Tizennegyedik hang

Tizennegyedik hang

Csáó Skacok! |m|
Szerintem ez lesz az eddigi legjobb rész, amit írtam. Lesz benne minden! Rengeteg zene - amiből sosem elég -, AJ és Eddie közös programja, marhulás, szórakozás. A következő hangban egy beszélgetés erejéig AJ apja is becsatlakozik, de később nagyobb szerepe lesz a kanadai, kivénhedt rockernek.
És mai névnapozásom során ez három szám szól nálam ( az új kinézet elkészítése közben ), hallgassátok velem! :)

Bon Jovi - Always,  Bed Of Roses, Dry County !

Jó olvasást!
Rock 'N' Roll! \m/

*****


- A többieknek van csaja?

- Nem nagyon. Alkalmik.
- Értem.
Cash isteneset szívott. - Neked? Valami faszi?
- Igazából elegek vagytok ti is.
Hátravetett fejjel nevetett. - Ez igaz.
Kényesen felhördültem. - Gondolj bele. Lorrie nem mindig van itt, az idő nagy részében én vagyok nyolc fiúval.
- Nincs több barátnőd?
- Nincs szükségem rájuk - ecseteltem. - Lorrie-val a suliban barátkoztunk össze, épp elég támaszt nyújtott, ha kellett. A kis csitrik állandóan furkálódnak, kelletik magukat. Nem bírom az ilyesmit. Elgondolkoztam, azért taszíthat ennyire a dolog, mert fiúnak készültem eredetileg - megint nevetett. - Ki tudja? Utálom, mikor nyávognak a kiscsajok.
- Nem a legszebb élmény ez tény - értett egyet.

- Jobban megértem magam a fiúkkal. Sokkal több fiú haverom van, volt, és lesz, mint lány.
- Úgy legyen! Nekem különösebben jónak számít. Belevaló csaj vagy!
- Kösz.
Azt találgattam, mennyit rakjak félre a jövőheti Phoenix útra a koncertből megszerzett zséből, és mennyit költsek vásárlásra. Valami kaját be kell szereznem.
- Mész ma valamerre?
- Gondolom nem. Korin melózik, szerintem aludni fogok. Ash meg... nála sosem lehet tudni.
- Mit? - kérdezte az említett. Bronz haja szállt utána kocogás közben, az arcomba csapódott, amint ledőlt hozzánk.
- Hogy mit csinálsz ma - ismételtem.
- Nem tudom. Van valami tervetek?
- Alvás. Asszem.
- Elmehetnénk venni egy-két holmit.
Összenéztek.
- Mint például?
Vállaimat megrántottam. - Nézzük meg, mik vannak. Beugorhatnánk valahová, mert éhen halok.
- Oké. Menjünk.

*****

Az asztalnál ülve mindhárman egy kis kólát szürcsöltünk, meg egy apró hamburgert eszegettünk. Az egyik közeli kirakat üvegén Ash minduntalan leellenőrizte a fején az új sapiját. - Baró?
- Az! - fordult a burgerhez. Egy hajókapitány stílusú sapka rabolta el a figyelmét a boltban, és ahhoz képest rohadt olcsón adták. - Kösz.
- Semmiség. Jól áll! Lehetne a névjegyed a sikításodon kívül!
Cash teli szájjal nevetett. - Ja, haver. Rockkapitány...
Ash tovább falatozott, semmi reakciót nem adott. Egy biztos. Szerelmes lett abba a sapkába.
- Mutasd! - parancsoltam a bociszemű gitárosra, aki a karperecektől nehéz karjával megmutatta a hat-hét pengetőt, kiterítve, apró csilingeléssel szétszórva, mint az aprópénzt. Mindenféle volt. Fekete, átlátszó, bordó, koponyás, minden.
Ő válogatta, én megvettem. Megérdemelték, mert eljöttek velem, másnaposan, fáradtan. Egy tréfát is megejtettünk. Kifelé menet beindítottuk a cigivel a füstjelzőt, ami elöntötte a boltot, meg a ruhákat, a vásárlókról, a gépekről nem is beszélve.
Futottunk, mint az őrültek.
- Kösz. Tényleg tetszenek.
- Szívesen. És egyél, ne hálálkodj folyton!
Egy vigyorral az evésbe feledkezett.
Ash szokatlanul magányosnak, elvonultnak látszott. - Hé! - felkapta a fejét, hunyorgott az erős napsütés miatt. - Minden oké? Szarul nézel ki.
- Ja. Egy dalon járt az eszem.
- Mifélén?
Érdeklődve szuggeráltuk a visszafogott énekest. Sosem akadt gondja a szavakkal, könnyedén megfogalmazta az érzéseit. - Írtam egyet. Arról szól, hogyan érkeztem meg ide a nagyvárosba... lényegében. Szeretem ezt a számot, és ma este szerintem összehozom véglegesre.
- Az szuper lenne!
Ennyivel lezártam a témát. Amikor akarja, kiönti a szívét. Hagyom az elméleteibe süllyedni.

*****

Los Angelesben már korán sütött a Nap. A reggeli szmogfelhőt szitálva szaggatta fel, eljuttatva a városra első nyújtózkodását. Már javában haladtak a kocsik az utakon, az emberek birkaként rohangáltak, és köztük loholtam én is. A pláza alig pár száz méterre lehetett. A bolt remélem ezúttal megvár, Seymour nem ér oda előbb nálam.
Szerencsére azonban felhívott, nem tud bejönni, melegen ajánlja, nyissak ki, és vigyem a boltot, különben kirúg. Holnap mindent leellenőriz. Sóhajtottam, de kinyitottam a hangszerüzletet. Minden sokkal hangulatosabb, mikor egyedül vagyok - mint már korábban kifejtettem. Fogtam egy tetszőleges lemezt, feltettem, és feltekertem a nagy hangszórót.
*Ozzy Osbourne - Dreamer dala zizegtette meg az összes lemezt a polcokon, néhány el is mozdult. Riszálva raktam vissza őket a helyükre, kabátomból előkaptam a füzetemet, és a kassza mellett rajzolásba fogtam. A számok egyre pörögtek, Ozzy után a Nirvana mesélt *The Man Who Sold The World, utánuk *John Lennon Woman késztetett éneklésre.Kezem alatt a ceruza hűségesen suhant, görbe, egyenes vonalakból, satírozásokban öt alakot formálva, akikre az utóbbi időben "felnéztem", és akik szinte a fejemre nőttek. Az Evencrew megmosolyogtatott, még ha itt sem voltak, egyéniségükkel színt hoztak az amúgy is szivárvány színű világomba.
Azt hittem, minden láttam már. De nem.
Valami olyat képviseltek, aminek egy részét mi is. Ugyanazt, egyben mást. Dögös, tökös banda, a legtöbb L.A.-ben tevékenykedő, kezdő-, profi csapat megirigyelne.


*****


Órákkal később tíz eladott lemez örömével felpiszkáltan firkálgattam, az utolsó simításokat végeztem. A háttér árnyékolását elmostam egy zsebkendővel, ahol kellett, a kontúrt kiemeltem, habár a tompa, elgömbölyödött végű ceruza nem éppen volt alkalmas erre. Körmömmel lekapartam valamennyit a grafit hegyéből, és folytattam.
Unottan sóhajtottam a csilingelésre.
Utáltam, mikor megzavartak valamiben, főleg szeretett tevékenységekben. Kedvetlenül varázsoltam magamra egy mosolyt, és figyeltem a besétáló fazonokat. Hirtelen egy csapásra megváltozott a véleményem. Elől Ash közeledett, fején egy fordított baseball sapkával, orrán szemüveggel, fehér, tépett Jézus trikóban, szakadt testnadrággal, bakanccsal.
Utána rögtön jött Cash, izzadtan tapadt rá a szürke atlétája, amin egy bemutatós kéz villogott. Fekete farmert viselt a szetthez, nagy, szegecses bakancsban, napszemüveg mögé rejtett szemekkel. Oliver Nate-tel lökdösődött, előbbi Stones-os, utóbbi Doors pólóban nyomult, bőrdzsekiben ( negyven fok melegben... ), kopott világos és sötét farmer, vastag talpú bakancs szorult rajtuk. Legutoljára Rob jött, elnyomva cigijét, zöld felsőjén marihuána növény rajzolódott ki, láncos gatyában, magas szárú tornacipőben egy lázadó tizenöt évesnek felelt meg - nekem bejött.
- Szia kislány! - üdvözölt két puszival máris Ash, egy nagy öleléssel karolt át. - Hogy s mint?
- Megvagyok.
- Az szuper.
A bozontos, kócos Cash trükkösen nyomta öklét az enyémnek, mielőtt hasonlóan megölelt. - Szevasz bébi!
- Téged is látni? Neked nem melózni kellene?
Megcsóválta a fejét, száján szórakozottan vigyorgott. "Kellene". Utat engedett Nate-nek, Olivernek, akik egyszerre nyomtak agyon a fojtogató fogással. Mert hogy inkább egy harci fogás volt, mintsem ölelés. - Hali skacok!
Rob belecsapott a kezembe, miután eltolta a két srácot előlem. - Szóval itt dolgozol a szaros pénzért.
- Ahogy mondod.
Öten mind másfelé mentek. Ash az első sor felém lévő végén vett kezébe egy lemezt, Cash a háta mögött, a második sor elején egyszerre hármat kapott kézbe. Nate egyedül a hátul keresgélt, Oliver Robbal értekezett valamiről - gondolom a kezükben tartott tokon feltüntetett előadó/előadókról.
Utoljára a füzet lapja felé hajoltam. Halkan dúdolgattam, örült a fejem az energiának, amit magukkal hozott az öt fős csoport. - Te, AJ!
- Hm?
Oliver tolakodott Nate-tel a lejátszónál. - Feltehetjük ezt?
Felemelt egy kis CD-t, de hiába hunyorogtam, nem sikerült leolvasni róla semmit. - Fel.
- Vigyázz! - sipákolta Nate, és a két fiú tovább lökdösődött.
Hangosan kifújtam a levegőt, az felborzolta a papír szélét. Oldalra forgattam, megnéztem közelebbről a kész művet, mindent rendben találtam.
- Mit rajzolsz?
Cash ránézett a rajzra, bár fejjel lefelé máshogy kivehetőek a formák. Büszkén kinyögtem. - Rajzoltam. Már kész. Megnézed?
- Naná hogy!
Lesepertem a port, hogy végül karmai közé kerülhessen. Félúton majdnem elejtettem a lassú ütemre, és Bob Dylan hangjára, amint a Knockin' on Heaven's Doort énekelte. A gitáros felismerte magukat - olvastam le megilletődött, kissé zavarba jött hallgatagságáról -, végül felröhögött. - Ez király! Rohadt jól nézek ki! Mindenki jól néz ki!
- Mi? Had nézzem!
Öt percen belül mindenkinek a kezében körbejárt. Ash még mindig a sarokban vacakolt egy albummal, meg sem hallotta a többiek hívását. Elkukucskáltam, hátha valami részeredmény feltűnik, és bingó. Megláttam, mit szorongatott.
A Led Zeppelin első albumát, aminek a címe a banda nevét kapta.
- A tiéd lehet.
Döbbenten emelte fel a fejét az albumról, majd vissza lekókadt.
- A főnököm nem fogja észrevenni.
Idegtépő csendben oldalra lépett, felemelte a kis tárgyat. - Köszönöm.
- Nincs mit.
A többiek minden magyarázat nélkül odaadták neki a rajzom. Komolyan kezdte átvizsgálni, de nem bírta ki kaján mosoly nélkül. - Ez marha jó!
- Ugye?
- Tehetséges vagy! Egy apró észrevétel. Rob orrát horgasabbra rajzolnám - emelte elém a "művet", ujjával lefelé húzta az utat Rob orrától. - Mint a vénasszonyoknak.
- Haha! Inkább tedd be azt a szart.
- Oké.
A lejátszóhoz tömörültek. Olyanok voltak mint a gazdátlan, csavargó kutyakölykök. Játékosan kapálóztak, csipkelődtek, lökdösődtek egymással, egyszer hangosra, máskor halkra vették a zenét.
Cash a zsebében rejtegette kezeit. - Bejön az a rajz.
- Kösz.
- Van több is?
- Igen van. A próbán - zártam össze, elrejtve a pult alá - megmutatom az összeset.
Harsányan nevetett valamin, amiről lemaradtam.
- Te is rajzolsz, nem?
- Igen. Mondhatjuk.
- Akkor a te rajzaidért cserébe az enyémek? Míg mindenki körbelapozza...
A komikus srác bólintott, göndör, fekete haja vele együtt billent. - Felőlem!

*****

 - Milyen fagyit kérsz?
A hűtött stand, a gyümölcsös fagylaltok szaga felém sodródott a délutáni hőségben...
Mikor nincs az?
A fagylaltos eléggé unta a melóját. Az előző hat év körüli vásárlóknál sem vette elő a lefegyverző mosolyt, akármit, tettetett bájolgást, hanem monoton robot hangon ismételte a "mit adhatok?", "Visszajáró!", "Parancsoljon" dörmögő mondatokat. Az üveg alatti felcímkézett bödönökben finomabbnál finomabb jeges csodák sorakoztak. Élveztem a hűvöset a fagyik miatt, meg a ponyva árnyéka alatt.
- Egy olyan csokis kekszet, meg egy rumos csodát!
- Nekem is ugyanazt.
A fagylaltos unottan kanalazta a kért gombócokat, addig megnéztem a boldogságtól kicsattanó Eddiet. Mosoly csimpaszkodott rajta, szeme ragyogott, körbe-körbe táncoltak benne az izgatottság csillámjai, félhosszú hajának alja gubancosan, izzadtan tapadt össze, és a hátára. Egy egyszerű, kék, bársonyos póló fedte a felsőtestét, alkarján mutatva tetoválását, egy szűk farmert húzott a kis hülyüléshez, rövid szárú tornacipővel.
Megmarkoltam a csöpögésnek indult fagyit, és eszeveszetten nyaldostam. - Merre menjünk? - tette fel a kérdést.
- A part felé. Leülhetnénk ott egy padon, vagy a homokban...
- Oké.
Mellém préselődött, a járókelők látták, mi összetartozunk, ezért kikerültek minket. - Izgulsz, AJ?
- Már miért?
- A turné miatt - itt elhúzta a száját, tudva, hogy az Evencrew is jön.
- Nem. Jó muri lesz. Szeretném, - bámultam a keserű rumos gombócot, magamon tudva felnyársaló szemeit tudtam, ugyanilyen gombóc van a torkomban - ha kicsit felengednél, jó? Nem rossz arcok. És tudom, - folytattam morgására - hogy nem kedveled túlzottan a skacokat. De próbáld meg! Nem akarom, hogy miattam barátkozz össze velük, csal viseld el őket valamennyire.
- Vágjak jópofát?
- Ne mindig.
Megadóan sóhajtott. - Ahogy akarod.
- Köszönöm - könnyebbültem meg pár kilóval.

©