Huszadik hang

Huszadik hang

Csáó Olvasók! \m/
Eljött ez a nap is. A Rock Korcsok újabb bejegyzése fölé a húszas számot írhattam. És méghozzá úgy, hogy a rengeteg támogatástól nagyon fellelkesültem. Mindent köszönök! Nos, kicsit visszatérünk L.A.-be, ahol rákoncentrálunk a "kapcsolatokra". Nem feltétlenül a szerelemre kell gondolni, hanem arra, hogy AJ hogyan kezd viszonyulni a srácokhoz.
Rock 'N' Roll! |m|

*****

A boltba egyensúlyoztam a három dobozzal, meg a nagy flakon üdítővel. Egyből Cash felejthetetlen, lenyűgöző játékával karamboloztam, majd a látvány, ahogy a pulton töröküléssel elhelyezkedve, ölében egy vöröses narancssárga gitárral penget. Valami újat, valami pörgőset, és dögöset.

- Lazíts egy kicsit, még letörnek az ujjaid - szóltam rá pimaszan.

- Helló - hullottak karjai a gitár elé. - Gyere, segítek!

Az üdítőt, és egy dobozt átadtam neki, megkönnyítve a terhemet velük. - Éhes vagy?

- Komolyan kérdezed? Reggelizni se volt időm.

A telefonomon leellenőriztem, mennyi maradt a szünetemből. - Oké. Még van egy tíz percem arra, hogy veled tömjem a fejem. Kezdjük is - nyitottam fel a kezében lévő dobozt. Palacsinta. A másik kettőben, ami nálam volt, lasagne, és sültkrumpli lapult. - Ez mind a tiéd! Csak egy ilyet, - csappantottam meg a palacsintáit - eszek.

- Elkényeztetsz - heherészett. - Köszi szépen.

- Nincs mit - csámcsogtam teli szájjal.

- Lesz próbánk a héten. Beugrasz?

- Lehet. Lorrie nincs itt, úgyhogy... nincs aki szórakoztasson.

- Hol van?

Hangosan lenyeltem az utolsó falatot, leöblítettem narancs kólával. - Otthon takarít, és Eddie-vel lófrál valamerre.

- Ja.

- A héten meg megy Green Day koncertre. A pasija elviszi, és ott alszanak valamelyik hotelben. Képzelheted, mennyire rákészül.

- Előbbire, vagy utóbbira? - kérdezte egy leheletnyi szünet után, míg betömte száját lasagne-val.

- Mindkettőre.

Nem mondott semmit. A mosolya mindent elárult.

- Dolgoztok valamin? Új szám, vagy...?

- Igen. Ami azt illeti, Ash nagyon rápörgött a dalszövegírásra. Be sem ment melózni. Szerintem kirúgják, és ha a csaja nem tartja el, alhat megint a lépcsőn.

- Lépcsőn aludt?

- Ja. Nem hagynánk, hogy megint oda kerüljön. Max beszállásolja magát a próbaterembe. Az sem lesz sokáig - tette hozzá morcosan.

- Nincs pénz fizetni a bérleti díjat?

- Nem nagyon. Állhatunk neki keresni egy másikat.

- Van egy az egyik közeli iskola mellett. Elég olcsó, és kicsi, de otthonos. Ha arról van szó, hogy nincs terem... próbáljátok megszerezni azt.

Bólintott. - Oké. Észben tartom. Te? Dolgozol egy új dalon?

- Két új szerzemény, plusz egy szóló. Nem tudom, hogy a szólót hozzáteszem valamelyikhez, vagy egy későbbihez. Szerintem az utóbbi lesz.

- Sok szerencsét! Én állok rendelkezésedre, ha hallgatóságra van szükséged.

- Tudom, és kösz - a telefonom szerint egy perce lejárt az ebédidőm. - Húzok, mielőtt Seymour leordítja a bőrt a pofámról. Jó melót! - intettem az ajtóból.

Visszaintett, köszönni már nem volt ideje, sőt, nem tudott volna a lasagne-val telt pofától. Mint egy hörcsög, aki beraktározott a pofazacskójába, úgy festett. Egész nap ezen mosolyogtam.

*****

- Szia AJ!

- Csá. Miujság?

Ash hívása eléggé meglepett este tízkor, de örültem neki. Rég hallottam felőle, a hangját, meg minden. Amúgy sem aludtam, bámultam valami béna filmet, amit bűn volt leforgatni. - Átugorhatnék hozzád? Dumálni, meg ilyesmi.

A főszereplőt épp most tették lóvá, ami az egyetlen fordulat volt a filmben, és azt is öt percbe sűrítették bele, tehát annyira nem foglalt le, mint a kérdés. Holnap meló, korán kelés... Jelen pillanatban azonban fittyet hánytam rá. - Persze hogy jöhetsz. Mikorra érsz ide?

- Úgy egy tizenöt perc.

- Akkor várlak!

Bontottam a vonalat. Kikapcsoltam a tévét, összepakoltam a rumlit, amit magam köré csináltam. Összehajtottam a takarót, a párnákat a helyükre raktam, a kajás tányérommal a konyhába ügettem, és mosogatás előtt leellenőriztem, van-e kaja, meg pia a hűtőben. Egy sör árválkodott, mintha Asht várta volna eddig, élelemből azért több volt fellelhető. Úgy két személynyi.

Húsz, huszonöt perc múlva - a szokásos késéssel -, kopogtattak. Ahogy a hajamba túrtam, egy jókora gubancba akadtam, ezért bajlódtam vele, míg ki nem húztam, gombolyaggá borzolva a fejem. Sebesen ajtót nyitottam. Ash kicsit sem fáradt éjjeli bagoly fejjel köszöntött a küszöbön, haját kiengedte, nem tett feje tetejére sapkát, vagy kendőt. Egy fehér atlétával flangált az estében, rajta egy lenge, leopárd mintás kabáttal, nadrágja szintén hasonló foltokkal díszelgett, acélbetétes csizmájának csatja a lábára tekeredett. A karkötői igazi súllyal bírtak a csuklóján, felfelé a karján, mint a nyakában csüngő láncok. - Szevasz. Bújj be!

Kéretés nélkül belépett hozzám, két puszi után ellépett, hogy bezárjam az ajtót.

- Éhes vagy?

- Kösz nem, ettem.

- Szomjas? Van egy hideg söröm, csak neked!

Ez visszautasíthatatlan ajánlat volt, szája széle rögtön felgörbült. - Elfogadom.
Beoldalaztunk a konyhába, ő leült az egyik székre, míg elővettem az üveget, és elé tettem, aztán a másik rozoga székre telepedtem. - Mi járatban?
A konyha erős, sápadt fénye alatt Ash feszengőnek látszott. - Gondoltam, - bontotta fel a sört - felugrok hozzád. Beszélgetni.
Ahogy egyre közelebb kerültünk, teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Ash milyen. Szereti kibeszélni a problémáit, csak úgy fecsegni a semmibe, a semmiről, de ha éppen olyanja van, simán elhallgatja a gondolatait mások előtt. Nekem semmi bajom sem volt azzal, hogy sokat beszélt. Sőt. Örültem, ahogy a banda többi tagjai is - mint észrevettem számtalanszor. Egyeseket az őrületbe kergethet, de az nem én vagyok.
Felhúztam a lábam, átkaroltam, úgy figyeltem a terpeszkedő, komoly srácot. - Oké. Látom, nyomaszt valami.
- Motoszkál a fejemben egy csomó szar dolog - vallotta be, maga elé meredve, és az üveget sűrűn kezdte emelgetni a szájához. - Tudod, annyi szarság van a banda körül.
- Mint például?
- Ott van Nate. Mindannyian mondjuk neki, hogy menjen orvoshoz, de nem akar.
- Mi baja? - ficánkoltam.
- Épp ez az - kerekedtek könyörgőre a szemei, látszott, marja a bűntudat, amiért nem tud segíteni a barátjának. - Mi sem tudjuk. Rohadtul fáradékony. Sokszor étvágytalan, vagy baromi éhes. Ez nem egészséges.
- Nálam is volt ilyen - vontam vállat. - Lassítania kell, minimum egy hetet pihenni. Hidd el, rendbe jön.
Elmerengett. Egy pillanatra megrekedt a gőzerővel való agytornában, a mentális zűrzavarban. A csontomig hatoló csendben hirtelen jelentette ki a szándékait.
- Jó lenne, hogyha beszélnél vele. Ránk nem hallgat.
- Rám fog? - csattantam hitetlenül.
- Nem tudom - vont vállat egyszerűen. - Ha egy bandán kívüli személy, mondjuk egy hozzád hasonló haverja mondja neki, talán elhiszi. Beszélj vele valamelyik nap! Meglátogathatná az anyjáékat Chicago-ban...
- Oké. Minél hamarabb megemlítem neki!
Bólintott.
- És egyébként... Rob-bal is vannak bajok. Az a fasz másfelé kacsingat.
- Merre kacsingatna?
Megforgatta szemeit, egy-két izzadt tincsét a válla mögé vágta. - A csaja folyamatosan lebeszéli rólunk, és a próbák nagy részét kihagyja. Az a kis csitri kurváskodik össze-vissza, játssza a szűz lotyót, Rob meg bedől neki.
- Ismered a csajt?
- Cindyt? Hogyne. Mindannyian dugtunk vele, sőt, fél L.A. megmászta legalább egyszer. Rob-nak pont egy ilyet kellet kifognia.
- Kurvát? Azt hittem, te nem veted meg őket!?
- Nem a foglalkozásával van a bajom. Tegye szét a lábát, ha pénz kell - legyintett. - Azzal, hogy ellenünk áskálódik. Azt rohadtul nem csipázom. Baszottul nem.
A srác őszinteségét nagyra méltányoltam. Tetszett, hogy ennyire egyenes. Bírtam az eszméjét, ami alapján gondolkodott. Furcsa, ravasz, de mégsem taktikázó, hanem egyszerű. Egy Indianából jött csávó hétköznapi észjárása. A sörös üveg alján egy csepp lötyögött már, ezért segítőkészen elvettem, és kidobtam azt. - Köszi.
Fogtam magam, felültem a pultra vele szemben. - Semmiség. És mi van a barátnőddel?
- Greta elég letört mostanában. Lefogyott, nyúzott, mintha kicsit paranoiás lenne. Túlzásba vihette a kokaint. A menedzsere adja neki, hogy feloldódjon fotózáskor, vagy a felvételeken.
- Színész?
- Reklám modell. Tanuló - helyesbített. - A menedzsere egy igazi gyökér. Amikor kedve tartja, meghúzza őt, ha be van állva, ha nem.
- Nem zavar?
- Próbáltam beszélni vele, hogy elintézem, meggyepálom a tagot, de félti a karrierjét. Egyszer annyira felment bennem a pumpa, hogy elmentem a munkahelyére, és rögtön kidobtak, mert szerintük csövesnek néztem ki. Greta bevitt, mondván, hogy a testvére vagyok... és hogy ő nem a csajom.
Felhorkantam. - Letagadott?
- Le bazd meg - egyensúlyozott egy még meg nem gyújtott cigivel a szájában. - El is ment a kedvem a bunyótól. Viselje el akkor, hogy megalázza az a buzi, én mosom kezeimet.
- Teljesen igazad van. Nagy szemétláda a csaj!
Lassan sűrű, szürke, gomolygó cigaretta füst emelkedett a magasba. Meghozta az "étvágyamat", úgyhogy nem tétováztam szintén rágyújtani.
- Hallom, Lorriet koncertre viszi a faszija?
- Ja - harangoztam a lábammal. - Green Day-re.
- Nem bírom őket. Sosem szerettem, és nem fogom. Meddig lesz oda?
- Három nap. Kettőt szállodában lesznek. Jay tervezett egy kis "wellnesst". Kettesben, meg masszőrökkel is.
Felröhögött. - Értem. Szóval ez a Jay romantikus alkat.
- Is-is. És szereti Lorriet. Ő meg Jayt. Így kerek a történet.
- Naná!
Egy közepes füstkarikát fújtam. A fali órán láttam, hogy elmúlt éjfél. - Elkészültél az új dalokkal? - csaptam le a témára kíváncsian.
- Van mit dolgozni rajtuk. Egyet viszont a fiókba basztam.
- Miért?
- Nem tetszett - fintorgott. - Tudom is én, nem éreztem erősnek, vagy érdekesnek.
- Ó! Rendben. Itt vannak a feljegyzéseid?
- Itt. Nagyrészt ezek miatt jöttem.
Sejtettem.
Elnyomtam a cigit a mosogatóba, követve a példámat felállt, ugyanígy tett. - Gyere - invitáltam leszálláskor. - Menjünk a szobámba!
A sarkamban követett, végig a nappalin, a pár lépésekre záródó szobaajtómhoz. Gond nélkül benyitottam, kisebb vaklálással feloltottam a kislámpámat, misztikus, inspiráló hangulatot teremtve körénk. Ash a falnál cövekelt le, a posztergyűjteményemet vette szemügyre. - Klasszak!
- Köszi. Sok időmbe telt, míg a fal tele lett.
- Mit szól hozzá a szipirtyó főbérlőd?
- Hát igen, vele sokat vitáztam, míg elfogadta. Én fizetem az albérletet, vagy nem? Akkor miért ne tehetném meg? Nem rongálom ezzel a drága tapétáját. Ha egy elavultat leveszek, óvatos vagyok, de képes nagyítóval leellenőrizni, sértetlen maradt-e a tapéta.
Nevetett. - Nem irigyellek.
- Én se magamat - paskoltam meg Iggy Pop egyik képét bátorításként. - Nos... dobd le magad!
Az ágyam lágy fénygyűrűjéhez léptünk, és mint a fatörzs, rádőlt. Kuncogva másztam fel négykézláb a párnákhoz, úgy rugdostam le a cipőmet. Ash szintén ezt csinálta.
- Elöljáróban ezt dalt abszolút neked köszönhetem - lengette az egyik kockás papírfecnit, mosolya szégyenlősen villódzott.
Nekem?
- Amikor feljöttem L.A.-be, rengeteg furcsasággal találkoztam, és kellett megbarátkoznom, ami mára fullra sikerült. Sőt, egész hétköznapinak tűnnek már ezek a dolgok. Szóval a turné alatt elgondolkoztam ezen a nótán, hazakeveredésünkkor meg előkotortam valahonnan a ruháimból. Szóval, ha te nem vagy, valószínűleg örökké a feledésbe merül.
A papírra vetette pillantását, azon a hátborzongatóan különleges hangján énekelte a szöveget, csak nekem. Próbáltam több fókuszúan figyelni a szövegre, a hangjának váltakozásaira, és arra a tényre, hogy nem hallja senki rajtam kívül.
Repestem az örömtől.
Még sosem volt szerencsém közvetlen közelről belebotlani egy ennyire nyersen dinamikus dalba, és mint sok minden mást, ezt is neki köszönhetem. Sokszor rám nézett, a papír nélkül énekelt. Azt sugallta valami, hogy nem ez az egyetlen oka a bámulásának. Amióta belekezdett, eltűnt róla az a bágyadt, savanyú pofa, amivel ide jött. Mostanra teljesen kisimult.
Sóhajtott. - Mit szólsz?
- Hűha. Komolyan, hűha! - kerestem a szavakat, de a nyelvem hegyén egy sem engedelmeskedett, hanem megmakacsolták magukat. - Le a kalappal előtted, hogy a francba...? Még mindig alig tértem magamhoz. Tényleg ilyen érzéseid voltak, mikor ide jöttél. Igaz?
- Igen. Szerintem sokan fogják érteni, miről papolok.
- Viccelsz? Hát én sem itt születtem, még ha gyerekként jöttem is ide, láttam a különbséget, azokat, amiket mondtál. Teljes mértékben. Mutattad már a srácoknak?
A fejét rázta. - Te vagy az első!
- Megtisztelsz - ugrattam pajkosan. - Mi a címe?
- *Welcome to the jungle.
Elismételtem. - Egy kibaszott zseni vagy! És mi van a másikkal?
Titokzatos, sejtelmes álarcot öltött, a vigyora koránt sem az előbbi érzésvilággal ragyogott. Valami játékosság lesz benne, olyan, ami nekem tetszeni fog. A sorok egyre gyorsabban követték egymást, aztán a refrénnél nem állhatta meg, hogy ne mosolyogjon, füléig érő szájszéllel.
Ez komoly?
- Mit fog ehhez szólni Tattiana? - vágtam hozzá rögtön a dal után.
- Nem tudom. Ő az a tipikus *Rocket Queen.
- Tudja egyáltalán, hogy Rakéta Királynőnek nevezed? Vagy csak haverok között?
- Azon a pár napon semmilyen névvel nem illettem, tehát csak köztünk szólva nevezem így. Amúgy meg, annyira nem ostoba, hogy tudja, róla van szó.
Egy mozdulattal újból elővette a cigijét, meggyújtotta, és ha már így alakult, megint elfogadtam. Holnap visszaadom neki az enyémből. Ahogy láttam, alig maradt, de szívesen kínált. Ez jófejség.
- És Greta tudja, hogy Rakétáztál, míg távol voltál?
A saját kifejezésemtől forgolódtam a nevetéstől, Ash meg végképp. - Nem - felelte kifulladva. - Amiről nem tud, nem fáj. Rakétázás... ez lesz az új jelszavam a dugásra.
- Akkor hintsd el a srácoknál. Szerzel egy jó csapatkifejezést!
- Az biztos. És mi van a te számaiddal? Cash mondta, hogy dolgoztál új anyaggal.
- Öm... alapjában véve megvannak. Koncertképesre kell vágni a bandával, aztán jó lesz. A héten próbálunk, összedugjuk a fejünket.
- Elnézhetnél hozzánk, ha úgy adódik.
- Cash is felajánlotta, és elfogadtam - mondtam. - Nem hagyom ki.
- Akkor oké. Most nyomasd, kislány!
Elbotorkáltam az ágy végéig, ahol kivételesen a földön hevert a füzetem. Tegnap valahogy oda keveredett, azóta sem jutott rá időm felvenni, vagy kedvem lapozgatni. Volt ami motivált, tehát visszahuppantam az ágyra, a cigimet elnyomva az ölembe tettem, addig dobáltam a lapokat, amíg meg nem leltem az elsőt.
Ezt az anyámról írtam. Nagyrészt. Kicsit róla, kicsit rólam szól, a megtévesztés kedvéért pedig E/3 személyben íródott, így sokan nem gondolnák, hogy magamról énekelek. Vagy arról, hogy anyám évek óta felém sem néz, de azt könnyebb kitalálni, ha ismered a múltam. A hangulata sötét, átitató, komoly, egyszerre komor, lehangoló. Akár a címe. *Nobody's home.
Ash-nek feltűnt. - Tetszik. Nagyon jó szöveg, elbírom képzelni egy kurva jó zenés háttérrel. Miről szól, tulajdonképpen?
Beletrafált.
Egyenesen a zöld szemekbe néztem. - Rólam. Rólam, és az anyámmal való kapcsolatomról.
Láttam, hogy megértette, de később óhajt kifaggatni erről. Van pár részlet, ami vele kapcsolatosan érdekel, a múltjával, gyerekkorával, de a fiúk tanácsára, és saját belátásom szerint nem firtatom. Ash nem beszél róla. Talán túl szemét, gánya az egész, hogy megérje újra feleleveníteni.
- Ez már vidámabb - rukkoltam elő a csendben. - Nektek sok közötök volt a megszületéséhez, szóval ti vagytok az apja.
- Több apja van? Nem gáz egy kicsit?
- Ne már - dőltem össze-vissza a röhögéstől. - Nem tudom elkezdeni.
A *Here's to never going up a legkifejezőbb nóta, ami leírhat minket. Ezt Ash velem együtt elismerte. A felénekelésekor a srác jól mulatott. - Tök jó kisfilmet lehetne forgatni hozzá.
- Meghiszem azt! Hozom a gitárt, hülyülhetnénk vele.

*****

Nagyot nyújtóztam az ágyon, az ízületeim felsóhajtottak örömükben. Ahogy az álomból a valóságba léptem, Ash alvó arcával randevúztam a másik párnán, egyenletesen szuszogott, haja elterült körülötte. A kabátja idő közben lekerült róla, az este emlékeiben viszont ez a jelenet nem szerepelt, sem az, hogy így átkarolt. Jól esett összebújni vele, bevallom. A szememet dörzsölgettem. Hosszan, rettentő kipihentetően aludtam, pedig az ébresztő nem is csengett, és nem emlékszem, mikor feküdtünk le. Óvatosan nyúltam a csuklójáért, észrevétlenül leemeltem a derekamról, a feje alá. Lassan a hátamra gördültem, a telefonomat kerestem. Hiába tapogatóztam az ágy körül, sehol se volt.
- A kurva életbe - szitkozódtam félhalkan.
Guggolásba érkeztem az ágyról, aztán kiosontam az ajtón, visszahajtva magam után. A nappaliba trappoltam, elvégre, tegnap ott láttam utoljára tévénézéskor. A hajamba szántottam. - Hol a francban van?
Bejártam a létező összes négyzetcentit, mire ráleltem a kanapé egyik résében. Dobogó szívvel láttam, hogy lemerültem. Káromkodtam. Alig volt az aksin töltés, az ébresztőm bekapcsolhatott, de pár csipogás után kimerülésbe szendergett. Felforgattam a lakást egy óra után, mire a konyhában a mikró kijelzője a segítségemre sietett.
Elkéstem.
Lefőttem, egyből felébredtem a minimális kábulatból, ami még a szemem sarkában pihent.
Végem van.
Egy öt perces készülődéssel - talán életem eddigi leggyorsabb reggeli öltözködésemet rendeztem le -, útnak indultam. A nagy rohanásban tájékoztatni sem tudtam Asht, hogy muszáj megvárnia, mert be kell zárnom a házba, semmivel sem foglalkoztam, csak szedtem a lábam a pezsgő utcán, a városban, ahonnan a reggeli szmog felszállt, a tükörtojásként sistergő Nap pedig hét ágra sütött. Elfogott a gyomorgörcs, ha arra gondoltam, mit kapok a főnökömtől. Valószínűleg egy nagy seggberúgást.
Ennél szerencsétlenebb péntekem még 13-án sem szokott lenni, amiben egyébként nem hiszek. Minden azon múlik az ember mekkora balfék időnként. És én az vagyok. Jól meg fogom ütni a bokámat.

©