Tizenhetedik hang

Tizenhetedik hang

Hey mindenkinek! \m/

Ma kivételesen pénteken, és reggel hoztam az újat, mivel sikerült a mai napot megúsznom a suliban!:3 Szóval... voltak akadályok, ideiglenes megoldások, és az út koránt sem ért még véget! Ki tudja, mire képes ez a csapat még!? És nemsokára az ellentétek kiéleződnek. Írjatok kommentet, pipáljatok!

Rock 'N' Roll! |m|

*****

A stoppolt lány - Tina - egy ártatlan lélek. Baromi sok CD-je van, ebből alig van olyan, amit mi hallgatunk. Mindegyik ilyen... nem tudok máshogy fogalmazni, hippi zene. Beleegyezett, hogy betegyük az Elvis-es CD-jét, így az út jól telt. Én ültem elől, a többiek egymás ölében húzódtak össze. Lorrie - hogyhogy nem -, Ash ölébe sodródott. Eddie combján Len egyensúlyozott, Mattén Emmett, Rob morgott Nate-en, aki csapkodta, piszkálta, ahogy tudta. Cash Oliverrel beszélgetett, kényelmessé téve a helyhiányt, Oliver ráhajtotta könyökét a gitáros vállára. Ettől tényleg két melegnek tűntek.
Tina hátraadta három szendvicsét, amit az útra hozott, de szerinte nekünk nagyobb szükségünk volt rájuk.
Hát ja.

A vandálok hátul bontani kezdték az ülést, Tina viszont nem vette észre. Sokat beszélt. Rettentő sokat. És furcsa szaga volt. Jó, oké, mi sem virágillatúan bűzölögtünk, ennek ellenére arra jutottam, hogy valami rettentő büdös parfümöt használ. Szóba akartam hozni, hogy használjon másikat, csak nem ment. Bátran megtettem volna, ha nem beszél megállíthatatlanul.
Lorrie elaludt Ash ölében, aki igyekezett úgy csinálni, hogy az alvó lánynak jó legyen. Tina nemsokára kitett minket a megbeszélt helyen, a cuccokkal elindultunk a városba. Nagy megkönnyebbülés ért minket, hogy a városban vagyunk.

Időben.

Pechünkre, az este leszállt, vak sötétben, fáradtan nem baktattunk tovább. A legközelebbi fa alá egy rakásra lepakoltunk, rájuk tekeredve próbáltunk aludni, nehogy ellopják azokat. Kényelmetlen volt, ezért nem jött álom a szememre, a fáradtság nyomásával sem.

*****

Majdnem túlmentünk a szórakozóhelytől. A Solo nagy bejárata egyáltalán nem egy báréhoz hasonlított. Nagy, íves fejfa, kékre festetten, az ajtó fehér, felette lila neonfénnyel kivilágítva a bár neve. - Ez az? - nyögte Matt.
- Ez... - helyeselt Lorrie.
Összenéztem a fiúkkal. Elsőnek léptem be a helyre, de egyből padlóra vágott. Az egész belteret ellepték a nyüzsgő emberek. Pózerek, divatrockerek, punkok, emósok, rockerek. A padló fekete kövekkel berakott, a szürkés falakon temérdek híres zenész képe lógott, amik a színes fényekben különleges árnyalatokban úsztak. A pult túloldalt, a sarokban magasodott, a terebélyes színpad tövében.
A levegőben úszott a fű, cigaretta, a penész hánytató aromája. Fintorogva húztam fel a számat. - Bazd meg - hallottam meg Lent.
Emmett hasonlóképpen nyilvánult meg. - Anyád. Mi ez a pokol? - Lorrie-ra nézett. - Ez a legjobb bár erre?
Ő vállat vont.
- Azt beszélik.
- Beszélik? Azt sem tudom, mit mondjak... Valaki? - hisztérikázott, közben felháborodottan körülnézett.
Sóhajtottam, orrjárataimat elöntötték a csiklandós, büdös szagok. A falnál L alakban sorakozó fotelekben nagymenő srácok ültek, zselézett, égnek meresztett hajjal, lenge bőrmellényekben, csőnadrágban, bakancsban. Sokuknak ránk szegeződött a tekintete, ellenségesen, vagy érdeklődve. Egy pillanat alatt felhúztak.
- Keressük meg a főnököt!
Ash előretört a pulthoz, hogy megérdeklődje a bulit. A többiek leheveredtek a maradék szabad fotelbe, jó messze a vizslató srácoktól. Feszengtem, kényelmesebb volt állni a kimerítő gyaloglás után, mint ülni. Felpörögtem. A Solo olyan hangulatot árasztott, amitől egyszerre lettem dühös, és izgatott.
A fiúk körbeülték a kis asztalt, Lorrie-val egyetemben, a kényelmes fotel bársonyos puhasága elfeledtette végtagjaikkal az egész éjszakás, sőt, napok óta tartó bosszúságot, kényelmetlenségeket. Hívogatott az üresen hagyott garnitúra, de sokkal jobban esett doboltatni a lábamat.
Hátra lestem a vállam felett.
A csapat a sarokban mostanra tele lett lányokkal - nem mintha egyedül lettek volna érkezéskor -, csupa dögös maca gyűrűjében leskelődtek, különösen az egyik. Seggem majd le lohadt a vibráló pillantásától. Versenyre sem kelhettem volna a nagy bögyös, lenge, könnyűvérű csajokkal, akik rájuk telepedtek.
Nem is akartam.
Ash fogta meg a vállamat, nagy mosollyal az ajkain. - Jó hír. Megtaláltam a főnököt. Mindjárt játszhatunk. Megkért, hogy vigyük hátra a cuccokat, ott lesz pia, meg cigi. Belement a duplakoncertbe!
- Halleluja! - kurjantott Rob, mindenkitől bezsebelve egy pacsit.
Eddien kívül az örömünknek nagy hangot adtunk. Én sem voltam húdehóde lelkes. Az említett fiú megvakarta az állát, belekapott a hajába. Észrevette, hogy szeretetteljesen figyelem. Oldalra billentette fejét, fürkészte a vonásaimat valami válaszféleség után. Gyengén rámosolyogtam.
- Mikor kezdünk? - kérdeztem.
- Két óra múlva.
- Szuper.
A színpad oldalán egy keskeny folyosón hurcolkodtunk át egy 15 négyzetméter alapterületű szobába. Az asztalon olcsó sörösüvegek vártak ránk, felbontatlanul, három cigisdoboz lapult velük. Elég gyér volt a hely. A berendezés, és stílus szerint is. Hülye, krikszkrakszos, követhetetlen mintákkal festették tele a fehér falat, a lámpa erősen égett, ezzel szemben az asztal roskadozott bizonytalan lábain a könnyű tehertől is, valamint a székek, meg a három személyes kis szófa sem éppen nevezhető biztonságosnak.
Úgy, ahogy volt mindenünk, a sarokba vágtuk. Most először néztem végig magamon. Piszkosan, homokosan ragadt rajtam a szintén rendetlen ruha. És a haverjaim se néztek ki egy fokkal szebben. Azonnal a sörért kaparásztak, meg az életmentő cigiért.
- Jól vagy?
Ed parázslóan zöld szempárja nézett a karakteres arcából. Hozzá rohadtul illett a rendezetlenség, olyannyira, hogy elszorult a torkom. - Persze.
- Nem tudom úgy... meglepett, ahogy figyeltél.
- Jól esett nézni - vontam vállat.
- Oké - pislogott zavartan.
Egyelőre betájolatlanul lebegett köztünk a kijelentésem, mert a poén, hogy én mondtam, önszántamból, fogalmam sincs, miért így fogalmaztam. Csatlakozott a zajos bagázshoz. Megropogtattam a vállam, majd Lorrie-hoz léptem.
- Gyere.
- Hová?
- Rendbe kellene hozni magunkat! - ráncigáltam ki Nate mellől.
A srác felhorkant. - Hová viszed a szépségemet?
- Kopirc van, ő az én barátnőm.
Lebiggyesztette alsó ajkát, megbántottságot színlelve, ám felfelé görbülő szájszéllel, kajánul rúgta fel lábát az asztal tetejére. Rögtön az első helyiségben a folyosón megleltük a vécét. Művészmosdó, ahhoz képest a bűz, az omladozó fal, a halvány fény, a retkes csempe talpunk alatt nem a legkellemesebb benyomást tette. - Igyál - adta át Lorrie komolyan az üvegét, azzal a nézéssel, amivel nem érdemes szembeszállni.
Engedelmesen kortyolgattam a vizes förtelmet, mert az ízének köze sincs a sör nevezetű alkoholhoz. - Grr! - tettem le a tükör elé.
A mocskos tükörben nekiláttam kifésülni hajamat az ujjaim segítségével. Kis időbe telt rájönni, hogy nem ezzel kellene kezdeni. Lerángattam magamról a pólót, a nadrágot, bevágtam a csap alá, hogy kimossam. Lorrie szintén ezt tette a másik kézmosóban. A fűtés szerencsére működött, szóval a ruhánk hamar tisztán viselhetőek lesznek.
- Képzeld, - szólt barátnőm teregetés közben - Jay Green Day koncertre fog vinni.
- Ó! Az szuper.
Fekete haja mögül fehér arcáról sugárzott a szerelem, és a szerelemmel a gyötrelmes tanácstalanság, mindez egy halvány, ábrándozó szájmozdulatban nyilvánult meg. Eszembe se jutott említeni, hogy a kezdetek óta tudok az ügyről. - Igen. Nagyon édes!
- De?
Visszamentünk a csaphoz, ahol a tükörképét mustrálta. - Nem tudom.
- Mit nem tudsz? Irtó cuki, figyelmes, elhalmoz azzal, amit kívánsz, jól elvagytok, munkát ad, fiatal, megértő. Mi kell még?
- Igazad van - bólintott. - Csak... ő olyan más.
- Más? - hunyorítottam. - Mint? Ash?
Hátrahőkölt. - Ash...?
- Látom a bújásokat, Lorrie - tettem karba a kezem. - Figyelj! A barátnőd vagyok, ezért elárulom a tényeket, amiket nem látsz, ezek szerint. Ő nem a komoly kapcsolatok híve. Ez feltétlenül nem probléma. De ismered Jayt, te a legjobban! Otthagynád egy kúrásért? - némán állta a szavaimat, párszor a kőre kalandozott figyelme. - Te mondtad nekem, mikor először lefeküdtetek, hogy megtartod, amíg lehet. Amíg jó. Ne mondj ellent önmagadnak - fogtam meg a vállát.
Boci szemekkel lesett rám, már-már szürke szeme érdekes gondolatokról árulkodtak. Megszorítottam törékeny vállát.
- Gondold át.
Megeresztettem a vizet, pár percig játszadoztam, hogy beállítsam a se nem meleg, se nem hideg hőmérsékletet. Baszakodásom sikerrel zárult, bőrömről lemoshattam a koszt, és víz érhette a hajamat. - Köszi.
Átnéztem a másik csap alá, a tiszta, klóros ízű/szagú folyadék a fülembe telítődött, az orromba, majd a szemembe, megfosztva barátnőm hálás arcának panorámájától.

*****

Ash a fején lévő kék kendőt igazgatta. A társaság jó hangulatának örvényében, a készülődés varázsában kezdtem méregetni a közelemben ücsörgő fiút. - Észre sem vettem a kendőt.
Elmosolyodott, szorgosan tűrte engedetlen tincseit a megfelelő irányba, kendőjét szorosan megkötötte a homlokán. A vékony, girhes srácban ennyi lelkesedést, odaadást talán sosem láttam. - A csuklómra kötöttem.
Kösz.
Mindenkinek a kezét súlyos karkötők, kendők, csatok, láncok, hol szegecsek, medálok díszítik, amiknek a felvevése emberenként egy órát vesz igénybe, és rendesen elnyomja a bőrüket egész álló nap. Hogy vettem volna észre?
Szemernyivel sem vagyok különb.
A karon pásztáztam a majdnem hajlatomig érő díszeket. - Praktikus.
- Szevasztok!
Berobbant hozzánk egy alacsony srác, sápadt bőrrel, lila karikás, ijesztő szemekkel, melynek íriszei alig kivehetően kékek voltak. Haja ritkított, előrefelé tarajos. - Helló Sid.
Hm. Horrorisztikus név, tekintve ismert Sid történetét.
Zöld póló fityegett rajta, nadrágja szűk szabása sportcipőben végződött. - Ő a tulaj, skacok - vette át a stafétát Ash, füstölő cigit csippentett mutató és hüvelyk ujja közé, azzal cammogott a sötét sráchoz.
Nem lehetett több huszonnyolcnál. Ahhoz képest elég lepukkant.
Mindannyian köszöntünk, félénken biccentett. - Ha nem probléma, - beszélt Ash-hez - fellépnétek külön? Az a helyzet, hogy nincs fellépőm rajtatok kívül estére, és ilyenkor hajnalig nyitva vagyunk.
- Külön? Nem baj, asszem... Szerintetek?
Felemelkedtem a kanapéról, mire Sid összerezzent. - Hé, nyugi haver! Üldözési mániád van?
Dühösen felszegte az állát. - Talán...
- Figyelj! Akkor az utolsó fél órával szabadon rendelkezünk. Játszunk pár számot közösen.
Alkudozásom meggyőzte, engedékenységet tükrözött a szeme. - Legyen. Az utolsó fél óra. Döntsétek el, ki kezd! A pénzt majd utána...
- És ha már mondjuk mi is fellépünk, - folytattam, a kölyök összeszűkült pillantással méregetett - duplázni kellene. Tisztességesen.
- Sehol sem írja elő ezt egy szabály sem.
Ekkora mindnyájan álltunk, fenyegető testtartással. - Akkor elhúzzuk a belünket, és szerválhatsz pár perc alatt egy másik bandát. Gyerünk!
Pakoltuk a dolgainkat, ott, Sid szeme láttára. Barátnőm oldalba bökött guggolás közben, elővettem a "Mindjárt meglátod!" arckifejezést.
- Jól van! - csattant Sid, a varázsszó hallatán ledobáltuk a kezünkbe akadt dolgokat. - Legyen, faszfejek. Négyszáz dolcsi. Egy centtel se több!
Kiviharzott a szobából. Elismerően dicsértek egytől egyig.

*****

- Legyetek ti a főzenekar - vitatkoztam Ash-sel már a színpadnál. - Leszünk az előzenekarotok.
- Ez így nem jó...
- De igen - förmedtem rá, az hajthatatlanul csóválta a fejét, bronz haja apró mozdulatokkal követte, fejkendőjével együtt. - Ti szerveztétek.
- Ti meg a pénzt.
- Úgy, hogy mindannyiunknak jusson, de ha nincs koncert, akkor baszhattuk volna. Ne akadékoskodj!
A két banda körülállt, és jókat nevetett. A kezdés előtti utolsó cigiket szívták. - Oké - adta meg magát végül. - Nyomás hangolni! Akaratos kislány...
- Nem mintha te nem lennél az - vertem ököllel a vállába gyengéden, meg sem tántorodott, csak kuncogott a társaság többi tagjával. - Gyerünk pöcsök!
Felvánszorogtunk a színpadra. A tömegben mozgolódás indult. Nekiálltunk hangolni, ami nem ment simán pár technikai okból. Két lehetőség volt: egy, hogy a hely szar, kettő, utazáskor megsérültek a cuccok. És szerintem az első verzió állja meg a helyét. A mikrofon előtt lefagytam. A nagy csapat nagymenő közül rám villogott annak az egy srácnak az átható, pajzán tekintete. Egy igazi csajozós, flörtölő jelleggel, amitől valószínűleg az odaédesgetett lányok bugyija mind átázott.
Sikerült visszanyernem az önuralmamat, valamennyit az irányításból a testem felett. - Szevasztok mindenki! Mi vagyunk a Black Star. Los Angelesből jöttünk ideáig, hogy játszunk nektek, szóval mozgassátok meg a valagaitokat, és érezzétek jól magatokat! Látni fogjátok, - konferáltam tovább a lágy dobszóló aláfestésére - az Evencrew bandát, szintén L.A.-ből. Együtt jöttünk, és mondhatom, adódtak nehézségek. De itt vagyunk! És zúzunk...
Először itt hangzott el a *Rock 'N' Roll számunk, amibe még Ash is belesegített. A közönségből alig pár embert hatott meg, vagy húszan csörtettek a színpad elé. Eddie, és Len jeleztek, hogy várjunk a következő számig. - Bocsi, kis technikai hiba. Alig hallok valamit - morogtam hátra.
A probléma megoldása után tovább folytattuk a koncertet. A közönségből rohadtul nem áradt energia, mint L.A.-ben, de nem ez lehetett a baj. És az sem, hogy szarul szóltunk párszor. Dühös lettem, marhára. Vagy ötször leálltunk. Szórakoztattam a népet - azt a húsz, harminc embert - hosszabb szólókkal, ujjgyakorlatokat végeztem. Sikerült lefoglalni őket, ám felül kerekedni a hibán aligha ment ezzel.
Váltáskor irtó dühösen kajtattam a lépcsőn. Egy szó nélkül kikerültem a fiúkat. A magamnak félretett cigik közül elszívtam az összeset - ahogy elnyomtam az egyiket, gyújtottam a másikat -, hogy levezessem a feszültséget. Mindenki nyűgösen lézengett. Eddie hátramaradt. Jól ismert, tudta, hogy ilyenkor magányra van szükségem. Ash bódítóan sikítós hangja felverte a helyet, és vagy ötvenen lökdösődtek, pogóztak a bandának.
Ők is kénytelenek voltak megállni. A szívem hevesen felpörgött, az elhaló zenekor hallottam, éreztem a vad dobogását. Elcsitult, majd az újabb szólóra, a refrénekre, a háttérbeli gitárra, a néhol lágyabb, néhol erősebb basszusra, a dögös dobra megint eszeveszetten zakatolt, színinfarktus gyanújával. - És most szeretném felhívni a kibaszott zseniális Black Start, akik egytől egyig a leghibbantabb emberek, akivel valaha együtt voltunk - elmosolyodtam Ash szavaira, aki épp kinézett ránk, eleresztve egy huncut mosolyt. Az Evencrew többi tagjai is nekünk szegezte pillantását. - Gyertek, gyertek, ne kéressétek magatokat!
- Kezdünk - tapsikoltam főnökösen. Kicsit feldobódtam, és ez nem kerülte el társaim figyelmét sem.
Ha szarul szóltunk, ha nem, nagy ramazurit csaptunk. Megmutattuk, hogy rossz technikával is igazán ütős koncertet lehet produkálni. Láttam a maréknyi ember arcán, hogy velünk van. Kiszakadt a hétköznapokból, segítettünk nekik egy jó estét szerezni. Aki eljön a koncertünkre, együtt, vagy külön, az tudja, hogyha itt van, semmi más nem számít...
Csak a zene, és a szórakozás.
Ez marha büszkévé tett, belülről mézédes érzés öntött el.

©