Harmadik hang

Harmadik hang

Szevasztok Olvasók! \m/

Közületek sokan várhatták már az új részt, nem is beszélve inkább a két csapat találkozásáról. Hát, egyikre sem kell várni, mert itt is van az új, csak nektek! Nyomassátok a komikat/pipálásokat!

Rock 'N' Roll! |m|

**** 

A Rainbow szokásos "teltsége" most is megvolt az unalmas hétköznapokhoz híven. Bezzeg, mikor valamilyen koncertet bonyolítanak/tunk itt, tolonganak a helyekért. Barna, ízléses falak, tele itt fellépők képeivel, aláírásával, gondosan lerakott, sötét parketta, nagy és kicsi asztalok, bokszokba tömörülve, vagy csupán magukban, egy, vagy több székkel.

Örökös nikotin, és alkohol keveredett a bár légterében. Visszafogott pincérlányok rohangáltak az italokkal fel-alá, a pult mögött, hosszú, izzadt frizurával Gary, a Rainbow tulajdonosa. Vele szoktunk fellépéseket szervezni, megengedi, hogy fellépjünk nála, és ezért nagyon tisztelem. Nem lehet neki könnyű az állandó, próbálkozó, amatőr csapatokból kiszűrni azokat, akik megérdemlik az esélyt a feljebb lépésre.
A bokszunkhoz vonultunk, ahová mindig ülni szoktunk, ha inni jövünk. Fejben azon gondolkoztam út közben, hogy mire is van igazán pénzem. Abból, ami a zsebembe csörgött, úgy ítéltem, maximum két sörre, ha nem akarom, hogy egy fitying nélkül mászkáljak a városban. Hiába, ez szokott történni minden egyes hónap végén.
A röhögés nem maradt el, az utcán mint az ökrök, úgy mentünk. Oszlopokra másztunk, kukákat rúgtunk fel, bekopogtattunk ablakokon, csengettünk házakba. Nem a legjobb magaviselet, tudom. De úgy hiszem, ha fiatalon nem csinálok ilyen őrültséget, nem lesz miből tanulnom, mire visszaemlékeznem évek, hónapok múlva.
A kényelmes bőrülésekbe fészkelődve hivatalosan is megkezdődött a délutáni, kora esti iszogatás. Körbeadtuk először Len cigis dobozát, a már meggyújtott szálakkal a többit is meggyúlásra bírtuk, kellemes csevej közben.
- Fú, el se hiszitek! - füttyentett Len.
- Na, mi van? - tolakodtam felé. - Mondd már!
A többiek szólítgatására akkora nyomi mosoly tört utat az arcára, hogy el sem hinném, ha nem látnám.
- Egy fuvar felé tartottam, nem messze innen... az út szélén meg egy dögös, bögyös nőcske álldogált! - a jellemzést elmutogatta magán. - Megálltam, gondoltam felveszem, értitek! Hogy a kocsiban... Szóval beszállt, és azzal nyitott, hogy vigyem már el az ötödik utca sarkába, ahhoz a sikátorhoz! Tudjátok, amiben részegen a múltkor Emmett hugyozott!
Igen, az elég érdekes sztori, és a felére nem emlékszem.
Önfeledten nevetni kezdtünk a felhozott emlékre, Len közben folytatta.
- És ott, megvolt. Oltári bige volt! Megkaptam a számát is - lengette meg az ütött kopott, ősrégi telefonját diadalmasan. A készülék olyan szinten tönkre volt téve, hogy felismerhetetlenné vált. Más azt hinné, hogy gyújtó, vagy ilyesmi.
- Mázlista! - köhintett Matt.
- Hagyjad már! Legalább valaki hozzáért - fikáztam játékosan a srácot, újabb nevetéshullámot söpörtetve végig rajtunk, kisebb lökdösődést váltva ki a tiltakozó Lenből.
Mindig így szoktunk kötekedni egymással, bárkiről legyen szó.
Lorrie hangja vonta el a figyelmünket. - Veled mi volt, Ed?
A borostás fiú a hajába túrt, ellenállhatatlanul vigyorgott vállrándítás közben. - Semmi.
- Nem úgy tűnik!
A furakodó nőszemély kapott is szemrehányó kacsingatást Ed-től. - Unalmas napom volt, gyakorolgattam, meg ezek... Most meg azon gondolkoztam, felléphetnénk szombaton itt.
- Kéne zsé, mi? - vetettem oda.
- Nem éppen. Az is, de jó lenne már közönségnek pengetni.
Míg a hamuzóba pergett felesleges, elhalt szálam részei, a bandatagok egyenként helyeseltek. - Benne vagyok!
- Miért ne?
- Ja, faszántos!
Kifejezéstelenül merültem az egy perces szünetbe. A füst kifújása közben jöttem rá, hogy valójában nem téma híján csendesek a skacok, hanem a válaszomra várnak. - Gary-vel ledumáljuk.
Megkönnyebbültség suhant át mindenki arcán.
- Megtervezem a szórólapot holnap - közöltem terveimet, ebbe rögtön be is csatlakozott Lorrie.
- Én meg kiosztom őket!
Füttyentettem egyet, mire a csaposon kívül - akinek igazából a füttyszó szólt -, mások is felfigyeltek. - Gary, hat üveg sört légy szíves!
A negyvenes éveinek végét taposó, kicsit Joe Perry-re hajazó férfi biccentett, miszerint megértette, felvette a rendelést. Annak rendje és módja szerint gátlások nélkül, vadul eredt meg a nyelvem - mint általában -, és mindent meg tudtunk vitatni a többiekkel, a nem lényeges dolgoktól kezdve a banda ügyeiig. Előttünk landoltak a sörös üvegek, felpattintottuk őket, egy koccintás után az iszogatásba feledkeztünk.
Ittunk, mert jól esett. Ittunk, mert szerettük.
Nagyban tárgyalgattunk a kis semmiségekről, mire erőteljes közbeszólás jött.
- Szerintetek jó lenne ez egy dalhoz? - kurjantott Matt, és tenyerével az asztalon kezdett ritmusosan dobolni.
Mindannyian a cigiködön át vigyorogtunk, figyeltük a kis produkciót, és erre a bárban ülők közül sokan felfigyeltek a beszélgetésük zsivajából. Ütemesen bólogattam, lábammal dübögtem az asztal alatt, az inspiráció szellemével vezérelve dúdolni kezdtem.
- *All my life I've been good but now...I'm thinking "What the hell?".All I want is to mess around, and I don't really care about!If you love me, if you hate me, You can't save me, baby, baby! All my life I've been good but now whoa "What the hell?"...
- Baszd meg, király!
- Ne faszoljunk a címén! "What the hell?" és kész! Na?
Eddie belelkesedésén elkalandoztam egy percre.
Mostanában nagyon jól megvan. Ennek kifejezetten örülök. Egy átmeneti állapot lehetett a nemrég búslakodó hangulata.
Körülöttem repkedtek a viccek, a marhaságok, a világra szóló hülyeségek. Egyikre sem figyeltem oda. Az asztal sarkát bámultam, csendben, képzeletben magamra zártam az ajtót, zárkózottan filóztam mindenfélén, ami eszembe jutott. Például mi lehet apámmal Kanadába, vagy éppen anyámmal, akiről semmit sem tudok. Felesleges magamat gyötörni ezzel, de néha jól esik elmélyülni ebbe a témába.
Észrevettem a  velünk szemben lévő asztalnál, hogy egy kis társaság levetődik. Óvatosan, alaposan megnéztem magamnak őket, első pillantásnál tudtam, kik azok. Értetlenül pislogtam, és egy jó percig bambultam, mikor készen álltam a szavakat forgatni. - Azt nézzétek!
A plázában kukkolt fiúk üldögéltek, kulturáltan beszélgettek, egyik másik cigarettázott. Egyszer-egyszer felnevettek valamin, aztán folytatták a dumálgatást.
- Ők is ide járnak?
- Lehet. Csak eddig nem vettük őket észre.
Megkapták a vodkájukat, amit öt felé öntöttek. Szegény ördögöknek tűntek, és valószínűleg nem tévedtem. Mi is ilyenek voltunk, bár nem tudom, szimpatizálhatnánk-e velük... Most már mindegyik tagot megfigyelhettem alaposabban. A piros fejkendőt viselő srác egy gyönyörű arccal megáldott fickó volt, hosszú vöröses, bronz barna hajjal, zöld szemekkel, édes mosollyal. A két cipőtalp tulajdonosa egy veszélyes ürgének tűnő, szőke pasas, hozzá hasonlóan a másik szőke csávó is, akinek nemrég csak a tarkóját láttam. A félhosszú hajú tag vadító, széles mosolyánál látszott a piercing ajka szegletében.
A fejkendős mellett ült az afro amerikai, vagy inkább félvér pasas. Göndör, fekete haja annyira rendezetlen volt, mintha sosem fésülték volna - valószínűleg ez így is van. Nekem semmi bajom az ilyen emberekkel, elvégre, ők is emberek. Nagyon jó zenészek, tetszik a kultúrájuk, stb. De ő... valamiért más volt, mint a többi fekete zenész, akit láttam. Tele volt rockos energiával, túláradó magabiztossággal.
Hogy honnan tudom ezt?
Ránéztem. Nem ismerem, a kisugárzásából viszont láttam megcsillanni személyiségének darabjait, habár jól rejtegethette őket. Fejkendős barátunk nagyon jól elbeszélgetett, röhögcsélt, mint a többiek, de ő annyit magyarázott, hogy a hajam az égnek állt. Minden esetre aranyosnak tartottam.
Hirtelen az egyikük, ha jól láttam, a félhosszú hajú csávó kapta fel a fejét, majd sorban mindegyikük minket kezdett bámulni. Hosszú, fenyegető szemháborúba kezdtünk, nem zavartatva magam néztem egyikkel-másikkal farkasszemet, végül unottan kezdeményeztem beszélgetést magunk között.
- Az új számokat adjuk elő szombaton?
Sikerült magamra vonzani a figyelmet, középpontba kerülve úgy néztek rám a többiek, mintha én lennék Jézus, aki az apostoloknak mesél. Szórakoztató volt.
- Igen, miért ne? Szerintem örülnének az újnak.
- Lennek igaza van! Keverhetnék a produkciókat. Másfél órába belefér néhány új is, meg néhány régi!
- Nem rossz gondolat, Matt - helyeseltem. - Felváltva játszanánk régit, és újat. Kezdhetnénk valami frappánssal, amit ismernek, hogy felpörgessük a bulit. Szar lenne, ha zombiközönség előtt játszanánk.
Eddie mormogott valamit, de csak a végéből értettem pár szót. - ...az senkinek sem hiányzik!
- Kezdhetnénk a Girlfriend-del! Azt szeretik!
- Csak azért mondod Lorrie, mert ott te is énekelhetsz!
- Fogd be, pöcsfej! - nyújtott nyelvet az őt provokáló Emmett-re.
Jó pár percig folytatták, amin Len, Ed, és Matt is jót röhögött ( na jó, én is ).
Szükségét láttam szétválasztani őket, ezért lecsitítottam először a barátnőmet, majd a gézengúzt is. - Állj, állj! Nincs kedvem békebírót játszani, szóval ezért ne vesszetek össze.
- Pocsék vagy békebírónak!
Játékosan nyakon vágtam Lent, annak vidám hangja nem csitult a nevetésben. - Hallgass, te gyökér! - ügyefogyott baráti körömben nem csak én voltam egyedül, aki azon gondolkozott, hogy igyon-e még egy sört, vagy hagyjon pénzt kajára. Végül mindannyian az előbbit választottuk, kiürítve zsebeinket hívtuk magunkhoz Garyt.
- Javíthatatlanok vagytok - morogta az említett a farkasmosollyal, felszolgálva az alkoholadagjainkat, cserélve velünk a pénzzel.
- Már aki szerint ezt javítani kell.
Meleg, barátságos szemei sötéten kavarogtak fejrázása közben, és csak néhány tincse követte fejét. Az a néhány tincs, ami nem tapadt zsírosan, izzadtan a homlokára.
- Gary! Szombaton felléphetnénk nálad? Kifogytunk a léből, - taglaltam a nem is olyan meglepő hírt - meg játszanánk egy kicsit a közönségnek, had szórakozzanak jól szombat este nálad. Benne vagy?
Egy pillanatra elmerengett valami fontos ügyön, majd hirtelen felszisszent. - Á! Nem jó!
Mindannyian egyszerre fagytunk meg.
Nem jó.
Gary sosem szokta ezt mondani, sőt, nemet sem a fellépésünkre. Megrökönyödve pislogtam, ráfagyott az arcomra a kellemetlen szemöldökráncolás.
- Sajnálom skacok - rándított bocsánatkérően a vállán, és a hozzá legközelebb ülő Matt-et veregette hátba. - Mások lépnek fel. Remélem, nem baj!
- Mások? - csattant fel sértődötten valaki, nem igazán figyeltem, ki. - Milyen mások?
Úgy viselkedett, mintha csak a miénk lenne a bár, nem léphet fel senki, falkaként védjük, ami a "miénk", ami megillet minket, és ha mégis elveszik, hisztis gyerekként reagálunk. Durcizunk, vagy visszaköveteljük, harcolunk a helyért. Egyáltalán nem így volt, annak ellenére, hogy kezdett bennem is érlelődni egy ilyen rosszindulatúság.
- Az egyik fiúcsapat. Most lépnek fel először.
A sokk jegesen száguldozott a véremben, megfeszítve minden létező izmomat. A szemközti asztalnál javában ment a trécselés, egészségük roncsolása. Ellenségesség gyülemlett a szívemben, annak ellenére, hogy nem ismerem egyiküket sem.
- Jó. Remek - motyogtam az utolsó szál cigarettám letüdőzésekor. - Vasárnap?
- Tökéletes.
- Nekünk is - dünnyögtem, kiváltva a többiekből a legnagyobb csodálkozást, ami valaha kiült az arcukra.
- Igyatok, vigadjatok! Még jövök, látjuk egymást!
Gary arrébb lépett, a transzban lévő Matt élőhalottként intett kettőt. - Csá.
Ez fasza. Baromi jó - sutyorogtam gondolatban. - Jövőhét hétfőn, hónap elején kell kicsengetni az albérletet, én meg itt állok, lóvé nélkül. Ha a vasárnap is kiesik, mint pénzforrást hozó lehetőség, jól fogok kinézni a vén csotrogány előtt.
Ujjaim hajamba túrás közben ott maradtak. Képtelen voltam megtartani a fejem. Elkeseredetten nézelődtem a bár másik szegleteibe, kerülve a társaság érdeklődését. - Na és...
Próbálták visszaringatni magukat a jó hangulatú csevegésbe. Kimaradtam ebből a kedvcsinálásból, öltem magam belül egy kicsit, hogy utána legyen mit kiölnie az erős alkoholú sörnek. A figyelmem megakadt a falon egy fehér kis plakáton. Megálltam a nézelődésben, erősen fókuszáltam a felhívásra, de mindhiába, alig láttam valamit belőle. Felpattantam, mint egy labda, és elindultam bokszról bokszra lépve, asztalról asztalra, míg elértem az egyikhez, amin egyenesedve tökéletesen ráláttam a plakátra.
Egy rajzot, meglehetősen tetszetős plakátról beszélünk. Egy feltupírozott hajú csajszi vicsorgott, köré gengszteres, árnyékolt, satírozott betűkkel ráfirkálták a lényeget.

"Evencrew
Látni akarsz valami zúzósat? Gyere el szombat este a Rainbow-ba, pontban este tízkor! Pia, extrák, garantált unaloműző. Ne feledd! Szombat este tíz, Evencrew koncert!"
A kép alatt megláttam egy aláírást: "By: Cash".

Ők azok az agyatlanok, akik elvették a koncertlehetőséget szombaton, amiről mindenki tudja, hogy a legjobb nap a bulizásra, akkor vannak a legtöbben... pénteken is, de a szombat prímább.
A vasárnap a lepukkant munkanélkülieknek is ugyanúgy szombati hangulatú, a többi iskolás ficsúrnak, csajnak pasinak egyaránt iskola a kötelező. Néhányan így is eljönnek, leszarva kötelezettségeiket, a legtöbben mégsem tesznek hasonlóan.
- Gary!
- Mondjad picsa!
- Levehetném ezt egy percre? - kérdeztem még mindig az asztalról, ellenállhatatlan mosollyal.
- Le! Vigyed csak!
Feltartottam a hüvelykujjam, megvigyorogtatva őt. Szaporán, óvatosan szedtem le a kézzel készített hirdetőrajzot, ami a bandánkban is jellemző. Általában én csinálom. Le sem vettem a szemem a kezembe akadt papírról, úgy egyensúlyoztam vissza bokszról bokszra, székről székre.
Csend, kisebb morajló beszélgetés várt a banda asztalánál. Lecsusszantam a helyemre, pár percig feltartva nézegettem, aztán leterítettem az asztalra, hogy mindenki lássa. - Nézzétek!



*Egész életemben jó voltam, de most már azt mondom: mi a franc?!
Semmi más nem érdekel, egyszerűen ki akarom tombolni magam!
Nem számít, hogy szeretsz vagy sem, menthetetlen vagyok baby, baby!
Egész életemben jó voltam, de most már azt mondom: mi a franc?!

©