Ötödik hang

Ötödik hang

Hey mindenki! \m/

Jól látjátok, itt az új rész! Az előző fejezetnél egy kedves névtelen azt állította, jobban fogalmazva az volt a véleménye, hogy divatrocker vagyok. Nos, neki, vagy a többi értetlenkedő, kételkedőnek üzenem, hogy nem kötelező itt lenni, ha ez ennyire taszít, még ha nem is igaz ez a "koholt vád". Tudok, amit tudok, érzek, amit érzek. Pont.
Pár szó a részről. Az ötödik hang sem lesz döccenőmentes. Továbbra is megy az ellenségeskedés ( AJ szerint ). Az I-re a pontot az esti koncert teszi fel, nagy port kavarva a két banda, meg a rajongók között.
Na hát akkor jó olvasást!
Rock 'N' Roll! |m|

*****

- Viszlát, Seymour! - intettem a bolt üvegajtajánál. A főnököm egy legyintéssel elintézte a köszönést a pult mögül, annyira koncentrált a bevétel ellenőrzésére.

Vállamra kaptam a táskámat, azzal együtt indultam útnak a próbahely felé. Azt sem tudtam, hol áll a fejem, elvégre, ma este koncert, holnap albérletfizetés, és jó lenne kifizetni a bérleti díjat is a próbateremre. Elképzelni sem tudtam, hogy lehet ennyire jó időzítés Seymour részéről, hogy vasárnap behív két órára melózni.

Mindegy. Túlóra, ami több pénzt jelent majd a fizetésnél.

Szabályosan berobbantam a nyüzsgő próbahelyre. A többiek röhögcséltek, kulturáltan iszogattak. Ed ült egyedül az erősítőn, gitárját pengetve.

- Csá - dobtam le magamról mindent. - Megjöttem!

- Éljen! Azt hittük, el sem jössz ma!

Besoroltam a fiúk közé, letelepedtem Lorrie-hoz, hogy kifújjam magam.

Matt a hasán dobolt, Len egy aprópénzt dobált, Emmett Lorrie-val kakaskodott, mikor megjöttem, de szerencsére mindannyian rám figyeltek.

- Mit játszunk este?

Az okos kérdés nem mástól jött, mint Emmett-től.

- Ami jön. Az "I Love Rock 'N' Roll"-t viszont tuti, hogy el akarom játszani, nyitásnak.

Barátnőm mellettem szerényen helyeselt. - Fasza! Az a kedvenc számom!

Eddie a háttérben abbahagyta a gyakorlást, törökülésben ülve szólt hozzánk. - Eljátszhatnánk a számainkat.

- Az összeset?

Ed vállat vont. - Igen, Len, az összeset.

- Oké,jó ötlet! - tápászkodtam fel kinyújtóztatva magam. Alig ültem le a nagy rohanás után, máris talpon kell legyek. De nem bántam. - A "I Love..."-val kezdjük!

Lenen kívül mindenki a helyére került, egyedül ő bambázott még azzal az érmével. Dühösen elkaptam előle, mikor a levegőbe fricskázta, és ha ez még nem elég, jól oldalba vágtam. - Á!

- Csipkedd magad, seggfej!

- Megyek már! - lökte fel védekezően tenyerét maga elé. Egy pillanatra félelmet láttam megcsillanni rajta.

Morgott, dúlt-fúlt, az orra alatt motyorászott. Imádott zenélni, szóval ki tudtam logikázni, hogy csak az agyamat akarta húzni. Körbejártam a termet, a mikrofont keresve, felkutattam mindent, benéztem mindenhová.

Amíg ezzel szórakoztam, a fiúk felhangolták a gitárjaikat, Matt az ütőit nézegette, Lorrie meg a felsőjét igazgatta. Végre rátaláltam a mikrofonomra, a kanapé alatt, a másikat, amit barátnőm használni szokott, a dobok alatt. - Ez hogy a faszba került ide? - kérdeztem félig hangosan, félig halkan, magamnak is, meg a többieknek is.

- Nem tudom - ráncolta homlokát a szőke lány, mikor a kezébe adtam.

- Len?

Értetlen pillantást kaptam válaszul. - Mi van? Most miért rám nézel?

- Te szoktál karaokez-ni vele!

- És akkor mindig én dugom el?

- Nem az első eset, és tízből tízszer te voltál!

Veszett ügy volt tagadnia a nyilvánvalót, de ő megpróbálta. Kétségbeesésében vádlóan a mellette álló Ed-re mutatott. Az különösebben nem foglalkozott vele, sőt, rá sem nézett, hanem vörös gitárjával ügyködött.

Elég viccesen festett a helyzet. Len, mint egy "ártatlan", duzzogó kislány megpróbálja másra kenni a dolgot, aki abszolút nem is tudja, miről van szó. Karba fontam a kezem, de ő egyre nyomatékosabban mutogatott Ed felé, bizonygatva némán, hogy ő aztán semmit sem tett.

- Mi a... - fordult Len felé a másik, aki fél füllel hallotta a beszélgetést, és végre leesett neki, hogy őt akarják bűnbaknak beállítani, mikor ártatlan, mint a ma született bárány. - Nem, haver! Ne fogd rám a te szarságaidat!

- Te voltál!

- Hagyjuk! - forgattam a szemem. A szőke megkönnyebbült, azt hitte, hogy mert lezártam a vitát, neki adtam igazat, mikor erről szó sem volt, sőt, tudtam, hogy ő volt.

Mindig ő a hunyó!

- Akkor kezdjük! - a szám elé vettem a mikrofont, előtte persze nagy levegőt vettem. - Egy, két... Egy, két, há, és...

****

- Mindenkinek kibaszott jó estét kívánok! - köszöntem az előttem hullámzó emberseregnek. - Jó a buli?
- IGEN!
Annak ellenére, hogy fostam a vasárnapi koncertektől, ez elég jónak indult. Sokan eljöttek, olyanok, akiknek holnap kötelességeik lennének. De ők leszarják, eljöttek, hogy megnézzenek minket. - A mai, egy különleges nap, egy különleges este, egy különleges koncert, csak nektek! - mutattam végig az őrjöngő bulizókon.
Megigazítottam szőke hajamat, mellényemet, direkt kényelmes, feszülős farmert vettem fel, bakanccsal. - Ezen a koncerten eljátszunk nektek néhány új számot! Kíváncsiak vagyunk, milyen visszhangot ver köztetek, mindenki véleménye számít, elvégre, nektek fogjuk játszani egy jó ideig.
Kis szünetet tartva szedtem össze a gondolataimat. Az előző esti fellépők, az Evencrew is itt bujkáltak, addig nem nyugodtam, míg meg nem leltem őket. Mind az öt fiú ügyesen elrejtőzött a hátsó sorokban, lenyűgözésre váró pillantásokkal.
Most figyeljetek!
Két oldalamon állt Len, Emmett, Ed, és Lorrie is. Len feljebb emelte gitárját a vállán, meggyűrve a nyelves, Rolling Stones-os pólóját, Ed dobott egy laza vigyort felém, Lorrie nem figyelt, úszott a figyelemben, ami áradt a tömegtől, Emmett hangolt. Mögöttem Matt valószínűleg forgatta ujjai között az ütőt.
A jóleső fény megvilágított, odabent minden szervem, belsőm ki akart törni, éreztem a többi embert, azokat, akik eljöttek, szó szerint egy hullámhosszon voltunk.
- Szóval, készülhettek, de előtte eljátszunk még egy "klasszikus" számot, amit mindannyian szerettek. Szeretitek a Rock 'N' Rollt?
Borzalmas üvöltés keletkezet a helyen, az összemosódó örvény csaknem kirúgta a Rainbow oldalát. A gyomrom lüktetett a dob ritmusosságára, éreztem az ereimben minden hangos, fülsüketítő dallamot, ami elől néhányan hátrébb menekültek az első sorokból. Ők általában most járnak először ilyen helyen, vagy még csak elsőnek láttak, hallottak minket fellépni.
Nem kenyerünk a halkság. Egy Rock-os bandának nem is az a lényege.
A közönséget, magamat szórakoztatva beleiktattam egy-két jó mozdulatot a produkcióba. Pörgettem a mikrofont, kinyújtva húztam a hátam mögé, közben guggoltam le. Az éneklés nálam egyfajta ösztön. A kifejezés megannyi lehetősége közül az első. Nos, valahogy azt éreztem, legbelül, hogy hazataláltam, mikor a szöveget kezdtem énekelni.
Lorrie az első refrénnél kapcsolódik be, de mégis hallottam, hogy többen velem énekelnek. Ez tetszett, jól esett, hogy valóban valakik csak azért eljönnek, hogy minket megnézzenek. Hízelgő volt.
Fel-alá jártam a színpadon, rohangáltam, dobáltam a hajamat, táncoltam, legtöbbször azonban a színpad legelején lévő kis emelkedőre ugrottam, így a leghátsó sorokban állók, még a mereven figyelő Evencrew is láthatott. A tömeg nagyon velem volt, oltári energiákat csapattak hozzánk, nem is lehetne jobb így koncertezni. A gáz, hogy ilyenkor nem akarjuk, és fáj abbahagyni a zenélést.
Lorrie-val is táncoltam a vége felé, ezt nagy üdvrivalgás fogatta, egyszerre, megbeszélt mozdulattal pörgettük a kiengedett hajkoronáinkat. Csodálatosan fejembe szállt ez a pörgés, hasonlított ahhoz a mámoros részegséghez, amit annyiszor átéltem, hogy meg sem lehet számolni.
Néha odaálltam Len, Eddie, vagy Emmett mellé, doboltam egy kicsit Matt mellett, pörögtem a színpad elején, hátrafelé húzódva, meggörnyedve rugdostam a színpad alját. Talán ez volt eddig a legforróbb koncertünk, minden értelemben.
- Jól van skacok, látom, ma este nagyon ott vagytok a szeren! Ember, ez tényleg király! A bárnál fogyasszatok kedvetekre, rúgjatok be ma este, tegyétek ezt a bulit még felejthetetlenebbé! - megvártam, míg elhalnak a kiáltozások. - Új számot ígértünk, nem igaz? Hát akkor itt van nektek egy kis *What the hell? Biztos ti is éreztetek már így! Csajoknak üzenném, akik eljöttek ide, hogy nagyon figyeljenek erre a számra! Egy... két... egy-két-há!
Ez a dal sokat jelentett nekem. Még akkor írtam, mikor nem jutottam dűlőre az egyik barátommal. Nagyon helyes volt, aranyos, kiderült, hogy több lányt is fűz, de bezzeg akkor képes volt teperni ezerrel, mikor egy másik pasassal látott, aki nem más volt, mint Matt. Nem, nem voltunk együtt, csak ketten mentünk venni felszerelést neki.
Mindegy, a lényeg, hogy akkor megtanultam a leckét, és fájdalom nélkül képes voltam elengedni őt.
A koncert további számai között szerepelt a *Complicated, a *My Happy Ending, *Girlfriend. Az újakat nagyon jól fogatta a közönség, meg a régebbieket is, egyszerűen fantasztikus hangulat csapdosta a szórakozóhelyet. Belevalóan szórakoztattuk őket, nagy volt a felfordulás.
Az este végén a hajamba túrtam, még a mikrofonig is elért hangos nevetésem, az enyémmel együtt a többieké. - Köszönjük, hogy eljöttetek! - kezek lendültek a magasba, azoké, akik eddig nem tették fel őket, sikítozások vihara szakította szét az ember fülét.
Némelyik a zenénknél is hangosabb volt.
A srácok pakolni kezdtek, nem teljesen, de egy részét lepakolták a felszerelésnek. Fellépésre, akárhová megyünk, általában Matt kocsival jön a dobszerkók miatt, Len, meg a másik két srác vele tart, hogy még mellé az erősítőket, a saját cuccukat betegyék. Nekem nem kell semmi szinte. Mikrofon itt van, a gitártokot a vállamra húzom, aztán útra fel. Messzebb távra természetesen együtt megyünk, igazi turnébusz hangulatban, sajnos ez nagyon csekély arányban történik meg.
- Igazán fasza buli jött ma itt össze! Legközelebb is jövünk, figyeljétek a plakátokat, minden felé, meg persze ezt a csitrit, - böktem a vigyorgó Lorrie felé - aki osztja őket! Kösz még egyszer, kurva jó éjszakát, és sok piálást!
Nem tudom miért, valami oknál fogva, automatikusan emeltem meg kezeimet a magasba, középső ujjamat felmutatva. Ez mindenkinek tetszett, a banda is nevetett rajta. Lehúzódtunk hátra, a kis öltözőnek kialakított raktárba, amit a kezdetek óta annak rendezett be a főnök, Gary.
Hangosan kifújtam a levegőt, továbbra is keringtek az áramkörök a végtagjaimban, bizseregtem, dobhártyám fájón dobogott. Az sem érdekelt. Azt tudtam, hogy minden egyes ilyen fellépéssel jobbak leszünk, az emberek a szájukra vesznek minket, és a nevünk ismertebb lesz.

©