Huszonötödik hang

Huszonötödik hang

Helló Olvasók! \m/
Tudom, sokat kellett várni az új részre, amit nagyon sajnálok. Hamarabb is hozhattam volna, de egyáltalán nem voltam megelégedve vele, és rossz fejezetet nem szeretnék kiadni a kezemből. Szóval pár javítás, újraírás, fogalmazás után olvashatjátok az újat.
Rock 'N' Roll! |m|

*****

- Merre kezdjük? - dörzsölte tenyerét Nate, rongálásra készen, és valamennyien így voltunk vele.

Szétnéztem a vásárlótömegben, a boltokat pásztáztam a legalsó szinten. Az egyik kínai étterem üzletéből áradt az édessavanyú csirke illata, szinte éreztem a számban az ízét. Egy aranyos lány volt a tulajdonosa, sokat beszélgettünk, amikor kimentem szünetre, és be-bekaptam nála pár falatot. Mellette egy felfuvalkodott pöcs gyorsbüféje bűzölgött, miatta perceken múlott az, hogy időben beérjek, mikor az árupakolásnál valahogy mindig bevágott elém. Direkt csinálta. Nekem senki ne mesélje be, hogy a mozgólépcsőtől messzebb árupakoláskor véletlenül keveredik az utamba, amikor kurvára semmi keresnivalója a földszint ezen részén. Sorban márkás üzletek várták a vásárlóikat, a lépcső másik oldalán gyerekboltok, kiállított kismotorokkal próbálták csalogatni a kölyköket, idegbetegségbe taszítva a szülőket egy újabb játék riogató képével, ami alig férne el a több száz másiknál.

- Ott - intettem a gyorsbüfé felé.

Lázadó, csöves fiatalok megszokottak már a plázában, ügyet sem vetnek rájuk, vagy ránk, viszont a nagy létszám, és a kétes pofánk miatt felkeltettük a figyelmet. Benyitottunk a kihalt kajáldába, rögtön szembe találtuk magunkat megannyi puffadt ember képével a falon, akik valamilyen zabaversenyt nyertek. Simán szétszórtan odavágott székek, asztalok aránytalan elhelyezéssel, a pult felett alig olvasható étlap, bűzölgő, zsíros pasas a pénztárnál. A sarokban távolabb egy párocska ücsörgött, arrébb meg egy testesebb emberke, aki akkorákat harapott a hamburgerébe, mint a fejem... röfögött, csámcsogott, futkosott a hideg a hátamon.

Oliver vigyorogva igyekezett a szerelmesen sutyorgó sráchoz és csajhoz. Észrevették, hogy bejöttünk, bajt is sejtettek, de hiába akartak nem foglalkozni velünk, azt egyszerűen nem tehetik meg. Matt vállon ragadta Emmettet, hogy a másik vendég alá tegyen. Idő közben a tulaj kiszúrt minket. Összehúzta szemöldökét a ragyás homlokán, hörögve, torokból kezdett beszélni. - Mit akartok suhancok? Tűnés kifelé.

Ash teljesen nyugodtan festett, hirtelen haragjától vezérelve előre lendült, átnyúlt a pulton, és felborította a salátás bödönt. A csörömpölésre, a szerteszét guruló, fröccsenő salátadarabok látványára hátrább lépet. Ontotta az obszcén, káromkodó szavakat, mi meg elégedetten mosolyogtunk. - Hajrá fiúk! Éljük ki magunkat.

A riadt faszi annyit észlelt, hogy ahányan voltuk, annyi irányba szaladtunk. Én betörtem a tűzjelzőt, kihúztam a poroltót, nagy csattanásokkal kezdtem szétverni a berendezést. Len összefirkálta, letépkedte a képeket a falról, Eddie Robbal frizbizett a tányérokkal, akár a repülő csészealjak, úgy süvítettek. Törtek a poharak, a kanalak, villák hajlottak. Cash leültette a vergődő büfést, és míg a parázsló cigarettával szurkálta, ahol még érte, Ash betekerte csomagoló papírral, a száját is, hogy véletlenül se visítson.

Elszabadult a pokol.

Még az elején Oliver kizavarta a megszeppent szerelmeseket, Matt meg Emmett kiráncigálták Hulkot. Ő egyébként készségesen távozott - persze a kajával együtt -, fapofával, nem zavarta a mi "házátalakításunk". Rövidesen mindennel végeztünk. A vállamra csaptam a poroltót, mint valami kardot, és a síró, betekert csávót bámultam. Most nézett ki annak, ami. Egy hernyó.

Üdvrivalgással, nevetve hagytuk el a romokat, búcsúajándéknak az üzlet ablakán keresztül dobtam vissza a tűzoltókészüléket. - Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!

- Így igaz! - ölelt át az énekes.

A ricsajra csaknem mindenki felkapta a fejét, mi ennek ellenére a márkás boltokat vettük célba. Len hirtelen a nyakába vett, a semmiből történő növekedésem új szemszöget adott. Magasabbról nézhettem a világot, és ez bejött. Nagyon bejött. Ahogy talpra érkeztem, a hátunk mögött loholó Dereket láttam. Csóri gurult a legnagyobb sebességével, magára szorította a nadrágot, mert futás közben övvel is lötyögött, csúszott rajta, kerek arca kipirosodott, hat szál haja oldalra fésülten állt, a megnövekedett tempóban - tehát a székből való felállás következtében - felfelé meredt. - Állj!

- Ez könnyű menet lesz - magyaráztam a srácoknak. Nem rezeltek be, Derektől nem is lehet. - Van egy társa, egy vékony, nyeszlett gyerek. Amíg meg nem unják, és ki nem hívják a zsarukat, végzünk.

- Oké! - tolt máris előre Ed. - Nyomás!

Az egész még viccesebb lett, hogy üldözésbe keveredtünk. Sokkal inkább hajkurászásba. Berobbantunk az üzletbe, a sikoltozó eladó lebukott, és a polcokról tömegesével sepertük lefelé a cipőket. Mindenféle drága holmit, kacatot itt, aztán ott, összetéptünk egy ilyen boxert, egy olyan melltartót. Még egymás fejébe is húztuk.

Egy idősebb nő válogatott a sarokban, talán a negyvenes éveiben járhat. Nem figyelt oda, mi történik, csak a nyári lenge ruhák között kutatott a fogason. Csendre intettem a fiú sereget. - Várjatok!

Érdeklődve figyelték, amint lopakodva mászok át a ruhaóceán sorjaiban, a megfelelő fogas túlsó oldalára. Leguggoltam, rálátást kaptam a nő ízléses szandáljára, majd belemásztam a takaró, dús anyagok közé, és mintha a dzsungelbe kerültem volna. Elfojtottam a kikívánkozó vigyoromat, de nem tartottam vissza a vásárló meglepett arca elfehéredésénél, vagy vad sikolyánál, amikor is kiugrottam a helyemről. Visongatva rohant ki. Röhögőgörcstől tántorogva értem vissza a csapathoz, bezsebelve mindenkitől egy elismerő pacsit. Derek odakint térdére tett kézzel lihegett, kiabálásra, figyelmeztetésre szánt szavai motyogásként sikerültek. A remegő eladólányt nézegette, aki a padlón hevert, és megváltozott a viselkedése. Beletúrt a hajába, vigyorgott, próbált nem megfulladni a levegőhiánytól, feljebb ráncigálta a nadrágját is. - Ne aggódjon kisasszony! Én majd elkapom ezeket a gazfickókat.

Aha.

Mondandója közepén az elszállt Don Juan mellett simán kiszaladtunk csaknem mind, kivéve Lent, Matt-et, Robot. Csapkodva fordult utánunk, aztán morogva legyintett. Kintről biztattuk a biztonsági őrt. A fiúk szétszóródtak, és mire el akarta kapni az egyiket, a másik kettő megszökött, végül az utolsónak is sikerült kicseleznie Dereket. - Futás!

Átmentünk kifosztani, lerombolni a butikokat. Annyira lassan ért utol a szerencsétlen őr, hogy volt időnk hülyülni az egyik helyen. A kanapén várakoztam, és az öt fülkében felváltva Evencrew fiúk, meg az én bandám tagjai női ruhákba öltöztek. Az éhes, üres gyomrom ütemesen húzódott össze a fájó jókedvre, ami időről időre rám tört. Sejtettem, hogy a vézna gyerek csatlakozik a bulihoz, és lám, épp a fel-alá motorozásunkkor a gyerekméretű járművekkel megjelent az emeleten. - Azonnal abbahagyni! - nyekeregte.

Ralliztunk tovább, lökdösődtünk, fel-felborítottuk egymást. Én akkorát estem, hogy vagy egy métert csúsztam a kövön, Ed felborult a motoromba, Cash meg benne. A megfelelő pillanatra vártunk. Rögtön a másik biztonsági ember leérésekor felpattantunk, és felfutottunk a másik lépcsőn, lökdösődve, nyomakodva a civileken. - HÉ! - ordított tehetetlenségében.

A randalírozás koránt sem ért véget. A szórólapozó hot-dog-nak öltözött faszit simán fellöktük, konfettiként dobáltuk szét a plakátokat. Lelassítottam az újságosnál, ami persze üres volt. Sanda gyanúm beigazolódására arrébb valamennyivel Leo bent beszélgetett a hangszerboltban. Széles mosollyal léptem az üveghez, megkocogtattam, hogy észrevegyen minket. A döbbenet az arcán milliókat ért, ez hamarosan átvegyült egy zavart vigyorba, főleg a grimaszokra, amikkel szórakoztattuk őt az üveg ezen oldalán. Kiszúrtam a vadul kereső securityt, amint kameraként mérik fel a terepet. - Nyomás!

Megint futottunk, megint üldöztek. Cash munkahelye után vegyes érzések kaptak bennem szárnyra. A lemezbolt nem kavart fel annyira, mint vártam. Megtorpantam. Minden ugyanaz maradt. A nyitva-zárva tábla, a berendezés, a világítás... egy dolog változott. Én munkanélküli lettem, egy alacsony, barna hajú, átlagos lányka pedig elfoglalta a helyemet a kassza mögött, és kedélyesen beszélgetett a főnökével, ami nekem évek alatt sosem sikerült. Seymour nézése mindent elárult, a csaj meg vagy vak, vagy mindent megtesz neki, hogy fizetésemelést kapjon, erre én egyáltalán nem voltam hajlandó.

- Ez a te reszortod - ragadott ki a gondolataimból Nate, keze finoman szorította a vállamat. A látókörömbe került a másik keze, benne egy virágcseréppel, a nem olyan rég felforgatott virágos boltból.

Szó nélkül átvettem a nehéz, vaskos, barna cserepet, egyre intenzívebben szemeztem az üzlet méregdrága üvegével, aztán az öt perc alatt kerített "kövemmel". Szemem ide-oda járt, a gondolataim cikáztak. Hezitálásom oka az a parányi szeretet, amit a hely iránt tápláltam, és amit gyökerestől kiirtott a köcsög főnököm. A fiúk türelmesen, csendesen vártak, míg az öklömbe zárt nehéz tárgyat meglendítettem, majd a célpontra sikeres landolásának csattanása ágyúként dörrent, az átlátszó fal millió millió csillogó darabra hullott.

A bent lévők lehúzták a fejüket. Az új dolgozó nem értette, mi folyik itt, valószínűleg félt a céltudatos, határozott, rideg alakomtól, Seymour elkerekedő szemei tudatták velem a nyilvánvalót: ő tudja, mi ez. Középső ujjamat nagylelkűen felé emeltem, és legbelül felszabadultam, a rendezetlen számla kipipálása miatt.

Ügy lezárva.

- Gyerünk! - ujjongtam, szokatlanul szétszórtan, játékosan siettem egy bizonyos boltot keresve. Azt, amelyik a legcsilivilibb, a legdrágább, mindehhez a legundorítóbb dolgozóval, akit valaha a hátán hordott a Föld.

- Mit keresünk?

A kacskaringós betűk messziről hirdették a nevét, igazi Barbie babásan. Az ajtók zárva voltak, a sok ékszer pompája majdnem megvakított, a vadul rágózó két szőke bent, az érinthetetlen, sima helyiségben szintén. Rebekah, meg a munkatársa, le sem szarták a nézelődőket, mintha ott sem lettek volna, csak úgy levegőnek nézték egymáson kívül az emberiséget.

- Ezt - csörtettem befelé, Rob megkapta kérdésére a választ az irritáló nőszemély hisztérikázó szavait hallva.

- Ti meg mit kerestek itt? - fakadt ki hangosan. Haja toporzékolása miatt lobogott ide-oda, arcára kiült a félelem.

A bent lévők megérezték a bajt, igyekeztek hamar felszívódni a boltból. A fiúk mint a barbárok, vademberekként rájuk ijesztettek, dobbantottak kifelé menet. - Vásárolni jöttünk - jelentettem ki egyszerűen a lánynak, a leghorrorisztikusabb, legkárörvendőbb mosolyommal, ami valaha a számra ragadt. - Baj?

- Bekah - húzta vissza a barátnője. Zafírkék szeme megcsillant a fényen, könnyen kitaláltam, hogy kontaktlencse. Nagyot nyelt. - Hagyd!

- Szétnézünk! Szólunk, ha kellettek.

Elővettem a gyújtómat. A banda vette a célzást. Akinél ahány gyújtó akadt, a kezébe kapta. Rebekah szemében ugyanazt a megadó rettegést láttam, mint az estén, amikor helyben hagytam. Letámadtuk a felgyújtható dolgokat, megnéztünk egy-két jó darab nyakláncot, fülbevalót, de túl szépek voltak hozzánk. A velőt rázó sikolyok fülsüketítően jutottak el a fülünkhöz, egyszer-egyszer összerántott a görcs a magas hangokra. A gomolygó füst elhomályosította a látási viszonyokat, kezdte csiklandozni az orromat, kaparni a torkomat. - Végeztünk.

A csapdába esett madárkák próbáltak meglógni, hála a gyors reflexű, izzadt skacoknak meghiúsult. Mikor ez, mikor az tartotta vissza őket, a pattogzó idegeiknek hála alig bírtak megmaradni a két szőke környezetében. A sarokba kuporodtak, feladták a futási szándékukat, és megvárták, míg kimentünk. Az alig nyaldosó tűz falta amit elért, a lángok elemésztették az átölelt kiegészítőket. Kívülről riadalom támadt, és ahelyett, hogy segítettek volna, várták a biztonsági őröket. Egész sokan tömörültek körénk, azt találgatták, vajon mi történhetett, sutyorogtak, ujjal mutogattak, gesztikuláltak, ki mennyit látott az esetből. Egy éles sípolás, a plafonból kibújt pár locsoló, és pillanatokon belül eláztatták a La'Fleur belsejét. - Azt figyeld! - csapkodott Matt, mint egy fóka.

A tűz elaludt, Rebekah meg kékszemű teljesen eláztak, csurom vizes lett a hajuk, a ruhájuk, legalábbis az üvöltözéssel vegyült zokogásból ítélve. Még jobban elbújtak ezek után a védő pult mögé szégyenükben. Képtelen voltam abbahagyni az önfeledt nevetést, talán a könnyem is kicsordult. Túl szép ahhoz, hogy ez megtörténjen. De igenis, megtörtént.

Beleolvadtunk a közönségbe, kisebb furakodással túljutottunk rajtuk a megüresedett folyosóra. Rohangáltunk, belegázoltunk a terebélyes szökőkútba, a Los Angelesi meleg elől. Jól esett pancsolni, hiába a légkondi, igazán így hűtöttük le magunkat. Lökdösődtünk, a hátukra ugráltam, a legtöbbször Ash-ére. - Jó móka volt - mondta, térdig a vízben, nyirkos tincsei rátapadtak a kissé borostás arcára. Mindenki kisgyerekként rúgta, vágta egymásra a szökőkút vizét, a másik szemébe pocsolt.

- Az.

Cash göndör fürtjein alig észrevehetően csillogtak a cseppek, mint a gyémántok. Mindannyiukról lekerült a póló, valakiről a nadrág is. A gitáros esetében kilátszott enyhén kockás hasa - persze mert nincs rajta súly -, kigombolt farmerja alól az alsónadrág nyelve. - Bébi, gyere, had emeljelek fel!

- Oké.

Leszálltam az énekesről, alig ért a talpam a szökőkút aljához, tépte lefelé a felsőjét. Őrjöngő csatakiáltások követték egymást hol ettől, hol attól. - Ó yeah, emberek! Rock 'N' Roll! Ez az élet!

Cash barna szeme barátságosan kavargott, hosszú frizurája alól ki sem látszott, vakító fogsora annál jobban. Ahogy elnéztem a társaimat, kecsegető ötletnek tűnt megszabadulni a rám tapadt göncöktől, és a bevállalósságomhoz híven a felsőm azonnal az ujjam közé került. - Hűha, AJ!

Göndörke nem kommentálta az akciómat, hanem melltartóstól, bugyistól a nyakába kapott. Jól szórakoztunk, és megfeledkeztünk arról, hol vagyunk, meg alapjában véve minden másról. Torokköszörülésre figyeltünk fel legközelebb, ami azt jelentette, vége a bulinak. Nate-tel birkóztam, ezt Derek, meg a vézna segédje, karba tett kézzel elrontotta. Paprikaspré, gumibot, sokkoló lógott az oldalukon. Egy emberként tartottuk vissza a levegőt. - Kijönnek maguktól, vagy erőszakot alkalmazzunk? - sütötte el büszkén, dagadó hassal a korábban említettek közül az első.

*****

- Fullra megérte - motyogta Eddie, vissza-visszanézve a plázára. A napsugarak a rekkenő, perzselő hőségben szárítani kezdték csatakos ruházatunkat, míg más homlokán verejték gyöngyöket szított.
Nagy felhajtást kerítettek a dolognak, a vége azonban egy: egy életre kitiltottak minket a plázából. Sőt, rendőrt is hívtak, bár feleslegesen. Maximum a felvételeket láthatják a kuplerájt, amit hagytunk, mert MI bizony leléceltünk. A gáz az, hogy ismernek. Megtalálhatnak lakcím alapján - ha a zsaruk eljutnak odáig -, munka hiányában viszont asszem ettől nem kell félnem, ugyanis a lakbért ötletem sincs, miből állom.
- Megérte.
Végignéztem L.A. forgatagán, a mostani csúcsforgalom idején egymást hajkurászták az autók, az emberek, a sokszínűségben pedig elveszett egy-egy csodás egyéniség. Bele sem mertem gondolni, milyen lenne, ha ez történne velem. Ugyanaz, mint apámmal. Alkalmanként zenélgetnénk, kis létszámú ember előtt... Megőrülnék. Lezuhanni szárnycsapkodáskor, mikor el sem értem a csúcsot. Fájdalmasabb így a süllyesztőbe menni, mintha az elérhetetlen elérése után buknék el?
Megráztam a fejem. Elfelejtetettem az aggodalmakat az ölelő karok érintésére, a viccekre, amikkel dobálóztak, na meg a záporozó hülyeségre, ami megállíthatatlanul követte a régieket. Előkerült a cigarettásdoboz gyűjtemény, a Marlboro, a névtelen cigik, aztán megint maradt a mámor. A zenéé, a csavargásé a szép kertes házak, a betonépületek, játszóterek felé. Ennél többre nem vágytam.

*****

Egyedüllét.
Az inspiráló, kellemes légkör megbabonázott. A saját szobám adta kényelem, a művészi magányosság alkotásra - pengetésre - bírt. Az utolsó "Lorrie mentes napom". Ma este érkeznek meg, valamikor az éjszaka közepén, és tutira ki lesznek dőlve. Majd holnap úgy sem állja meg, hogy átjöjjön, és kifaggasson, én meg őt fogom, az oda-vissza élménybeszámolóink hagyománya szerint. A poszterrel teleragasztott falak között kuporogtam az ágyon egész álló nap, számokat próbáltam írogatni, rajzoltam, gitároztam. Főleg gitároztam. Azután, hogy reggel állásokat karikáztam, felhívtam két számot, elment a kedvem. Megkaptam a: "Majd értesítjük!" választ egy kiszolgálói állásra, egyszóval: nem. A másik állás egy árucímkézői munka, de ott kerek-perec elutasítottak.
Kapják be.
Lehet, hogy hagynom kéne a fenébe egy időre a melót. Mindig is szerettem lenni a nagyvilágban munka nélkül. A pénz biztonsága nem minden esetben húzott ki a szarból. Sőt.
Szórakozottan pengettem *Bon Jovi All About Lovin' You-jét, amit előszeretettel énekeltem, az *I want you-val egyetemben, vagy a kiskorom óta imádott *Lie to me került a kezeimbe, illetve a gitárom húrjaira. A kósza ötletre, hogy felhívjam apámat holnap, amivel együtt jöttek a Kanadai élet szépségei, az emlékek, az, mennyire hiányoznak az ottani arcok, a *Home Sweet Home beköltözött a szívembe.
Az új dallamok eljátszása elég jól ment, de tudtam, van mit tökéletesíteni rajta, és a fáradtságtól már hajnali ötkor nem láttam, szarul játszottam, utána meg elaludtam, mintha világomról se tudnék. A készülődő szomszédok reggeli zajongása elhalt a folyosón...

*****

Egy hideg energiaitalt bontottam ki, nagy kortyokkal szürcsölgettem. A kanapéra leheveredve tudatosult bennem, hogy a kék dobozban lötyögő szénsavas ital a reggelim, meg az ebédem így fél egy táján. Morogva tárcsáztam apám számát, és a harmadiknál álmosan, rekedten beleszólt, persze csak a csattogás után, mert nehezére esett felvenni a csörgő, rezgő készüléket. - Haló.
- Jó reggelt fater, hasadra süt a Nap!
- Ah - nyögött hangosan, hátha elűzi ezzel a kínját. - Szia kincsem. Mi a helyzet?
- Kirúgtak. És berúgtam.
- O-ó! Sajnálom. Mi történt? - hallottam egyre tisztábban, összeszedettebben.
A doboz forgatásával szórakoztam, fürkésztem a logót, a színeket, beleolvastam az eddig el sem olvasott leírásba a hátulján. - Elkéstem. Seymour nyitott. Soroljam?
Felszisszent. - Szívás.
- Az. A fiúkkal azért jól felforgattuk az egész replaterepet.
- Helyes - nyöszörgött még mindig. - Másik állás?
- Próbálkozom. Még nem tudom, miből fogja futni az albérletre.
- Küldhetek pénzt! Tudod, hogy van, Janie.
Hevesen tiltakozni kezdtem, ahogy a legtöbbször, mikor szóba kerül a téma. - Apa, te meg azt tudod, hogy mit fogok mondani.
- Igen, kicsim, csak hallgass meg! Egyszer.
Hatásszünet, ezzel fel is mérte, mennyire akarok beleszólni, félbeszakítani őt. Sóhajtott.
- Évek óta ott vagy. Nem éri meg felhagyni, ha nem akarod.
- Igen, de néha jobb egy kis változás. Nem? Ebből áll az élet. Semmi sem tart örökké...
Hú. Ez nagyon vagányul hangzott.
- Igen, csak... Nem akarsz maradni?
- Ha nem fizetek, az nem számít én mit akarok. Ne aggódj ezért, megoldom.
Láttam magam előtt a meleg, barátságos, apai mosolyát. - Jó látni mennyire talpraesett, felnőtt lányom van.
- Hagyjuk már.
- Lorrie hazaért már?
- Lehet. Bármelyik percben megjelenhet - szemeztem az ajtóval, várva, hogy barátnőm megjelenjen. - Mesélj te! Mi ez a fáradtság?
- Tegnap kicsit kirúgtunk a hámból - ásítás. - Frednek születésnapja volt.
- Basszus! Átadod a...?
- Vedd úgy, hogy át van adva - kuncogott, az ágynemű susogása áthallatszódott a vonal ezen végére.
- Köszönöm. És? Mikor jössz L.A.-be?
- Nem tudom kicsim. Minél hamarabb. Szeretnélek már látni!
- Én is téged apu.
- Aztán téged is várunk idehaza! Ne csak mindig az apád repüljön.
Elhúztam a számat. A repülőjegy árának gondolata földhöz vágott. - Úgy lesz, fater.
A tipikus apa-lánya beszélgetés a meccsek témájába, a zenélgetést érintően folytatódott. Igazán most esett le, milyen rég nem próbáltunk már.

©