Tizennyolcadik hang
Ahogy
az előző hangnál leírtam, az ellentétek kiéleződnek. Olyannyira, hogy
jó kis bunyóba torkollik az este. Mint korábban említettem, minden
rosszban van valami jó.
Rock 'N' Roll! |m|
*****
- Álljatok össze! - parancsoltam az Evencrew-nak. Szana-szét voltak. - Had csináljak egy képet az első, közös turnénkról!
- Gyerünk, faszikáim!
Próbáltam kattingatni Lorrie telefonjának fényképezőjét, a nevetés, az ökörködésük megakadályozott. Aztán nagy nehezen sikerült. - Odabasz!
- Had nézzem!
A banda körém csörtetett, jókedvvel bámultak a képernyőre.
- Ti jösztök! - kapta ki kezemből a készüléket Nate. - Hahó, fényképezés van!
Nekünk valamennyivel hamarabb sikerült a beállás, mégsem tetszett annyira a fotó, mint a fiúbandáé.
*****
Mi értelme tartalékolni?
Mindannyian italba öltük a megkeresett, fejenként eső pénzösszeget. Teljesen kiment a fejemből az albérlet. Annyi pohár vodka, sör, whisky követte egymást egymásutánba, hogy számolni sem tudtam őket. Úgy az ötödiknél elvesztettem a fonalat. A koncert után mindenki elégedett volt: Sid nem bajlódott a fellépők miatt, mi megkaptuk a fizunkat, az emberek isznak.
A füstfelleg, körbeölelt minket, az alapzajt a mi morgásos, kacagásos egyvelegünk gazdagította. Lorrie-val egy fotelre préselődtünk, a skacok elfértek külön-külön. A repkedő poénok, a részegség előszelével vérlázító hangulatot kölcsönzött, amit a velejéig kihasználtunk. A piáért tolakodó Ash, és Cash három-négy lánnyal tért vissza, persze, minden hímnemű szempárja megtalálta őket, elég pajzán módon. Azok lekicsinylően vették észre, hogy velünk nem kell harcolniuk, és nem rúgunk labdába, míg ők igen. Az egyik a két kerítő combján egyensúlyozott - a parfümje kokó volt, és hozott is magával.
Egy Rob, Nate közé zsúfolódott - szende csaj, aki nagyon szarul jár, mert rockzenészekkel kavar. Emmett, Len, Matt egy kurváért zsörtölődtek... mindhárom magának akarta az amúgy is bevállalós nőt. Festett szemöldökét egy apró mozdulattal felvonta, dobott felénk egy mosolyt, és rászólt a kokósra, hogy adjunk a hangulatnak.
Az utolsó csitrit Eddie ölében láttam. Az birtoklóan ölelte, de rá sem hederített a nagyon teperő, beképzelt ribancra. Felbaszott mind a négy - a féltékenységnek ehhez semmi köze -, csak kicsit ironikus, hogy feléjük se néztek, egészen a koncert utánig.
Micsoda véletlen!
Lorrie-val a bár férfi kínálatát figyeltük, legalább elszakadtam a tekergő viperák tanulmányozásától, akik kellették magukat. - Hé - löktem meg játékosan barátnőmet.
- Mi van?
- Neked barátod van!
Ártatlanul grimaszolt. - És? Nézni szabad, nem?
- Jay-nek is szabad? - nyaltam le a sört a felső ajkamról.
- Nem. Ha megtudom, kitépem az összes hajszálát, a csajnak is, és betörgelem velük az első üveget apró darabokra.
Dallamosan nevettünk.
- Hány utca legyen? - kiáltotta "Kokó királynő".
Mire észbe kaptunk, a drog fehér sávokban futott az asztalon. Nem hallottam, mit válaszoltak, de fejenként egy hosszot kapunk, ha jól számoltam. Elsőnek Bastiana, a szert kiterítő, sovány lány szívott, másodiknak a kurva, Jennett jött, erőt vett magán, hogy kibírja a három kibírhatatlan partnerét. Hallottam, hogy félhangosan bevállalta az édes négyest, csakhogy leálljanak.
Azt sem tudja csóri, mire vállalkozik.
Én, és Lorrie voltunk a sor utolsói. Addigra a legtöbben üveges tekintettel meredtek valamerre, vagy beszélgettek tovább, és nevetgéltek. Nagyon ütős por, meg kellett hagyni, mert rögvest kóválygott tőle a testem, a végtagjaim felvillanyozódtak. Mintha egy visszhangzó teremben lettem volna, amiben a hangok egymással dobálóztak; mint egy utazás, ahol zuhantam, majd felfelé íveltem; egy tekergő hullámvasúti kirándulás. Szédítő egyveleg.
Valaki jelenlétét éreztem a hátam mögött. Erősen koncentráltam a vékony, magas pasasra. Ráismertem a kukkolóra. Egész végig kellemetlenül próbált szemezni velem, a háta mögött felgyülemlő pajtásai szintén nem tudtak hová tenni. Hónuk alatt egy, vagy annál több csaj vállát, nyakát, derekát szorongatták, még a csapat főnökére is mászni akartak az előbb ölében dédelgetett kegyeltek.
Elhessegette őket. - Helló szépség!
Lorrie fagyosan fedezte fel a vendégeinket, a száját nyitva felejtette.
A fiú rövidre nyírt, szőke haja felzselézetten díszelgett feje tetején, kerekded arca a puha tapintás ígéretével kecsegtetett, félíves szemöldökének egyikében piercing hintázott. Alatta zöldes barna szemek ültek, hosszú szempillákkal, egy átlagos orr húzódott lefelé a képén, szája keskeny alakú, de annál teltebb. Hosszú, ujjatlan fekete atlétát viselt, szűk nadrággal, ami tele volt lánccal, szakadásokkal, ahogy a sötét bakancsa. Kezén, nyakán ékszerek lógtak, szájának széle érdekes, meleg mosolyra kanyarodott.
A barátai között - ha jól láttam, négyen voltak még -, hosszú hajú, italtól tönkrement féregtől kezdve a büszke, dagadó mellkasú szoknyavadászon át a csendes pszichopatáig, és körítésnek egy lepattant csöves kinézetűvel minden megvolt köztük. Egyik valahol elhagyta a pólóját, valamelyik alapból ennyire leöltözött, az egyik szerencsétlen V kivágású pólóban villogott, hogy menő legyen.
- Helló - tápászkodtam fel állásba.
Feltűnően megnézett, elkönyvelt magában valamit, és vészjóslóan vigyorgott, fehér fogait egytől egyig megmutatva. - Logan vagyok.
- AJ.
- Nincs kedved csatlakozni a mi partinkhoz, AJ? Táncolhatnánk egyet.
Rosszat sejtettem.
- Nem, kösz. Elvagyunk!
- Na - kapott a könyökömhöz. - Jó lesz! Itt van nem messze a kéróm, oda megyünk át. Lesz minden, amit szem száj kíván.
- Jó szórakozást!
- Ne csináld! - forgatta a szemét. - Ismerem én ezt. A lányok eljátsszák a tisztességeset, kéretik magukat, aztán úgy is szopni fognak.
- Anyád is azt csinálta! - morogtam.
- Mi van, te ribanc?
Kihúztam magam a szorításából. - Ott vannak a tíz centet érő picsák, vidd azokat játszani, öcsi!
- Amúgy sem kellenél egy menetnél többre - dörrent. - Kis rocker ribanc... Szánalmas!
Hirtelen a két banda körbevett, ahogy őt a négy haverja. - Bajod van, haver?
A kísérteties nyugalom a leghiggadtabb emberben is megindítaná a szívverést. Ash elhajította a cigijét, hogy farkasszemet nézzen Logannel, meg a csicskásaival.
- Igen! Az, hogy itt vagytok! A mi területünkön. Nincs helye itt holmi buzi rockereknek - mutogatott egyenként ránk. - Főleg nem a ribancaitoknak. Meghúztátok ti már egyáltalán?
- Anyádat elvittük egy körre!
Ash beszólását követte mindenkié, tovább táplálva az ellentétek köztünk, meg a punkosok között - akikkel egyébként semmi bajunk, leszámítva ezeket.
- Még ő is jobb zenét csinálna, mint ti! Menjetek innen a szar zenétekkel együtt, köcsögök!
Előjelek nélkül ugrottak a srácok a piszkálódóknak. Feldöntötték az összeset, mire azok a földön hátrálni kezdtek, a háttérben többen is felpattantak a segítségükre. A lányok visongava szétszéledtek, egymásba karoltan figyelték az eseményeket. A két csapat egymásnak szaladt, kivéve én, és Cash.
Rám vigyorgott. - Gyere, verekedjünk egyet! Ne félj, megvédelek!
- Nem kell védelem.
Bevetődtünk az összegömbölyödött emberhalomba.
*****
- Ez jó volt - mondtam.
- Ja.
Egyikünk sem szerzett sérülést, jól kivergődtük magunkat, pár emberkét a beszólogatós punkok közül ölbe kellett hazavinni, vagy a mentő vitte el. Szórakoztató volt. A cuccainkkal indulásra készen álltunk.
- Hé! - toppant be Sid.
- Hé.
- Volt itt pár barátom, látták, milyenek voltatok. Játszanátok a bárjaikban?
Ash intézkedett szokás szerint. - Hol vehetjük fel velük a kapcsolatot?
- Itt a telefonszámuk - túrt a zsebébe Sid, átadta az énekesnek, aki egy kevés nézegetés után eltette a cetlit. - Jól fizetnek.
- Oké, köszi.
Eddie és Len közrefogott. - Több zsé - morzsolta tenyerét az utóbbi.
- És még több koncert.
- Igen - helyeseltem. - Addigra kész lesz a kocsi is, és hazamehetünk.
- Van ok az ünneplésre?
Mélyen Ed szemeibe néztem, közelebb bújva hozzá. - Van. Hol van a söröm?
*****
- Kitalálta valaki, hol éjszakázzunk?
Senki sem válaszolt. Lógatták a fejüket, a sötét utcákon jártunk, megcsodáltuk a graffitiket, a kirakatokat, vágyakozva néztük a cukrászdákat, a gyorskajáldákat.
- Nincs itt egy híd valamerre? - fintorgott Matt.
Az Evencrew tagjai lelassítottak, el is hagytam őket, úgy fordultam meg a sarkamon. - Mi van?
- Az a helyzet, hogy mi a csajokhoz megyünk. Nagyjából elnavigáltak, merre kell menni. Gyertek velünk!
A srácok türelmetlenül várták, hogy mondjak valamit. Nyilván szerettek volna társaságot, egy esti szállást, ágyat. A gyomrom valahogy nem vette be, hogy kurvabarlangba merészkedjek. A félelemnek semmi köze ehhez, nem érne baj. A fiúk megvédenek, és ha mégis rám akarnának mászni, tudok nemet mondani, vagy tettlegességgel megvédeni magam.
- Menjetek csak! Lorrie-val, - néztem egyetértésért a lányra - keresünk egy helyet.
- Ne már! - noszogatott Nate.
Lorrie átvette a szót. - Szórakozzatok! Elleszünk. Nektek is szólt, seggfejek - rúgott bele a legközelebb álló Len hátsójába. - Hátha lesznek olyan kegyesek Ash-ék, és elvisznek.
Eddie a fülembe suttogott. - Ne maradjak?
- Ne! Miattam ne. Oké lesz minden.
Tétovázott, aztán megadóan biccentett.
Ash barátságosan felkiáltott. - Gyertek bazd meg!
- Akkor merre mentek? - Rob érdeklődése valós, aggódó volt. - Még eltévedtek...
- Csak nem. Lorriet hívjátok, én lemerültem.
A fiúk mozgolódtak. Rágyújtottak, toporogtak egy sort, és ezután lódultak meg csupán. - Holnap beszélünk!
A hátuk látványa egyre távolodott az utcán, ami alatt, mint egy falka, lökdösődtek, játszottak. Hangosan káromkodtak, röhögtek nyerítve. Lorrie felsóhajtott, rá vonzva a figyelmem. Elmosolyodott a békés, de izgatott mosolyával. - Merre? Mutasd az utat, nagyfőnök!
- Nincs konkrét tervem. Mennyink maradt?
Az eddig igazgatott gitártokot letettem a betonra, a sötétben nagy nehezen előkapartam a pénzem, nekiálltam félvakon számolni. - Tíz dolcsi.
- Tizenöt... - végzett.
- Van itt valamerre egy panzió?
Ártatlan szemeket meresztett. - Tőlem kérded? Sosem jártam itt!
- Akkor bolyongunk, míg nem találunk.
Felkaptam a gitárt, szorosan egymás mellett vágtunk neki az útnak. A kocsik sűrűn rótták az utakat. Fele túlhajtott, teperve a gázt, más lelassított, dudált. A jó levegőn imádtam sétálni, egy ideig nem igazán kerestem hotel feliratot. Az álom egyáltalán nem ült meg a szemhéjamon, lefelé rángatva azt, hanem sarkig nyitottan pásztáztam az üzletekkel, puccos, kevésbé puccos házakkal szegélyezett utat.
- Beülhetnénk egy bárba, hogy megvárjuk a reggelt - vetette fel Lorrie. - Így is, úgy is költjük a pénzt. Nem mindegy?
- Igyunk meg valamit - nyeltem, torkom erős savban úszott. - Aztán menjünk tovább.
- Nekem nyolc.
Egy kis bisztróba ültünk. Annak a kevés vendégnek, aki ilyenkor itt ült - öt, hat emberről beszélünk -, a szokásos megvetéssel, "nem tudlak hová tenni" viselkedéssel viszonyult hozzánk. Leszartuk. Behúzódtunk a sarokba, ittunk két olcsó, szar 1 dolláros kávét, csipegettem hozzá a pultról elcsórt száraz kekszet kifelé menet, hogy a józanodással ne jöjjön a rókázás.
Körülbelül reggel hétkor, javában a napsütéses órákban találtunk egy olcsó, elfogadható motelt. A recepciós pult mögött egy nagy szakállas, fiatal férfi ült, halál komolyan tetőtől talpig szőrben. Fánkot majszolt, melynek maradéka gyűrött, két számmal nagyobb pólóján landolt, az asztalra, a regisztrációs könyv lapjaira. - Mennyi egy napra?
- Tíz dollár egy szoba. Kettő az húsz.
- Tudok számolni - vetettem oda, bolyhos szemöldöke eggyé olvadt, a még látható homlokának felületére mély ráncok mélyedtek. - Két ágyas szoba mennyi?
- Tizenöt.
- Feláldozom - nyomta a markomba az összeget Lorrie. - A maradék koncertből visszajön.
- Egy szabad kétágyas szoba lesz.
Szorgosan körmölni kezdett. - Neve?
- Jane Hastings.
Felhümmögött. - Hm - gurulós székével hátravetette magát, miután hangosan levágta a tollat, majd a kulcsokkal teli, leszakadó félben lógó fogassorozatról leakasztott egyet. - A folyosó végén fel az első emeletre, ott az utolsó szoba. 202-es - dörmögte, ahogy visszasiklott, és a kezembe adta a kulcsot.
A szoba szerény körülményeket tükrözött. Két egyszemélyes heverő feküdt a falnál keresztbe, köztük egy szekrény, álló lámpa, a fal fehérre meszelten, kisebb szépséghibákkal üresen húzódott előttük, egy méternyi helyet hagyva az átjárásra. Egy ablak nézett oldalról a két ágyra, a sötétítő függöny behúzottan megakadályozta, hogy a hőség beáradjon. Lorrie elfoglalta a szélen lévőt, én a sarokba húzódtam. Gitáromat az ágy végének támasztottam, hosszan elnyúltam a puha, szagtalan ágyneműn, lerugdostam a cipőmet, aminek egyike a falon hagyta nyomát.
- Ágy. El sem hiszem - nyüszítette vigyorogva barátnőm, áthatóan nézéssel. - Ki is használom. Jó éjt... vagy reggelt - legyintett befelé fordulás közben.
- Neked is.
Lefejtette ruháinak nagy részét, egy szál pólóban kényelmesen elterpeszkedett a melegben, átölelte a takarót. Pillanatok alatt kiütötte magát. Álmosság hiányában elővettem dzsekim zsebéből a kis füzetemet, hátam mögé tettem egy párnát a falhoz, a kényelmes üléshez. Eleinte lapozgattam, olvasgattam, javítgattam a rajzaimon, végül újak születtek, sőt, két új dal szövegébe is belekezdtem. Gondolatban végigvezettem, dúdoltam, tátogtam a szöveget. Ez ahelyett, hogy lefárasztott volna, még jobban elpártolt az alvástól. Fél tíz felé döntöttem az erőltetett alvás pártján.
*****
Lorrie telefonjának zúgása vett rá a felkelésre. Egy fél órája kipattantak a szemeim, ám a kényelmes ágyon való fetrengés leláncolt, és nem engedett kikászálódni. Lorrie mély alvásának köszönhetően muszáj voltam megkeresni a telefonját, és felvenni. - Halló.
- AJ! Pont téged akartalak elérni - hallottam meg Ash barátságos hangját. Energikus, határozott, mint mindig. Az előző estéhez képest igen kipihentnek hangzott.
- Ó. Szuper. Miről lenne szó?
- El kéne intéznem ezeket a fellépéseket. Nem lenne kedved velem jönni, hogy megkeressük a helyeket? Dumálhatnánk.
- De, persze. Király. Hol találkozzunk?
- Merre vagytok?
- Jó kérdés - horkantam. - Egy olcsó motelban. Ti meg a csajoknál, ami szintén nem tudom, hol van.
- Bassza meg - egy rövid csend állt be a vonal túlsó végéről. - Várj egy picit.
Amíg öltöztem, és próbáltam szalonképessé tenni magam, susmorgást, beszélgetés töredékeit azonosítottam tőlük.
- Oké. Tudom, hol vagytok. Odamegyek.
- A barátnőd is elkísér? - ugrattam.
Játékossága, mint mindig, életre kelt. - Kivételesen ő a főnök. Eltévednék. A helyeket már mi megtaláljuk, csak először te legyél meg!
- Akkor várlak. Csá.
- Csáó.
Íme a két fotó:
- Gyerünk, faszikáim!
Próbáltam kattingatni Lorrie telefonjának fényképezőjét, a nevetés, az ökörködésük megakadályozott. Aztán nagy nehezen sikerült. - Odabasz!
- Had nézzem!
A banda körém csörtetett, jókedvvel bámultak a képernyőre.
- Ti jösztök! - kapta ki kezemből a készüléket Nate. - Hahó, fényképezés van!
Nekünk valamennyivel hamarabb sikerült a beállás, mégsem tetszett annyira a fotó, mint a fiúbandáé.
*****
Mi értelme tartalékolni?
Mindannyian italba öltük a megkeresett, fejenként eső pénzösszeget. Teljesen kiment a fejemből az albérlet. Annyi pohár vodka, sör, whisky követte egymást egymásutánba, hogy számolni sem tudtam őket. Úgy az ötödiknél elvesztettem a fonalat. A koncert után mindenki elégedett volt: Sid nem bajlódott a fellépők miatt, mi megkaptuk a fizunkat, az emberek isznak.
A füstfelleg, körbeölelt minket, az alapzajt a mi morgásos, kacagásos egyvelegünk gazdagította. Lorrie-val egy fotelre préselődtünk, a skacok elfértek külön-külön. A repkedő poénok, a részegség előszelével vérlázító hangulatot kölcsönzött, amit a velejéig kihasználtunk. A piáért tolakodó Ash, és Cash három-négy lánnyal tért vissza, persze, minden hímnemű szempárja megtalálta őket, elég pajzán módon. Azok lekicsinylően vették észre, hogy velünk nem kell harcolniuk, és nem rúgunk labdába, míg ők igen. Az egyik a két kerítő combján egyensúlyozott - a parfümje kokó volt, és hozott is magával.
Egy Rob, Nate közé zsúfolódott - szende csaj, aki nagyon szarul jár, mert rockzenészekkel kavar. Emmett, Len, Matt egy kurváért zsörtölődtek... mindhárom magának akarta az amúgy is bevállalós nőt. Festett szemöldökét egy apró mozdulattal felvonta, dobott felénk egy mosolyt, és rászólt a kokósra, hogy adjunk a hangulatnak.
Az utolsó csitrit Eddie ölében láttam. Az birtoklóan ölelte, de rá sem hederített a nagyon teperő, beképzelt ribancra. Felbaszott mind a négy - a féltékenységnek ehhez semmi köze -, csak kicsit ironikus, hogy feléjük se néztek, egészen a koncert utánig.
Micsoda véletlen!
Lorrie-val a bár férfi kínálatát figyeltük, legalább elszakadtam a tekergő viperák tanulmányozásától, akik kellették magukat. - Hé - löktem meg játékosan barátnőmet.
- Mi van?
- Neked barátod van!
Ártatlanul grimaszolt. - És? Nézni szabad, nem?
- Jay-nek is szabad? - nyaltam le a sört a felső ajkamról.
- Nem. Ha megtudom, kitépem az összes hajszálát, a csajnak is, és betörgelem velük az első üveget apró darabokra.
Dallamosan nevettünk.
- Hány utca legyen? - kiáltotta "Kokó királynő".
Mire észbe kaptunk, a drog fehér sávokban futott az asztalon. Nem hallottam, mit válaszoltak, de fejenként egy hosszot kapunk, ha jól számoltam. Elsőnek Bastiana, a szert kiterítő, sovány lány szívott, másodiknak a kurva, Jennett jött, erőt vett magán, hogy kibírja a három kibírhatatlan partnerét. Hallottam, hogy félhangosan bevállalta az édes négyest, csakhogy leálljanak.
Azt sem tudja csóri, mire vállalkozik.
Én, és Lorrie voltunk a sor utolsói. Addigra a legtöbben üveges tekintettel meredtek valamerre, vagy beszélgettek tovább, és nevetgéltek. Nagyon ütős por, meg kellett hagyni, mert rögvest kóválygott tőle a testem, a végtagjaim felvillanyozódtak. Mintha egy visszhangzó teremben lettem volna, amiben a hangok egymással dobálóztak; mint egy utazás, ahol zuhantam, majd felfelé íveltem; egy tekergő hullámvasúti kirándulás. Szédítő egyveleg.
Valaki jelenlétét éreztem a hátam mögött. Erősen koncentráltam a vékony, magas pasasra. Ráismertem a kukkolóra. Egész végig kellemetlenül próbált szemezni velem, a háta mögött felgyülemlő pajtásai szintén nem tudtak hová tenni. Hónuk alatt egy, vagy annál több csaj vállát, nyakát, derekát szorongatták, még a csapat főnökére is mászni akartak az előbb ölében dédelgetett kegyeltek.
Elhessegette őket. - Helló szépség!
Lorrie fagyosan fedezte fel a vendégeinket, a száját nyitva felejtette.
A fiú rövidre nyírt, szőke haja felzselézetten díszelgett feje tetején, kerekded arca a puha tapintás ígéretével kecsegtetett, félíves szemöldökének egyikében piercing hintázott. Alatta zöldes barna szemek ültek, hosszú szempillákkal, egy átlagos orr húzódott lefelé a képén, szája keskeny alakú, de annál teltebb. Hosszú, ujjatlan fekete atlétát viselt, szűk nadrággal, ami tele volt lánccal, szakadásokkal, ahogy a sötét bakancsa. Kezén, nyakán ékszerek lógtak, szájának széle érdekes, meleg mosolyra kanyarodott.
A barátai között - ha jól láttam, négyen voltak még -, hosszú hajú, italtól tönkrement féregtől kezdve a büszke, dagadó mellkasú szoknyavadászon át a csendes pszichopatáig, és körítésnek egy lepattant csöves kinézetűvel minden megvolt köztük. Egyik valahol elhagyta a pólóját, valamelyik alapból ennyire leöltözött, az egyik szerencsétlen V kivágású pólóban villogott, hogy menő legyen.
- Helló - tápászkodtam fel állásba.
Feltűnően megnézett, elkönyvelt magában valamit, és vészjóslóan vigyorgott, fehér fogait egytől egyig megmutatva. - Logan vagyok.
- AJ.
- Nincs kedved csatlakozni a mi partinkhoz, AJ? Táncolhatnánk egyet.
Rosszat sejtettem.
- Nem, kösz. Elvagyunk!
- Na - kapott a könyökömhöz. - Jó lesz! Itt van nem messze a kéróm, oda megyünk át. Lesz minden, amit szem száj kíván.
- Jó szórakozást!
- Ne csináld! - forgatta a szemét. - Ismerem én ezt. A lányok eljátsszák a tisztességeset, kéretik magukat, aztán úgy is szopni fognak.
- Anyád is azt csinálta! - morogtam.
- Mi van, te ribanc?
Kihúztam magam a szorításából. - Ott vannak a tíz centet érő picsák, vidd azokat játszani, öcsi!
- Amúgy sem kellenél egy menetnél többre - dörrent. - Kis rocker ribanc... Szánalmas!
Hirtelen a két banda körbevett, ahogy őt a négy haverja. - Bajod van, haver?
A kísérteties nyugalom a leghiggadtabb emberben is megindítaná a szívverést. Ash elhajította a cigijét, hogy farkasszemet nézzen Logannel, meg a csicskásaival.
- Igen! Az, hogy itt vagytok! A mi területünkön. Nincs helye itt holmi buzi rockereknek - mutogatott egyenként ránk. - Főleg nem a ribancaitoknak. Meghúztátok ti már egyáltalán?
- Anyádat elvittük egy körre!
Ash beszólását követte mindenkié, tovább táplálva az ellentétek köztünk, meg a punkosok között - akikkel egyébként semmi bajunk, leszámítva ezeket.
- Még ő is jobb zenét csinálna, mint ti! Menjetek innen a szar zenétekkel együtt, köcsögök!
Előjelek nélkül ugrottak a srácok a piszkálódóknak. Feldöntötték az összeset, mire azok a földön hátrálni kezdtek, a háttérben többen is felpattantak a segítségükre. A lányok visongava szétszéledtek, egymásba karoltan figyelték az eseményeket. A két csapat egymásnak szaladt, kivéve én, és Cash.
Rám vigyorgott. - Gyere, verekedjünk egyet! Ne félj, megvédelek!
- Nem kell védelem.
Bevetődtünk az összegömbölyödött emberhalomba.
*****
- Ez jó volt - mondtam.
- Ja.
Egyikünk sem szerzett sérülést, jól kivergődtük magunkat, pár emberkét a beszólogatós punkok közül ölbe kellett hazavinni, vagy a mentő vitte el. Szórakoztató volt. A cuccainkkal indulásra készen álltunk.
- Hé! - toppant be Sid.
- Hé.
- Volt itt pár barátom, látták, milyenek voltatok. Játszanátok a bárjaikban?
Ash intézkedett szokás szerint. - Hol vehetjük fel velük a kapcsolatot?
- Itt a telefonszámuk - túrt a zsebébe Sid, átadta az énekesnek, aki egy kevés nézegetés után eltette a cetlit. - Jól fizetnek.
- Oké, köszi.
Eddie és Len közrefogott. - Több zsé - morzsolta tenyerét az utóbbi.
- És még több koncert.
- Igen - helyeseltem. - Addigra kész lesz a kocsi is, és hazamehetünk.
- Van ok az ünneplésre?
Mélyen Ed szemeibe néztem, közelebb bújva hozzá. - Van. Hol van a söröm?
*****
- Kitalálta valaki, hol éjszakázzunk?
Senki sem válaszolt. Lógatták a fejüket, a sötét utcákon jártunk, megcsodáltuk a graffitiket, a kirakatokat, vágyakozva néztük a cukrászdákat, a gyorskajáldákat.
- Nincs itt egy híd valamerre? - fintorgott Matt.
Az Evencrew tagjai lelassítottak, el is hagytam őket, úgy fordultam meg a sarkamon. - Mi van?
- Az a helyzet, hogy mi a csajokhoz megyünk. Nagyjából elnavigáltak, merre kell menni. Gyertek velünk!
A srácok türelmetlenül várták, hogy mondjak valamit. Nyilván szerettek volna társaságot, egy esti szállást, ágyat. A gyomrom valahogy nem vette be, hogy kurvabarlangba merészkedjek. A félelemnek semmi köze ehhez, nem érne baj. A fiúk megvédenek, és ha mégis rám akarnának mászni, tudok nemet mondani, vagy tettlegességgel megvédeni magam.
- Menjetek csak! Lorrie-val, - néztem egyetértésért a lányra - keresünk egy helyet.
- Ne már! - noszogatott Nate.
Lorrie átvette a szót. - Szórakozzatok! Elleszünk. Nektek is szólt, seggfejek - rúgott bele a legközelebb álló Len hátsójába. - Hátha lesznek olyan kegyesek Ash-ék, és elvisznek.
Eddie a fülembe suttogott. - Ne maradjak?
- Ne! Miattam ne. Oké lesz minden.
Tétovázott, aztán megadóan biccentett.
Ash barátságosan felkiáltott. - Gyertek bazd meg!
- Akkor merre mentek? - Rob érdeklődése valós, aggódó volt. - Még eltévedtek...
- Csak nem. Lorriet hívjátok, én lemerültem.
A fiúk mozgolódtak. Rágyújtottak, toporogtak egy sort, és ezután lódultak meg csupán. - Holnap beszélünk!
A hátuk látványa egyre távolodott az utcán, ami alatt, mint egy falka, lökdösődtek, játszottak. Hangosan káromkodtak, röhögtek nyerítve. Lorrie felsóhajtott, rá vonzva a figyelmem. Elmosolyodott a békés, de izgatott mosolyával. - Merre? Mutasd az utat, nagyfőnök!
- Nincs konkrét tervem. Mennyink maradt?
Az eddig igazgatott gitártokot letettem a betonra, a sötétben nagy nehezen előkapartam a pénzem, nekiálltam félvakon számolni. - Tíz dolcsi.
- Tizenöt... - végzett.
- Van itt valamerre egy panzió?
Ártatlan szemeket meresztett. - Tőlem kérded? Sosem jártam itt!
- Akkor bolyongunk, míg nem találunk.
Felkaptam a gitárt, szorosan egymás mellett vágtunk neki az útnak. A kocsik sűrűn rótták az utakat. Fele túlhajtott, teperve a gázt, más lelassított, dudált. A jó levegőn imádtam sétálni, egy ideig nem igazán kerestem hotel feliratot. Az álom egyáltalán nem ült meg a szemhéjamon, lefelé rángatva azt, hanem sarkig nyitottan pásztáztam az üzletekkel, puccos, kevésbé puccos házakkal szegélyezett utat.
- Beülhetnénk egy bárba, hogy megvárjuk a reggelt - vetette fel Lorrie. - Így is, úgy is költjük a pénzt. Nem mindegy?
- Igyunk meg valamit - nyeltem, torkom erős savban úszott. - Aztán menjünk tovább.
- Nekem nyolc.
Egy kis bisztróba ültünk. Annak a kevés vendégnek, aki ilyenkor itt ült - öt, hat emberről beszélünk -, a szokásos megvetéssel, "nem tudlak hová tenni" viselkedéssel viszonyult hozzánk. Leszartuk. Behúzódtunk a sarokba, ittunk két olcsó, szar 1 dolláros kávét, csipegettem hozzá a pultról elcsórt száraz kekszet kifelé menet, hogy a józanodással ne jöjjön a rókázás.
Körülbelül reggel hétkor, javában a napsütéses órákban találtunk egy olcsó, elfogadható motelt. A recepciós pult mögött egy nagy szakállas, fiatal férfi ült, halál komolyan tetőtől talpig szőrben. Fánkot majszolt, melynek maradéka gyűrött, két számmal nagyobb pólóján landolt, az asztalra, a regisztrációs könyv lapjaira. - Mennyi egy napra?
- Tíz dollár egy szoba. Kettő az húsz.
- Tudok számolni - vetettem oda, bolyhos szemöldöke eggyé olvadt, a még látható homlokának felületére mély ráncok mélyedtek. - Két ágyas szoba mennyi?
- Tizenöt.
- Feláldozom - nyomta a markomba az összeget Lorrie. - A maradék koncertből visszajön.
- Egy szabad kétágyas szoba lesz.
Szorgosan körmölni kezdett. - Neve?
- Jane Hastings.
Felhümmögött. - Hm - gurulós székével hátravetette magát, miután hangosan levágta a tollat, majd a kulcsokkal teli, leszakadó félben lógó fogassorozatról leakasztott egyet. - A folyosó végén fel az első emeletre, ott az utolsó szoba. 202-es - dörmögte, ahogy visszasiklott, és a kezembe adta a kulcsot.
A szoba szerény körülményeket tükrözött. Két egyszemélyes heverő feküdt a falnál keresztbe, köztük egy szekrény, álló lámpa, a fal fehérre meszelten, kisebb szépséghibákkal üresen húzódott előttük, egy méternyi helyet hagyva az átjárásra. Egy ablak nézett oldalról a két ágyra, a sötétítő függöny behúzottan megakadályozta, hogy a hőség beáradjon. Lorrie elfoglalta a szélen lévőt, én a sarokba húzódtam. Gitáromat az ágy végének támasztottam, hosszan elnyúltam a puha, szagtalan ágyneműn, lerugdostam a cipőmet, aminek egyike a falon hagyta nyomát.
- Ágy. El sem hiszem - nyüszítette vigyorogva barátnőm, áthatóan nézéssel. - Ki is használom. Jó éjt... vagy reggelt - legyintett befelé fordulás közben.
- Neked is.
Lefejtette ruháinak nagy részét, egy szál pólóban kényelmesen elterpeszkedett a melegben, átölelte a takarót. Pillanatok alatt kiütötte magát. Álmosság hiányában elővettem dzsekim zsebéből a kis füzetemet, hátam mögé tettem egy párnát a falhoz, a kényelmes üléshez. Eleinte lapozgattam, olvasgattam, javítgattam a rajzaimon, végül újak születtek, sőt, két új dal szövegébe is belekezdtem. Gondolatban végigvezettem, dúdoltam, tátogtam a szöveget. Ez ahelyett, hogy lefárasztott volna, még jobban elpártolt az alvástól. Fél tíz felé döntöttem az erőltetett alvás pártján.
*****
Lorrie telefonjának zúgása vett rá a felkelésre. Egy fél órája kipattantak a szemeim, ám a kényelmes ágyon való fetrengés leláncolt, és nem engedett kikászálódni. Lorrie mély alvásának köszönhetően muszáj voltam megkeresni a telefonját, és felvenni. - Halló.
- AJ! Pont téged akartalak elérni - hallottam meg Ash barátságos hangját. Energikus, határozott, mint mindig. Az előző estéhez képest igen kipihentnek hangzott.
- Ó. Szuper. Miről lenne szó?
- El kéne intéznem ezeket a fellépéseket. Nem lenne kedved velem jönni, hogy megkeressük a helyeket? Dumálhatnánk.
- De, persze. Király. Hol találkozzunk?
- Merre vagytok?
- Jó kérdés - horkantam. - Egy olcsó motelban. Ti meg a csajoknál, ami szintén nem tudom, hol van.
- Bassza meg - egy rövid csend állt be a vonal túlsó végéről. - Várj egy picit.
Amíg öltöztem, és próbáltam szalonképessé tenni magam, susmorgást, beszélgetés töredékeit azonosítottam tőlük.
- Oké. Tudom, hol vagytok. Odamegyek.
- A barátnőd is elkísér? - ugrattam.
Játékossága, mint mindig, életre kelt. - Kivételesen ő a főnök. Eltévednék. A helyeket már mi megtaláljuk, csak először te legyél meg!
- Akkor várlak. Csá.
- Csáó.
Íme a két fotó: 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése