Első hang

Első hang

Hé olvasók! \m/

Megérkeztem az első fejezettel!;) Kezdődnek a zenélések, és a húrok közé csapunk! Olvassátok, és csapassátok a komikat, pipálások!
Rock 'N' Roll! |m|  
*****

A jól ismert útvonalon, a jól ismert utcákon, az ismerős arcok között lófrálva, munka idő után végre, levegőhöz jutottam. Nem is tudom jobban leírni ezt az érzést, mint a "kutyaszorító" szóval. Az állás nem a legrosszabb, lehetnék éppenséggel kurva, vagy diller, esetleg pincérnő, sztriptíztáncos, de nem, én egy bolt eladónője vagyok, akitől sokszor azért vesznek valamit, hogy minden egyes kibaszott nap megbámulhassák a csöcseit.
Mehetnék, bármikor, amikor akarnék, felrúgnám az általam rendbe rakott polcokat, leborogatnám a pultról az apró mütyüröket, a pénztárgépet, beintenék Seymour-nak, végül a szám végén kámforrá válnék. Utol sem érnének, egy versenyautóval sem. Hiába van ehhez kedvem, mégsem mehetek.
Miből fedezném a kaját? A cigit? A bandát? Sokkal inkább az albérlettel, a biztos helyjel a fejem felett, azzal mi lenne? Így se futja mindig mindenre, a drog, és egy üveg pia - a Nightrain-en kívül, ami a környék legolcsóbb piája -, luxusnak számít. Örülök, hogy eddig nem haltam éhen.
Szürke felhő borította az égboltot, komor, lehangoló volt az idő. Épp nekem való. Elhaladtam a jól ismert buszmegálló mellett. Úgy döntöttem, most nem szállok fel, hanem gyalog megyek a szokásos találkozóhelyhez, ahol már biztos várnak rám a haverjaim.
Az első utam mindig oda vezet. A munka után fellélegezést, életerőt jelent nekem a velük töltött idő. A tornacipőm hűségesen lapult igyekvő lábamon. A kedvenc csukám az összes közül - az összes szó öt darabot jelent. Kerülgettem a többi járókelőt, többnyire magam elé néztem, szemellenzős lóhoz hasonlóan. Csakhogy engem nem kényszerítettek arra, hogy másfelé nézzek, direkt nem tettem. Nem érdekelt.Egy-egy zenei bolt kirakata megfogott, az új típusú Les Paul gitárokkal, kövezett mikrofonokkal, egyéb zenei kellékkel felsorakoztatott polcok miatt. A ruhaboltok mellett simán ellibbentem. Sosem érdekelt a divat. Nem öltöztem máshogy, mint ahogy szeretek, vagy ahogy a kedvem tartotta, csak azért, hogy "menő" legyek, megfeleljek másoknak, az elvárásoknak, amikkel nap mint nap bombáz az emberiség, de még véletlenül sem azért, hogy bevágódjak valakinél, ezzel nyalizzak neki.
Úgy hittem, ez nem világméretű, bitang fontosság, hogy az emberek észrevegyenek. Így is megteszik, előítéletekkel teli benyomásokat keltve magukba. Szokásosan elzárkózva a külvilágtól, a fülembe dugtam a telefonom fülhallgatóját, farmer rövidnadrágomból előhalásztam a készüléket, a lejátszási listám első számánál megnyomtam az indító gombot ( mellékesen, ezt az első fizumból vettem ). Maximum hangerővel bőgettem a dühös rock-ot, fejemben újabb és újabb dal/dalszöveg/riff/szóló részletek ütötték fel a fejüket.
Dúdolgattam, halkan szöveg mormolgattam, hol az aktuális zenéét, hol egy újabb agyszüleményemét.
Találgattam, mi lehetne a legjobb, rímelő szó xy. sor végére, a szám címén is elgondolkoztam. A munka csoportban, a bandám körében sokkal jobban halad, mint egyedül, de van, hogy az utóbbi felé jobban húz a szívem. Egy hideg csepp pottyant az orrom hegyére. Libabőrös lettem az érintésre. Az ég felé emelve arcomat láttam, hamarosan elered az eső, és az emberek sikongatva menekülnek el az utcáról.
A nyílt terepen ilyenkor jön el az én időm. Lehet-e ennél jobb? Borús idő, felfrissült, hideg levegő, magány. Számomra a megtestesült Kánaán, amiről a Biblia is ír. A bőrkabátom sityakját alaposan a fejemre húztam, hogy elrejtőzzek a kíváncsiskodók elől, kezemet a zsebbe mélyesztettem. Nem sok volt már a célig. A fél doboz cigi előre-hátra hintázott a rövidnadrágommal. Nyilván az elkövetkezendő nap reggeléig fog kitartani maximum.
Az alkotáshoz nem kell semmi nálunk, a kreativitáson kívül. A hangszerek is elengedhetetlenek, a cigi, és egyéb élvezetes dolgok mellékesek. Ha ezek nem lennének, és mint annak idején, mind az öten a járda szélén ültünk, a legtöbben zenéltünk ( gitároztunk, mert más felszerelés híján nem lehetett rendesen a húrok közé csapni ), énekelgettünk, úgy kapartunk össze valamennyi aprót, az is tetszene.
Furcsán nézhettünk ki a járókelők szemében. Egy lepattant, csóró, csöves tagú, tetovált csapat, akik pénzt kunyerálnak, ezért zenélnek. Máshogy van, mint ahogy azt mindenki hinné. Azért zenéltünk, mert az életünk függött rajta. Sokkal inkább - mivel a zene az életünk -, a testünk fenntartása volt a cél. A testünké, amikkel a lelkünk fáradhatatlan muzsikáját segítették/segítik mai napig szabadjára engedni a hangszereken keresztül. Ezáltal megváltoztatni kívánjuk a világot. Valami olyasmit adni, aminek nincs pénzbeli értéke.
Aki ismeri, és szereti azt, amit csinálunk, minket is kedvel. Lényegében egyek vagyunk a ritmussal, a dallammal, éjjel-nappal ez jár a fejünkben, megszállottan, megunhatatlanul.

*****

A lepukkant épület sarkán lefordulva az otthon különös, örömmel teli érzése kerített hatalmába, vállammal erősen belöktem - a helyiség talán legjobb állapotban lévő darabját - a nehezen nyíló ajtót. A cigifüstfelhő, az orrfacsaró alkohol szaga örvénylett, és jobbnak találtam, mint a friss levegőt. Kinéztem az ajtó üvegén, amin túl az emberek javában fel-alá szaladgáltak a zuhogó esőben.
Eddig fel sem tűnt a mély nevetgélés, a halk dobolás bentről. Zene hallatán a szívem bukfencezik egyet, közben átalakul, őrületes dobogásba fogva. Elhagyva a barna, itt-ott omladozó, apró kis teret, egy körülbelül öt lépésre lévő ajtófélfán át megnyílt a próbaterem, ahol próbálni szoktunk. Megjegyezném, az ajtófélfához tartozott ajtó is, csak egy korábbi részeges buli eredményeként, most nincs semmi a helyén. Fogadtam Lennel, hogy nem meri levenni az ajtót, ő meg persze részegen nem ismer lehetetlent, félelmet ( amúgy sem ), és gond nélkül leakasztotta, jobban fogalmazva, leszakította onnan az ajtót.
Másnap reggel, józanon, tudtuk, el kell számolnunk Kevinnek, akitől béreljük a helyet. Laza srác, elnézi az ilyeneket, és az őszinteségünk miatt nem érezte, hogy annyira fontos lenne oda az az ajtó. A teljes sztori hallatán jót röhögött, ennyivel elintézve a dolgot.
Nincs sok pénzünk, közös erővel, öt felé osztva a bérleti díjat jut a hely megtartására. Néha Lorrie, a legjobb barátnőm is besegít, ha úgy hozza a szükség.
A hangulatos, nagy próbaterem nagy kegyben részesült. Imádtam mindent, ha arról volt szó, berendeztem mindenfélével, bár bevallom, három év alatt, most sikerült elfogadható állapotba hoznom. Nem jött össze annyi fellépés, hogy az azokért kapott pénzből kicsinosítsam... de megfelel egy ilyen típusú huligáncsapatnak, mint amilyen az enyém. Eddig se kanapé, se asztal, még meleg víz sem volt a fürdőbe, ami az előszoba féleségből nyílt, szorosan az ajtófélfa mellett. Egy-egy poszter virított a falon, Lorrie újságos melójának köszönhetően, ahol kitépkedett egy-két lapot, és észre sem vették. Egyszer hozták vissza panasszal, de akkor azzal húzta ki magát, hogy biztos selejt volt, így a főnöke nem engedte el ( ehhez persze hozzátett a vonzalom, amit egymás iránt éreztek ). Ez teljesen más, mint én, meg Seymour. Az a pasas fiatal, jóképű, irtó kedves, randizgat Lorrie-val, nem pedig rámászik, vagy nyomul.
A kanapén, messze, a sarokban ült a banda minden tagja, ide-oda hamuzva cigijükkel, figyelembe se véve a hamuzót. Nem hibáztatom őket, én sem szoktam. A nagy bőrkanapén tőlem kezdve Matt terpeszkedett, szorosan mellette Len, a sarokban, félig a falnak, félig a kanapé háttámlájának támaszkodott Eddie, nagy kényelmesen. A kanapéval L alakot leíró dohányzóasztal mellett Emmett feküdt a padlón, kezét feltartotta, hogy ütőjével elérje a cint, ritmusosan verje, és közben nevessen a fiúk disznóviccein, vagy relaxáljon. ( Emmett amolyan csodagyerek, és nem csak gitározni tud... a dob a második toplistáján ).
A dohányzóasztalon egy félig telt sörös üveg állt, meg alatta pár üres. Csalódottan felhorkantam. - Remélem, azt nekem hagytátok meg!
Mindenki megrándult, félbehagyták a tevékenységüket, hogy megnézzenek. - Hé!
Sorban üdvözöltem őket, pacsi, öklös, Eddie esetében titkos kézfogással, kit mivel, lefejtettem a bőrkabátomat, a kanapéra löktem, mint mindig, megkaparintva az utolsó korty söröket lehuppantam Emmett mellé, meg a skacok lábához. Egy örömtől kicsattanó pillantás után, felmértem a fekvő fickó enyhe részegségtől csillogó szemeit, bozontos, barna haját, szakadt öltözékét, aztán áttértem a többiekre. - Mi a helyzet?
Előkaptam a cigis dobozomat, a koponyás gyújtómmal lángra kapattam, ráérősen pöfékelni kezdtem, tovább szagosítva az így is büdös levegőt, a falakat átitatva a nikotinnal. Matt, a kemény a csapatban, aki edzőteremben lóg, mert hamisított valami papírt edzői végzettségről, vagy ilyesmi, és ki is használja ezt a végletekig. A többiek nem álompasik, sőt, többük nagyon nem az... vékonyak, nincsenek kigyúrva, ezért szerethetőbbek. Számomra.
- Semmi. Megfordult pár picsa az edzőben, - fintorgott - egyik sem hozzám jött persze.
Beletörődően tüdőzött le egy adag füstöt, tejcsoki íriszeiben úszott az irigység, gondosan belőtt tincseibe túrt, lemondóan.
A nők terén ő a legsebezhetőbb. A tömérdek függőség közül ez az, amitől sosem válna meg, még ha a többit el is kellene hagynia. Eddie félhosszú frizurájával küzdött, és nem a gondosan beállítottsággal. Nem tudta eléggé őrültté tenni, bár szexi borostájához mindegy volt, milyen hajat visel. Len lejjebb csúszott ülő helyzetéből, tarajt testesítve meg szőke hajával, durcásan meredt Matt dobfelszerelésére, amit az régen a nagyanyjától kapott.
- Ma egy csapat öreget kellett szállítanom kibaszott messze innen, valami eldugott városba. Ne tudd meg, milyen büdös volt! Szagoltam volna inkább Emmett egy hetes zokniját, mint azt.
- HÉ!
Sikerült időben kivennem a cigit, hogy ne köpjem ki röhögés közben. Amíg ez a két majom veszekedett, Matt szarkavaróként mondott egy-két elhintett szót, amitől felbolydulva megint egymásnak esett a két majom. Jól szórakozott, összeesküvőként párszor rám pillantott.
Eddie-re tévedt a tekintetem. Szórakozottan játszott a cigarettával, kibontogatta, hogy a dohányt pöckölgesse unalmában. Nem értettem, mi ebben a szórakoztató, de úgy tűnt, ő élvezi, neki meg ez számított. Dühösen nézett fel, nyilván megérezte, hogy lyukat égetően figyelem. Horkant egyet, épphogy felhúzta ajkait a fogáról, majd folytatta.
Talán rossz napja volt, bánom is én. Elég szarul érintett, ha a környezetemben ilyen negatív emberkék voltak. Én magam sem vagyok mindig a toppon, mégsem rombolom mások világát, ahogy ezt most Ed tette. Dühösen fagyott meg arcomon a vigyor, tovább pusztítottam az egyre fogyatkozó szálat. - Kitaláltam ma egy új szövegrészletet - nyögte be Ed váratlanul.
Mindannyiunk tekintete őt keresztezte, dacolva a reflektorfénnyel a cigit bontogatta. - Ez király haver!
- Csúcs! Hallhatjuk?
Körbenézett, majd tovább foglalatoskodott. A többiek most vették észre, mi a szitu, amikor én már jóval előttük kiszúrtam. Aki ismeri Edet, tudja, ilyenkor kedvesen, gyengéden kell vele bánni, mert képes hallgatag, magába fordult, meggyepesedett faszfej lenni. - Mutasd - szóltam kíváncsian, O alakba kifújva a füstöt, amit meg szoktak bámulni, mivel senki nem tudja utánam csinálni.
Pedig egyszerű trükk.
Ed kicsit jobb színben nyúlt szűk, fekete nadrágjának zsebébe, egy megviselt papírfecnit halászva elő. - *Let's talk this over. It's not like we're dead.Was it something I did?Was it something You said? Don't leave me hanging,In a city so dead,Held up so high,On such a breakable thread... Még csak ennyi jött össze.
Összenéztünk valamennyien. - Ez tetszik - mondtam. - Fasza - elnyomtam a cigit a hamuzóban. - Álljunk neki dolgozni. Kitaláltam már egy-két sort.




*Beszéljük ezt át újra, elvégre felnőtt emberek vagyunk. Én csináltam valami rosszat? Te mondtál valami rosszat? Ne hagyj itt kóborolni egy halott városban. Tartsd össze ezt a szakadó félben lévő cérnát.

©