Második hang

Második hang

Csáó rockereim! \m/
Elérkezett az újabb rész! Nagyon köszönöm az eddigi kommenteket, pipálásokat, nagyon sokat jelentenek nekem! Ti aztán csapattátok rendesen.:D
Remélem most sem lankadtok! Jó olvasást!
Rock 'N' Roll! |m|

****

A pulton ülve a dalszövegírás rejtelmeibe merültem. Seymour lelépett, és mint ilyenkor, az egyedüllét megihletett, sikerült elfoglalni magamat. A hamarosan lemerülő telefonomat nyúztam, fülhallgatómon keresztül bőgettem maximum hangerővel Dorot, akinek a hangjáért mindig is odavoltam. Az utolsó sorokat véstem a papírra, ritmusosan doboltam a lábammal, annak ellenére, hogy törökülésben ültem. Megesett, hogy elakadtam, ezalatt a tollal ráhangolódva a zenére, a füzetet ütöttem.

Telefonomon ellenőriztem az időt. A munkaidőmből alig volt már hátra, ez azt jelentette, mehettünk megint próbálni. Az Eddie által kreált sorokból egész jó kis szám állt össze tegnap, és most, hogy lejegyzeteltem a szöveget, átláttam a hibákat, finomítgattam. A címet is kiválasztottam ami a *My Happy Ending-et kapta. Fogalmam sincs, Ed-nek honnan jöttek a tegnap kinyögött sorok, mert barátnője nincs, se semmi, amire írhatta volna. De ilyen a dalszöveg írás. Nem mindig velünk megtörtént dolgok alapján írunk, hanem mások tapasztalatából, vagy bármiről!
Dünnyögtem a ritmust, számoltam, hogy hogyan lehetne tökéletes a dal, összepasszoljon a dallam, a szöveg. Mint mindig, belefeledkeztem a dolgomba, a külvilágot kizártam, elfelejtettem, azt sem venném észre, ha vevő jön, vagy esetleg valami rablóféle. Az utóbbitól nem félek, mert elég kemény vagyok önvédelem, verekedés terén.

Fiúk között nőttem fel, könyörgöm!

Az iskolában, míg a lányok az új, csili-vili cipőjükben a padon ültek, félve, nehogy összekoszolják, rá kerüljön az úti por ( amire egyébként gyártották ), én a haverokkal rohantam rúgni a bőrt a szünetbe. A bőrfocival nem bántunk kesztyűs kézzel, nem húzódoztak, mert lány vagyok. Brutálisan játszottunk, néha egy meccsen becsúszott pár baleset. Vérző orr, felszakad bőr, fej, száj, lábtörés, kartörés, stb. A kórház gyakori látogatói voltunk.

Mikor felcseperedtünk, legtöbbször kosaraztunk, üldögéltünk, sityakkal a fejünkben, a borongós, esős időben, és az udvaron cigiztünk, fogyasztottuk az energiaitalt, a becsempészett piát, hallgattuk a nagy, hordozható magnón a zenét. Egyik osztálytársam mindenhová magával hordta, kazetták ezreivel. Az iskolatáskáját is azért hozta, mert megpakolta kazettával, és kidobálta a könyveket. Vagyis, nem. Bele sem tett könyvet, sosem volt felszerelése.

Csoda, hogy megbuktatták... kétszer is?

Oké, a pótvizsgája sikerült, mégis nagy teljesítmény. Én általában átmentem egy kettessel. Be sem mentem arra az órákra, amik nem érdekeltek, lógtam. Egy évben az ötven matekból jó ha részt vettem tízen, és ebből is vagy hármat ültem végig.

A semmiből úrrá lett rajtam a művészi vágy, és a dalszöveg köré koponyákat, felakasztott emberkéket rajzoltam. Egy nagy csattanás ébresztett magam előtt, el sem bírtam képzelni, mi a fasz lehet az... Ráértem filózni ezen, először is a zuhanásra összpontosítottam. Hátradőltem, gyönyörű ívben leestem a pultról, le a padlóra, kezemből elhajítottam a füzetet, a tollal együtt, a telefon kíséretében.

Az esés közben merültem le, a zene is leállt.

Nagyszerű! - morogtam magamnak.

Nyöszörögve tápászkodtam fel ülésbe, a fejemet masszíroztam, azon gondolkoztam, milyen jelenség lehet olyan hülye, hogy rám ijeszt. Egy fekete haj bukkant elő a pult mögül, ezer wattos mosollyal.
- AJ! - köszönt nevetve a lány. Már megszoktam, hogy gyilkos pillantásom, amivel általában az embereket rémisztgetem, nála nem válik be. - Mi a helyzet?
- Elmész te a picsába - morogtam fanyarul Lorrie-nak, lüktető fejjel. - Jelenleg fáj a fejem. Kurva életbe! - káromkodtam inkább magamnak, mint neki. - Veled mi van?
- Ó, semmi! - áradozott, de közben még véletlenül sem segített volna rajtam. Öregnek, vénnek éreztem magam, miközben fájó végtagjaimmal feltápászkodtam.
- Megvagytok Jay-jel?
- Meg. Őrülten jó pasas. Tudod, milyen.
Kiegyenesedve, a pultra támaszkodtam. Fújtam egy nagyot. - Kösz a tájékoztatást. Igen, tudom milyen. "Ulta udvarias", hogy idézzelek.
- Igen. Gondolnád, hogy egy ilyen Rock őrült az lehet?
- Persze. Ezen mi a meglepő? - felvontam a szemöldökömet, lehajoltam a füzetemért, a megszerzett zsákmányt feldobtam előbbi helyére.
A telefonom után kutattam szemmel, meg is láttam egy méternyire tőlem, háromszög alakban elhelyezkedve a tollal, a fülhallgatóval. Fáradtan baktattam értük, felborzoltam a hajam, mielőtt azokat is összegyűjtöttem.
- Új szerzemény?
Hajolás közben a fekete loboncos, talpig szakatdt cuccban könyökölő, laza csajra pillantottam. - Ja. Eddie adta az alapot.
- Na. Tényleg?
- Ühüm.
Megálltam a pult mögött, szépen felsorakoztattam a cuccaimat, majd én is könyököltem. - Tetszik!
- Jössz a próbára?
- Elmehetek!
Lorrie sokszor bevállalja az éneklést velem, és nagyon jól szólunk. Ezt most nem csak úgy mondom, mint egy közvetlen bandatag, hanem mint egy kívülálló.
- Neked még nem dolgoznod kéne?
Rándított a vállán. Átható, kék szemei már-már szürkék voltak, amit mindig is irigyeltem tőle. Viszont köztudott, hogy a Föld népességének a 2%-a zöld szemű, úgyhogy büszke vagyok magamra. Tartsa csak meg a kék szemét!
- Jay elengedett - mosolygott ártatlanul. Átadta a füzetet, had tegyem el az asztal alatt tartott bőrdzsekim zsebébe. - Hát nem cuki?
- De. Nagyon!
Kezembe vettem a telómat, próbáltam beindítani, remélve, hogy van még esély arra, hogy bekapcsoljon.
- Összefutottam Bekah-val!
- Ó! És? - beszéltem telefonom basztatása közben.
Tudtam, ennyi löketet kell adnom ahhoz, hogy Lorrie beszéljen, egy életen át, vagy míg meg nem állítom. Bekah, azaz Rebekah a legutálatosabb csaj, akit valaha ismertem. Ő is a plázában dolgozik, ő is "rocker", legalábbis annak hiszi magát. Irritáló, kopott barna haj, barna szem, vékony, kényeskedő hang, nyávogás, utánozó hajlam.
Stimmel?
Mindenkinek vagy egy ilyen ismerőse, ha a külső jegyek nem is egyeznek meg. Van egy "bandája". Ő annak hívja, de ez szitokszó, arra a kinyalt seggű, apuci és anyuci kicsi lánya/fia csapatra. A dobosuk egy ügyetlen, ritmusérzéktelen lüke picsa, a gitárosuk egy szemre való, jó megjelenésű, vicces srác ( nem is értem, hogy kerülhetett oda ), a basszusgitárosuk egy gerinctelen féreg csávó. Állandóan felvág valamivel, ha éppen pont nem tud semmivel, azzal keménykedik, hogy vesz levegőt ( képtelesen igaz, de most szólj hozzá! ).
A szólógitárosuk, a szólógitárosok szégyene. Egy életében gitárt nem látó/fogó kis szoknyapecér. A fejemet fogom, ha hallgatom őket. Egyszer történt meg, akkor azt kívántam, hogy izzó tűvel szúrhassam ki a szemem, saját kezűleg öljem meg magam, vagy csapódjon be egy meteorit az épületbe. Természetesen, egyik se jött be, végig kellett hallgatnom a kornyikálásukat.
Valahogy mégis le tudják nyűgözni a közönség felét. Kiábrándító! És ezek azt hiszik, hogy jók.
C... Ugyan már!
- Alárúgtam!
- Azt hogy?
- Hát jött velem szemben, én meg puff! Alá rúgtam.
Hangosan kacagni kezdtünk. Jellemző a jó megfogalmazás, szóhasználat, magyarázat Lorrie-nál.
- Szép volt!
- Látnod kellett volna!
Ennek örömére pacsiztunk. Mindent megadnék, hogy egy este lesöpörjem azt a tetves "bandát" a színpadról, habár semmi szükség rá, tudom, hogy jobbak vagyunk... csak az a felejthetetlen pillanat, amikor Rebekah arca eltorzul, ezúttal nem a csúfságtól, hanem a dühtől, rémülettől, megfizethetetlen.
- Szépen elesett, végigcsúszott a kövön, egy csomó vásárló szeme láttára. Vicces volt!
- Biztos vette valamelyik kamera! Jót röhöghetett Derek!
Derek, a pláza dagadt, elhízott zsaruja. A biztonsági őr kitiltott minket innen, még jó pár éve, mert a gyerekmotorokkal fel-alá motoroztunk, aztán mikor üldözőbe vettek a társával, menekültünk. Felfutottunk a velünk szemben működő mozgólépcsőn, megfürödtünk a nagy szökőkútban, a hirdető embereket felborogattuk, az éttermekbe benyomultunk, belenyúltunk a kajába, magunk után nagy kajacsatát hagyva.
Másnap jöttem dolgozni, ahogy Lorrie, és akkor Seymour, barátnőmnek Jay elintézte, hogy ne legyünk kitiltva, sőt, a haverjaink is bejöhettek. Azóta próbálunk a kamerák kereszttüze mögött balhézni.
- Aprapó, - köhintett Lorrie - hallottad?
- Mit? - kaptam fel a fejem nyomban. - Mit kellett volna hallanom?
- Nem igaz, hogy nem hallottad!
Felháborodott csapásától az asztalon, egyre kíváncsibb lettem. Eltettem a reménytelen mobilt, tudva, hogy ez egyhamar nem kapcsol be.
- Miről van szó?
- Képzeld el, - már vette is a levegőt a szaftos pletyka ecsetelgetésére - abban a rohadt hangszerboltban, tudod, itt alattunk!
- Igen?
- Vettek fel egy új alkalmazottat!
A kedvenc helyem volt, ahová nézelődni jártam, néha egyedül, néha a többiekkel. Szemrevaló erősítők, gitárok, dobfelszerelések villogtak a pompával telt kirakatban, mindig csupa menő cucc lógott ott. Egy visszafogott, metálos srác, Charlie dolgozott benne, eladóként.
- Charliet kirúgták?
- Főiskolára megy, és nincs ideje a melóra. Különben is, egy könnyebb munkát ajánlottak neki a főiskolán. Könyvtárosként. Elbírsz képzelni egy metálos könyvtáros pasast? Istenem! - tettetett hidegrázást. - Ez ultra gáz!
- Pff.
Ennyi csúszott ki a számon, semmi értelmes. Nem dolgoztam még fel az információt, és még csak a "Képzeld..." résznél tartottam. Pár perc múlva megráztam a fejem. - És milyen az új csicskás?
- Nem tudom. Alig láttam valamit, mikor eljöttem a bolt előtt. Még zárt ajtónál is érezni a cigit, és hallani a pornót - újabb borzongás. - Biztos valami nem normális elmebeteg. A pulton egy csomó pia volt, meg körülötte pár srác. Gondolhatod, mit nézhettek. Alig volt a boltban világítás, azt is csak a TV adott.
- Hm. Barmok!
- Ja. Hé, nincs kedved megnézni magadnak?
- Nem megy - ellenkeztem. Nem voltam olyan állapotban, hogy lecsapjam ezt a labdát. - A srácokhoz megyek. És te is. Emlékszel?
- Felhívom őket, hogy jöjjenek ide, te meg bezársz, és közösen megnézzük a helyet! Mit szólsz?
Lorrie hajthatatlan volt, izgatott, mint egy csokigyárba szabadult gyerek.
Végül is? Mi baj lehet belőle?
- Adj egy percet! - motyogtam a vihogó lánynak, a bolt kulcsa után kutatva.

****

- Öcsém! Ez nem semmi!
Konkrétan elborúsodott a hallásom, nem hallottam, de nem is érdekelt a többiek véleménye, mert egyelőre az enyémmel voltam elfoglalva. Egyre inkább fixíroztam a kilógatott gitárok mögött kibukkanó fiúcsapatot.
Uh - sóhajtottam. - Söpredékek! Hé, ezek olyanok, mint mi!
Valóban szállt a tömény cigifüst, mindenféle koktél, meg sörös üveg társaságában. Messze voltak, valamennyiüket azonban meglestem. Egy sötétebb bőrű srácot láttam, fekete, terebélyes hajjal, mellette egy félhosszú hajú, javában nyerítő faszit, és nagyjából ennyi. Ehhez párosult egy vörös fejkendő, a tulajdonosát takarta a pult, egy tarkót észleltem, amit szőke haj fedett, meg két feltett cipőtalpat az asztal peremének tetején.
- Ezek kik?
- Az egyikük közülük most kezdett eladóként - szögezte a csapatnak rögvest Lorrie az információt, sokkal lankadtabban, mint mielőtt ideértünk. Őt sem érdekli már túlzottan a dolog. A kellemetlen fényviszonyokban úszó boltot, meg a benne csövelő társaságot figyeltem. - Bulit szervezhet a haverjaival.
Len felhorkant. - Bezzeg én nem lógathatom a lábam a fuvarozás közben!
- Az sem nagy munka!
- Te csak ne pofázz közbe, Matt! Szerintem a te munkád még kedvezőbb!
- Én meg sem szólalok.
Lorrie kihúzta magát, dagadt a büszkeségtől.
- Neked nyalják a segged, és nem csak a melóban, hanem esténként is - vágta rá Emmett sértődötten. - A mozi ennél uncsibb, ez azért merész, de hidd el. Nem vagyok ennyire ráérős - bökött az üzlet felé, azon belül is a faszikra célzott.
Hát igen. Emmett mozis jegylyukasztó melójával bármikor belóghattunk megnézni egy filmet. Nem vittük túlzásba, nehogy észrevegyék. Eddie meg... ő nem dolgozik sehol. Csendben méregette a látványt, szótlanul álltunk egymás mellett, és én is ezt tettem.
- Mi van AJ? - szólított Matt, kiragadva gondolataim örvényéből. - Csendes vagy. Megbetegedtél?
Valamennyien felnevettek. Igen, virgonc, vadóc, beszólogatós, verekedős csaj vagyok, nálam a csend nem mindennapos, ez azért lesokkolt. - Nem. Menjünk inkább a Rainbow-ba!
Mintha utólag érezték volna, hogy figyeljük őket, valamennyi srác felfigyelt odabentről kis tömegünkre. A társaság elindult a pláza lépcsője felé, én még vártam egy picit. Sietve követtem őket, elvégre, itta kihagyhatatlan alkalom, hogy a szemben működő mozgólépcsőn lefutás sportágában versenyezzünk, úton a kedvenc ivóhelyünk felé, a város másik végében, a Rainbow-ba.

©