Tizenötödik hang

Tizenötödik hang

Csáó Mindenkinek! |m|

A Csütörtöki Bejegyzés tehát a történet újabb hangját tartalmazza, és egyben elérkezett a várva várt rész, amiben a csapat egy este próbál, és a következő délelőtt útnak indulnak Phoenix-be. Amennyire tudtam, élethűen írtam le a dolgokat, hisz ez nem csak egy rockersztori lehetne - megtudjátok, mire értem -, hanem egy olyan, ami bárkivel megtörténhet, függetlenül attól, hová valósi! Ebben, és a következő fejezetben végig ilyesmiket olvashattok. Jó olvasást!

Rock 'N' Roll! \m/

*****

Az Evencrew próbaterme zsúfolásig volt velünk. Mindenki itt próbált, a saját felszereléseivel, amit holnap a Len munkahelyéről szerzett kisbuszba pakolunk, aztán uzsgyi neki. Rójuk a végtelent. A fiúk próbája ugyanaz maradt, de kicsit csiszoltabban szólt, az érzések még nagyobbat robbantak, egyszóval látszott, fejlődnek valahová.
A *Don't Cry hirtelen szerzeményt is úgy adták elő, mintha ezt írták volna legelőször, és évek óta gyakorolnák. Dögösen játszottak, na meg a hallgatói érzékemet a fű némiképp fokozta. Ellazultan heverésztem, ritmusra dobbantottam a lábam, ellentétben Lorrie-val, aki őrült módjára táncolt.
Emmett Lennel ült, cigiztek, közben le sem vették a szemüket a bandáról, ahogy Eddie sem tette. Mostanra toleránsabban viselkedett velük, ennek nagyon örültem. Ez azt jelentette, hatott rá a hét eleji szent beszédem. Matt-tel halkan elcsacsogtak.
Az összes gondolatom eltűnt, amint egy ismeretlen dallam, szöveg felütötte a fejét a teremben. Csak néztem, és tudtam Ash vigyorából, amit a mikrofon mögül nekem szegezett, ez az az újdonság, amivel készültek. A fű adta boldogság egy vidámparki vasút képében lefelé suhant, majd gyűrűzött, fodrozódott. Kábán, értetlenül fogtam fel a külvilág jeleit.
A nóta hét percig tartott. Hét perc tömör életet jelentett a számomra.
Ash hangjától azt hittem, menten darabjaimra hullok, szétesek, mint egy olcsón összerakott játékbaba, Cash szólójára orgazmus kerülgetett, szívem vadul kalapált Oliver dühös dobolására, valamint Rob és Nate összhangjára. Lorrie nem alélt el annyira. Továbbra is ringatózott.
Nagyot nyeltem. A dal végeztével Cash egy halk játékkal szórakoztatott, mintha egy igazi koncerten lennék, Ash lágyan búgó hangja a mikrofonba felizzította a termet. - Ez volt a *Civil War, emberek. Most egy tegnap esti szerzeményt mutatunk be, aminek a címe, *I Think About You, egyenesen Nate tollából.
A stílus ugyanaz maradt, de nem Ash, vagy a banda írta közösen, és ez nyomokban feltűnt nekem. Mégis, annyira evencrews volt a dal, hogyha letagadnák, hogy az övék, ráismernék.
Emmett Lennel közönséget imitált. Fütyült, tapsolt, elváltoztatott kislányhangon kellették magukat, amire a többiek nagyokat vigyorogtak. Ahogy egyre több figyelmemet szenteltem Cash-nek, láttam a vad játékát, ujjainak pörgését a gitáron, nem utolsó sorban, hogy néha üti a hangszert, kézfején kis véres sebek gyülekeznek.
Ő tényleg mindent átélt. Mind az öten. Látszott, olyanról, amit nem éltek meg, nem tapasztaltak meg személyesen, nem képesek írni. Rengeteg mindent mondanak a dalukban, és még mennyi van hátra, amit nem mondtak el, de el akarnak!
Az ötös fáradtan aszalódott le hozzánk a padlóra, míg helyet cseréltünk. Igazából mi egy új dallal készültünk, azzal is félig készen, de amint a hangomat meghallottam, és a kíséretet, az ihlet elöntött. Ash a szünetben hozzám lépett, segített finomítgatni rajta, szóval az este vége felé megszületett a végleges változata a *Rock 'N' Roll számnak.
Kivoltunk. Nagyban nem befolyásolt semmit, ugyanúgy ittuk tovább a Night Rain bort, amiből két üveggel Rob hozott, és mindenkinek jó ha két pohárral jutott, tehát nem ültünk seggre tőle. A mindenes füzetet a markomban szorongattam, aminek egyik fele rajz, másik dalszöveg ötletek, foszlányok, akármik.
- AJ! - szólítgatott Ash bátorítóan. - Mutasd már meg, miket rajzoltál!
Ekkor elgondolkodva Cash-re néztem, a srác a segge alól előhúzott egy papírhalmot. Minden felesleges szó nélkül cseréltük ki a firkantásokat. - Nézzétek meg!
Cash mondogatta, hogy körbeadja, de azért is ráugrottak, hogy lapozgatás közben figyelhessék a szívemhez nőtt dolgaimat, amiket azóta készítek, amióta az eszemet tudom. Nate türelmesen várt, mellette Ash is így tett. Be tudtam határolni, hol járhatnak, mit láthatnak, és a folyamatos dicséretek közül egy-két ujjongásnál biztos voltam abban, mely lapoknak szól.
Az egyik az egy meztelen csaj volt - kérésre készítettem, nem mert leszbikus vagyok.
- Ez kurva élethű! - mondta Oliver, és jobban megnézte Cash kezében, az függőlegesre állította a nőcit.
- Matt-nek készült! - az említett intett, és kacsintott. Ennyire rabolhattam el a figyelmét, mert mostanra a cigis dobozának kidekorálása foglalta le.
- Még ki is tudnám verni rá - nevettetett meg Rob lapozgatás közben, a bandám többsége csatlakozott.
Automatikusan Eddiet kerestem a szememmel, kis keresés után ráleltem a közelben. Csalfán vigyorgott cigijével a szájában, tekintetével maga elé bámult. A srácok riasztottak fel higgadt, nyugalmi állapotomból.
- Hű, ez a lovas nagyon baró! - kapta ki máris Cash kezéből Oliver. - Mintha a Gyűrűk Urából és a Harry Potterből mixelted volna őket össze!
- Kösz.
- Megejthetnél nekem egy hasonlót! - kacsintott, elbambulásakor Cash visszalopta a füzetet.
- Meló közben lesz időm.
- Várni fogom.
Végiglapozták az egészet, beleolvasgattak a szövegekbe. Elnyerték a tetszésüket, bár tudtam, ez Ash-nek fontosabb lesz. Nate elidőzött vele, mire az énekes kezébe került. Baseball sapkája helyett kék kendő fedte homlokát, rabul ejtő szemével alaposan megfigyelte a vonalvezetést, a satírozást, de hamarabb a dalszövegekhez keveredett, mint bármelyik másik tag.
Körülöttem ment a hangoskodás, ennek ellenére kiszakadtam tőlük, meredten bámultam a srácra. Egy kis mosoly bujkált a szája szegletében, ami arra engedett következtetni, hogy megtalálta azt a számot, amit régóta formálgatok.
Kettő félkészen van. Az egyik a *I hate the fucking Monday, és *Fuck you, tell me, what about your tattoo on your fucking skin. Utóbbi kicsit hosszú, ám aki tudja, milyen inspiráció folyt kettőnk között ezalatt a beszélgetés alatt, amiben ez született, tisztában van vele, hogy ennek így kell szólnia.
Visszakaptam életem meghatározó "mérföldköveit", mire rám bazsalygott. - Kíváncsi leszek!
- Majd felénekelem neked!
Kuncogott.

*****

A fiúk izzadtan, csatakosan hordták a kisbusz hátsó terébe a felszerelést. Önmaguk roadjai voltak. Lorrie-val álmosan figyeltük őket, szó szerint olvadtunk - nem csak a melegtől -, hanem a vékony, de erős srácok testmunkájától. Öt perc után becsatlakoztunk, és ugyanúgy pakoltunk, mint ők.
Épp a gitáromat csúsztattam be tokjába, mire mögöttem Ash megszólalt. - Gyúrsz, vagy mi?
- Miért? - zártam be az ajtókat vidáman.
- Úgy csináltál, mintha meg sem ártott volna a súly, kislány!
- Fiúk között nőttem fel. Szerinted ez probléma?
Szája füléig ért. Egymás mellett lépdelve kerültük meg a járművet, aminek oldalán egyből Lorrie-ba futottam, amint stílusosan kifújja a füstöt, az meg elenyész a reggeli levegőben. A többiek mind rágyújtottak indulás előtt, így mi sem maradhattunk ki a buliból.
- A francba - dünnyögte Ash. - Nincs meg a gyújtóm!
- Lehet bekerült hátra.
- Ja. Valakinek van gyújtója, faszom?
- Tessék - ajánlottam fel az égő cigimet, amivel sikeresen meggyújthatta.
- Kösz.
Eltapostuk a meggörnyedt, apró csikkeket, és bemásztunk a kocsiba. Előre hárman fértek. Len volt a sofőr, értelem szerűen a volán mögött foglalt helyet, az anyósülésen Emmett tehénkedett, valósággal feküdt, Matt-nek összekuporodott nagy alakja mellett. Az első üléssorban nyomorgott Rob, Nate, Eddie, az ablaknál Oliver, leghátul pedig a négyes fogat. Cash az ablakon mélázott az első megtett kilométeren, aztán jobban lefoglalta a társaság.
Szorosan a combjánál relaxáltam, és Ash feszes karja átlendült mögöttem, meg Lorrie mögött. Szinte a két fiú ölében ültem, kifejezetten semmi ellenkezni valójuk nem akadt ezzel a ténnyel. Nemsokkal később már mindkettejük keze a vállamon, nyakamon volt. Ash Lorrie-hoz hajolt, váltottak pár szót suttogva, amiről látszott, egyáltalán nem szeretnék megosztani az autó többi utasával.
- Mit tegyek be? - jött a hangos bőgés Lentől. - Van Mettalica, Iron Maiden... - egy pillanatra elhallgatott, míg leellenőrzött valamit. - Asszem Stones, Kiss, Green Day.
- Led nincs?
- Mi?
Nate kénytelen volt hangosabban dörmögni, mert az autó zúgása, a zötykölődés, a röhögések magába szívták a hangját. - LED!
- Ja. Az nincsen.
Matt vetette fel a végleges ötletet. - Rakjál Kisst!
Feltartotta hüvelykujját. Kattogott a rádióval, aztán egy domb oldalán tartva lefelé felhangzott a *Crazy Crazy Nights kezdése. Ujjongtunk, a levegőben kaparásztunk, a fiúk füttyentettek. Olyan érzésem lett, mintha repültem volna. A belső szerveim lebegtek a gravitáció csodája miatt, és lüktettek is a kerekeket lelaposító rocktól.
Len egy perc múlva lejjebb vett a hangerőből. Ezt kisebb zúgolódást, zsörtölődést okozott, végeredményben nem tűnt rossz ötletnek. Tudtunk beszélgetni. A kocsiban a meleg, meg valakinek a büdös fingja miatt le kellett húzni az ablakot, a beáramló szél sorra mindenki hajába belekapott. Nyihogások kíséretében beszélgettünk a csajok, a zene, meg a suli-meló témákról, hátulról folyamatos, változatos aláfestés hangzott, *Red Hot Chili Peppers, *Coldplay, *Elvis, stb számok szóltak.

Előkerült a cigi, az orrfacsaró szag betöltötte az utasteret. - És te? - ütögette meg Cash Nate fejét maga előtt. - Miből húztak meg a suliban?

A félhosszú hajú srác a gitáros karja után kapott, félig hátra fordult felénk, nevetve, de ugyanakkor szigorúan, elég paprikásan. - Baszódj meg!
A társaság borult a jókedvű kacajtól, harsány, tömény férfi hangjuk dobhártyaszaggató volt. Alig értettük Lorrie-val, mi ez az egész, viszont annyira viccesen festett a társaság, hogy bepisilés szélén táncoló kuncogással figyeltük őket.
- Miért kérdezted?
Cash kihívásnak vette a kérdésemet, válasza akadozó volt, megakadt a nevetéstől. - Nate sokszor bukott, és csaknem annyi nőtanárt gerincre vágott, mint ahányszor őt év végén - mutatott egyöntetűen a focicsapatnak megfelelő srácoknak.
- Hogy rohadnál meg! - szitkozódott.
- Szexi tanárnéni! - sutyorogta Oliver, Nate csapdosásba, rugdosásba fogott Eddie felett.
Lementem hídba. Eddie szemernyi megjátszás nélkül nevetett az eseményeken. Főleg Rob parodizálásán, amibe kis idő múlva beszállt Emmett. Azt hittük, alszik, de ekkora hangzavarban lehetetlen. - Én vagyok Justin Bieber, baby, ó!
Az elváltoztatott hangok a hisztérikus sírásos, bepisiléses röhögést hozták rám. A két fiú karjában dülöngéltem, ők meg velem együtt. - Ne már haver, - birkózott az ülések között a két parodista tehetség - nem akarom, hogy te legyél Billy Idol - panaszolta Em Robnak.
Jól elszórakoztak együtt, míg Matt rájuk nem vetődött. Oliver játszó pajtás nélkül engem piszkált, meg Lorriet... lényegében nekem jutottak a durvábbak. - Mekkora lábad van! Mint a szartaposók.
- Arra jók, hogy a képedet berúgjam, seggfej!
A fejét vertem, ahol érem, húzgáltam. A pokol lassan elszabadult. Nate kezében megjelent valami. Lorrie kinyújtotta a nyakát. - Mi a fasz az?
- A kabala bábum - emelte a magasba. Egy rusnya ufó bábut markolászott, ijesztő, vicsorgó pofával.
- Édes - motyogtam, nevetéssel nyugtázva a jelenséget az engem körbezáró fiúkkal.
- Szerintem is.
Feltérdelt az ülésre, és a képünkbe nyomta, beszéltette azt az ijesztő szart. Barátnőm még Ash-hez is húzódott, annyira undorítónak tartotta. - Vidd innen!
A dörmögő, játékos morgással szívből jövően adtuk meg magunkat a vidámságnak, egyben idegesített a kaparászás. - Rawr! Én vagyok a rézfaszú bagoly, Rawr!
- Takarodj már! - lökdöstem elfelé. - Rézfaszú bagoly...
Jesszusom!
- A postás miért nem csenget ezzel az ujjal? - szólt hátra Emmett.
- Miért? - tette fel a kérdést Eddie.
- Mert ez az én ujjam!
- Na baszd meg - sipákoltam levegőhiánytól. - Adjatok valamit, hozzá vágom!
A csillapodni látszó társaságot a telefonom csengőhangja zavarta meg. Idegesen előhalásztam a készüléket, ehhez be kellett hajolnom Cash ölébe, a hátsómat meg Ash-Lorrie duó felé tartottam. Nagy nehezen a lemerülő telefont a fülemhez nyomtam, miután megnyomtam a zöld gombot. A hívás fogadása megtörte az *AC/DC Hells Bellsét. - Szia apa!
Feltöltődtem a régi, canadai életérzéssel. Az orromban az ottani levegő aromája élt, számban a kedvenc sültem ízét nyeltem, amit apával szoktunk enni az egyik kocsma/bisztró féleségben. Az apám mélyen, dinamikusan üdvözölt. - Szevasz Janie! - becézgetett. - Miujság?
- Utazok.
Eddie, meg majdnem minden fiú felemelkedett, kézjelekkel kommunikálva velem. Azt kérdezték, az apámmal traccsolok-e. Bólintottam.
- Üdvözlöm! - lökött meg Lorrie.
- Hová? Csak nem ide?
- Nem, én... Phoenix-be megyek. Koncertem lesz!
- Gratulálok! - bekiabálások záporoztak meg, amit tudom, apa nem tud hová tenni. - Mi ez?
- Öm... egy másik bandával megyek. Igazából nekik köszönhetem, hogy felléphetek.
- Aha. Fiúk?
Csendet intettem, óvatosan kihangosítottam a telefont. - Igen. Fiúk. Nagyon jó fejek, kedvelnéd őket.
- Ó. Értem. És... Khm...
- Egyik sem dugott meg apa, mielőtt rákérdeznél.
Nyilvánvalóan ezzel küszködött.
A telefon egyenesen közvetítette a ricsajt, ami támadt, még Len is könnyesre nevette magát, elvonva figyelmét a vezetésről. - Örömmel hallom. Egyébként minden rendben?
- Igen. Megvan az albérlet, találtam egy haveri társaságot... elvagyok. Veled? Minden oké?
- Aha - szűrődtek át gitár, dob, valamint ivászat, hörgő kiabálások keverékei. - A fiúkkal próbálgatunk.
A vad motoros társaság kiszúrta, hogy a faterom telefonál. Eleinte belekiabáltak a kagylóba, aztán kikapták a kezéből, és körbeadták, hogy egyenként fröcsögjenek bele valamit. Alig sikerült visszaszereznie.
- Hallom.
- Kész káosz.
- Nekem mondod? - felvont szemöldökkel láttam, hogy Lorrie integet. - Üdvözöl a csapat. Főleg Lorrie. Puszil téged.
- Én is őt. De a többi faszjankót nem.
Újabb hahotázás. - Ellátogatsz majd hozzánk?
- Nem tudom. Lehet nézek egy járatot LA-be.
- Király lenne apu!

©