Huszonharmadik hang

Huszonharmadik hang

Üdv Rockerek! \m/
Sajnálom, hogy tegnap nem tettem fel a Szerdai Bejegyzést, de kárpótlásul elkészültem az új résszel! A mostani hangban olvashatjátok a vad bulit, AJ kalandját a mosdóval, Rebekah bandájával, aminek vég kifejlett összecsapása a következő hangban bontakozik ki!
Dobjatok egy komit, vagy pipálást!
Rock 'N' Roll! |m|

*****

Amellett, hogy aktív tagja voltam a beszélgetésnek, sokszor elcsendesültem, és meredtem magam elé. A gyomrom nagyokat szaltózott, a sav már akkor a torkomat marta, mikor ránéztem a csurig töltött pohárra, üvegre egy-egy újabb körnél, aztán ahogy érte nyúltam, összeszűkült egy borsószem méretére, rám hozva a hányingert. Körülöttem a srácoknak mind-mind jó hangulata volt, én sem búslakodtam.
A csini szépség Ash szomszédságában - jobban elnézve, vele együtt, mert már a fiú karja alatt süppedt -, visszafogottan kacarászott, heherészett, inni annál merészebben ivott. Belekezdtünk a kedvenc játékomba, ami annyiból áll: egyenként sorban felteszünk egy kérdést ( egyet kétszer nem lehet ), és amelyik vonatkozik rád, egy szuszra iszol. Merev részegségig. Természetesen ennyi vadállat férfi társaságában durvábbnál durvább, gyomorforgatóbbnál gyomorforgatóbb kérdések kerültek terítékre, a két fogásos választék előtt ( iszunk, vagy ülünk? ). Teljesen őszintén persze, anélkül nem ér semmit a játék. Sokat röhögtünk, a hasam mostanra a nevetéstől is hullámzott. Átkaroltam magam egy-egy hosszabb rohamnál, összegörnyedtem, úgy adtam hangot kifulladásig.
- Voltál-e már szűzzel?
- Csináltad-e már kocsiban?
Ez még csak bemelegítő volt a hideg zuhany előtt. A játék után valamennyire lenyugodtak a kedélyek, a kezdeti hangoskodást a srácok nézelődése törte meg. A szép, dögös macák magas sarkúban az asztalunk körül lődörögtek, direkt arra jártak el, vagy ránk sem figyeltek, úgy táncikáltak, felszolgáltak. Riszálásuknál állandóan megragadtak a tekintetek, és ők is odaragadtak a legjobban fizető vendégekhez, vagy a jóképű pasasokhoz. Csendes megfigyelőként az asztalra csúsztatott cigis dobozomért nyúltam, meg a gyújtómért, elfüstöltem egyedül. Persze, nem én voltam az egyetlen, aki ehhez folyamodott. Például Cash le sem tette a cigit, a pia meg felváltva járt a szabad ujjai közt, és az akkor vált csupán szabaddá, mikor gesztikulálva magyarázott. Valamikor üveggel együtt. Az különösen mókásan festett.
El-elbambult, bámészkodott. Látszott, hogy a hernyó keményen hat, alkohollal főleg. Ezért érezhettem áram járta égőnek saját magamat. - AJ - kurjantotta a fülembe a dobos, viszont a kar, ami bökdöste a tarkómat, húzta a tincseimet, Nate-é volt.
Mint egy szerelmes óvodás. Nevetséges!
- Mi van? Te meg hagyjál már - lökdöstem nevetve az idegesítő pasast, aki erre egyre erőszakosabbá vált.
- Miért?
- Mert idegesítesz, azért.
Észre sem vettem, hogy ránk terelődött a figyelem a csapatban. - Miért?
Akármit válaszoltam, ő azt az egy kérdést hajtotta. "Miért?". Egy váratlan pillanatban felpattantam, heves vérmérsékletemnek, és az azt segítő káros anyagoknak pörgésére, a helyemen térdelve áthajoltam Oliver felett, egy kiadós lökdösődésre Nate-hez. Szurkoltak, őrjöngtek a többiek, ölbe tett kézzel élvezve a helyzetet. - Hé!
- Anyáddal szórakozzál - kiáltottam, fülig érő szájjal, erős csavarásokat végeztem a karján, öklömmel loboncos hajába kaptam. Védekezett, kapálózott, harsány nevetése közben láttam két napos, borostás arcát, jókedvűen csillogó szempárját, amikben huncutság, játékosság ült.
Tudtam, hogy kiváló szögben vagyok, amiben kipucsítom a seggem, és ezt kihasználhatják. Így lett.
Miért is ne?
Ash keze akkorát csattant rajta, hogy éreztem, amint forróság terjed szét. Fájdalmasan felnyüszítettem, visszahuppantam a helyemre, újabb kómás, hóbortos nevetgéléssel kevert "Aú!"-val. - Faszfej - nyögtem az érintett területet dörzsölgetve. Helye marad. Most egy hétig nézhetem a kezének lenyomatát virítani magamon.
Érdes hangja kivált a banda együttesen csengő hangszínéből. Hátracsapta bronz, szemébe tolakodó tincseit, lustasága visszatartotta fejkendőjének igazgatásától, amitől persze elszabadult frizurájának nagyja. - Apám, ez aztán kerek!
- Fogd be - lengettem felé a kezem, mire védekezően hátrább dőlt.
- Az ilyesmiket jó dugni.
- Ámen, tesó - kacsintott Rob perverzen. Kilengett az elhaladó, alul öltözött lány alakjára, majd gyorsan visszaterelte magát hozzánk. Beletúrt a hajába, egyre több időt töltve az iszogatással, és a szeme hűségesen járt ide-oda a buja, könnyűvérű nőkön, leginkább Ash pártfogoltján.
- Megdögölhettek!
- Hagyjátok békén a bébimet - sipákolta Cash. Nagy, laza terpeszkedése abszolút rávallott. - Ő az enyém.
Megbotránkoztatóan dobtam neki egy csókot. - Csak a tiéd.
- Felejtsd el, Bozont! Ha AJ valakinek a barátnője, az én vagyok!
Matt megveregette kidolgozott mellkasát. Az izmaival, szemöldökével játszadozott, hogy színészien lenyűgözzön. Len horkantott, aztán egy jól irányzott tenyérlendítéssel nyakon húzta Matt-et, annak feje előrebukott, és az aktuális kortyot kiszűrte a fogain. Eszméletlen jókedv támadt, azt hittem, bepisilek. - Álmodban, kisfiam.
- AJ meg a pasik? - legyintett Emmett, abban a pillanatban megkaparítva a figyelmet, és a szót. Eldobta gyújtóját, ráérősen letüdőzött egy slukkot. - Ajánlom, kössétek fel az alsót, ha a bugyijába akartok mászni!
A füst gyűrűző mozdulatokat lejtett szájának nyílásakor.
- Köszönöm! Legalább te tudod.
- Bármikor, aranyom.
A jó hangulatot Oliver halaszthatatlan beszólása rántotta le. - Mondd ezt Ash-nek! Akit meglát, és meg akar szerezni, addig nem nyugszik, míg meg nem dugja, vagy a picsa legalább nem szopik!
A vicc nem kavart akkora port, mint várta. Ő, meg egy páran jónak találták, én mondjuk pont nem. Nem sértődtem meg, dehogy. Szó se róla. Ilyesmin nem szokásom fennakadni. Biztosra veszem, a kis pipit jobban arcon vágta, mint engem. A csajt vettem célba. Egyenesen ült, érdeklődő, hétköznapi, üres pofát vágott.
Rövid időn belül leesett, hogy nem vette magára. Miért tenné? Ennyire vágyik az énekestől, és boldogan megadja neki. Grimaszoltam egyet. Felnéztem a plafonra, egy ideig ott kerestem a semmit, próbáltam kitisztítani az elmém, ami a hernyó adta frissesség ellenére megtelt intenzíven cikázó gondolatokkal. Leváltam a fiúktól, már fogalmam sem volt, milyen téma következett. Dőltem erre, arra, játszogattam a dobozommal, idegesen pörgettem a gyújtómat.
- Mi a baj, AJ?
- Semmi - feleltem Olivernek ránézés nélkül. A hangom reszelősen bukott ki a torkom mélyéről, félelmetesen, hátborzongatóan mássá változott az átlagostól.
- Kérsz vodkát?
A szavak, a zajok úgy értek el, mintha üvegbúra alól szűrődne be a fülembe. - Kérek hát.
A macskajaj - ami halál biztos kedvesen meggyötör -, a fegyveres kényszerítés sem tarthatott távol attól, hogy igyak. Nem érzem, ha sok, csak a következményeit, holnap reggel. Figyeltem, hogy elém kerül a hideg pohár, robotiasan hajoltam előre, öleltem körbe ujjaimmal. Az agyam alaposan megtréfált... fejbe ütött a drog. Elért igazi csúcspontjára az a bizonyos "vasút". Mint egy báb, monotonul cselekedtem.
Nem én irányítottam a tetteimet, amiket mondtam, kívülről láttam mindent, egy második személyként, közben rohadtul önmagam voltam. Legurítottam az égető folyadékot, és kirázott a hideg. Hunyorogtam lefelé a karomra, a sötétben épphogy kivettem az égnek álló szőrt, meg a kipettyezett bőrömet. Hirtelen fókuszált a szemem, akár egy kamera. Homályosból tisztába, majd fordítva.
Azt a kurva élet!
A felfedezést némán tettem, kalandos kirándulásomat egyhelyben senki nem észlelte, lazán beszélgettek egymással. Nagy levegőt vettem, szemeimet kitartóan nyitva tartottam, számat összenyomtam, amennyire bírtam. Efféle szerek terén sértés lenne kezdőnek nevezni, de ez a cucc kifogott a képességeimen.
Elfelejtettem, hogy kell lélegezni, bakker!
Fröcsögve, egy kisebb sugarú körben kifröcskölt a nyálam, mert megpróbáltam kifújni a levegőt, ZÁRT ajkakon keresztül. Hőhullám, hidegrázás söpört át a testemen, tetőtől talpig, főleg a fejbőrömön. Hol lefagytak a hajhagymáim, hol felforrósodtak, mint a pattogatott kukorica. Bármelyik pillanatban kipattoghattak.
Morbid gondolatok...
A szememmel Casht kerestem. Kíváncsi lettem, ő nem küzd-e hasonló gondokkal. Aha. Gondok. Egy vörös nőcskét egyensúlyozott a combján, akinek nem kellett sok: három-négy mondat váltása után oldalra simította a haját, és engedelmesen ereszkedett lefelé, az asztal alá. Kis híján felköhögtem a vodkát, amint az eddig velünk ücsörgő csajt nem láttam az Evencrew énekesével. Nem volt nehéz kitalálni, hová lett.
A haverjaim türelmesen várták a sorukat, kivéve Olivert. Engem fixírozott, ordított az arcáról, mit akar. Megráztam a fejem, ettől csak minden rosszabb lett. Motyogott a megöntözött gyomrom, az epe, a pia, a cigaretta íze a nyálamban keveredett. Tudtam, hányás lesz a vége.
Semmi bajom a hasonló helyzetekkel, mármint ami a térdelő kurvákat illeti, a lehengerlő hatás azonban a zsigereimben, a csontjaimban rossz irányba terelt. - Mindjárt jövök - mondtam bizonytalanul.
Elegendő lesz-e a hangerő ahhoz, hogy meghallják?
- Ne kísérjelek el?
- Nem, Oliver.
Értelmesen viselkedett, befejezte a nyomulást. Tehát, szédelegve, okádásra készen nekiindultam kikászálódni az összeaszalódott emberek közül. Forgott velem a világ, mocskosul szorosnak tűnt, ahogy ültünk. Szorosabbnak, mint a legelején. Tovább tartott átlendíteni a lábam a másik oldalra, átmászni, megállni szilárdan, mikor ott is ez a félköríves boksz várt, ingatagul tartva. Zúgott a fejem, száguldozott a vérem, koncentrálnom kellett, ahogy lefelé bámultam a háttámláról. A műsort az engem figyelők nem tudták hová tenni, ki igazodni azon, mi történik velem. Sikerült kiegyensúlyoznom a biztos padlóra.
Szuper. Előre!
Agresszív körvonalakon kívül nem láttam mást, amire rátett egy lapáttal a jó világítás, ha szarkasztikus akarok lenni. Elkerülhetetlennek tartottam, hogy belemenjek, fellökjek, elgázoljak valakit. Nem messze a buditól a győzelem ígérete valóra válni látszott, ekkor - jóslatom szerint - vállal belementem egy ismeretlenbe, alaposan hazavágva az egyensúlyomat.
- Kurva anyád! - csendült fel egy fiatal csaj. - Figyelj már a lábad elé!
Szívesen visszaszóltam volna, de nem láttam, elment-e, vagy sem, azzal meg szanatóriumi esetnek tűnnék, ha a semminek káromkodnék, és szidnám. Megindultam a homályos útnak, nagyjából kikerülgettem a foltokat, amik akadályt jelentettek, míg a zölden világító tábla megváltásként nem ragyogott. Liftező, kitörni vágyó bensőségem lenyugodott még egy percre. Készültem betörni találomra egy ajtón, mire egy srác feltartott. - Hé, szépség. Iszol velem valamit?
Közel hajolt, elég közel, hogy bedrogozottan is élesen lássam a pofáját. Átlagosnak tűnt, hormonoktól bátor jellemmel, étcsoki szemekkel, szőkés barna hajjal. - Bocsi, de mindjárt lehánylak!
Értetlenül ráncolta homlokát. Nehezen eljutott az agyáig sápadt, émelygő, szar állapotom, és ez nem teheti lehetővé a kérését. Fintor feszítette öntelt képét, és már sehol sem volt. - Szuka... - ért el a búcsúszava.
Az utolsó másodpercekben baromira nem törődtem vele. Bementem a lányvécébe, legalábbis reméltem, hogy oda, a hideg falba kapaszkodva ingáztam az első ajtóig. Az undorító takarítószerszag megcsavarta az orromat, egyet rúgva a kikészült hasamba. Kivágtam a gyenge fadarabot, időm se akadt meggyőződni, ülnek-e bent, vagy sem, csak előrelendültem, és az előbb fél úton járó hányadék a torkomon szaladt felfelé, csiklandósan. Mivel még nem vertek orrba, tudtam, üresbe parkoltam. A falakba támaszkodva rókáztam, remegő térdekkel hallgattam a csobogást, befejezésül kocsonyaként rogytam térdre.
Eszembe jutottak a vicces időszakok. Együtt hánytunk Lorrie-val, tartottuk a másik fejét felváltva, hátrafogtuk a hajunkat... Hiányzott a csaj. Az békített, hogy két nap múlva már látom, és ha még emlékszem erre, jóízűen kigúnyol majd meséléskor. A kézmosóhoz botorkáltam. Hulla fehéren néztem vissza a tükörből, lila karikákkal a szemem alatt, mintha egy baszott szellem lennék, aki itt kísért. Jobban lettem. Elmúltak a gyötrő tünetek, a hideg, frissítő arcmosás után bizsergés maradt csupán.

*****

- Miről maradtam le? - kérdeztem visszatérve asztalunkhoz.
A lányok eltűntek, a füstölgő pöcsökkel verődtem újra táborba. - Semmi érdekesről - vágta rá durcásan Len.
- Oké.
Rögtön vettem, hogy lapít. Emett és Matt sokatmondóan néztek rá, mielőtt megszólaltak. - Az egyik kis lotyó az ölébe rókázott!
- Uh!
- Megígértétek, hogy kussoltok! - pattant fel máris a sértett, szégyenében, mérgében mindenfelé csapdosott.
Vadul, hátravetett fejjel szó szerint nyerítettem az eseménysor lejátszódására a szemeim előtt, pedig nemrég én is ott térdepeltem a hideg kövön, elég csúnya dolgot kiadva a perem alá, az ülőkére, meg rendeltetésszerűen bele a vécébe. Elkaptam Ash bocsánatkérő, békítő zöld tekintetét. Hosszú percekig megtartottuk a másik figyelmét, ravasz, szoknyavadász mosolyára az én számon barátságos bazsalygás terebélyesedett. Lassan döcögtünk a normális kerékvágásba, oda, ahol az este kezdődött. Iszogatás, kiabálás, szekírozás, sztorizgatás, és még tánc is belefért. Először egyedül tengtem-lengtem kilométer hiányomban, aztán elsőnek Ash ölében ráztam, majd másodiknak Cash-ében, Nate-tel dobáltam a hajam, és így tovább, utoljára csoportosan.
Beindult az este - gondoltam én naiv.
A Cathouse színpadán feltűnt az, akitől egy egész sereg képes lenne szívrohamot kapni, mint tömegpusztító fegyver. Tőle, meg a bandájától. Addigra békésen - amennyire békésen mi tudtunk - ücsörögtünk a bokszban, cigiztünk, pusztítottuk a maradék alkoholt, amire a pénzünk elégnek bizonyult. - Helló, Cathouse! Ma este a Baby Doll játszik nektek! - sikította Rebekah a nyávogós, elkényeztetett hangján. Lejjebb ereszkedtem, onnan figyeltem őket, meg a közönséget.
A gitárosuk, a tipikus sötét haj, fakó bőr, világos szem jellemezte, olyan ruhákban járt, mint mi. Az az igazi rocker. Ő kezdte a számot, elég pazarul nyomta. Mai napig rejtély, hogy a tehetségét miért pazarolja az ilyen Bekah-féle csajokra... A fiúk mind kíváncsian fordultak a színpad felé, ami előtt a nézők nem igazán pogóztak.
Erre a förtelemre?
Bekah "éneklésére" sokan összerezdültek, sőt, meg mernék esküdni a poharam megmoccanására. Ahhoz tudnám hasonlítani, mikor körmöt húznak a táblán. Idegesítő. És rendesen kiöltözött. Virító smink, a ruhái meg mintha öt perce lépett volna ki egy Twilight találkozóról. Csillogó-villogó, totál földön kívüli, ismeretlen egyéniséget képviselt. A baszusgitáros veszettül ugrált, lobogtatta öt szál melírozott haját, bőr cuccait, amiben csont és bőr volt. Húsz kiló sincs a nyomorultban a függőségeinek köszönhetően, amikkel intenzíven felvág. A szólógitáros játékától agyfaszt kaptam. Azt hiszi, mennyire kelendő a csajoknál, csak a gitárja miatt a kezében, innentől várja a sült galambot. Tehetség? Minek? Van bőr a pofáján, kiállni a színpadra, és megmutatja, milyen tökös legény. Félhosszú haját lófarokba fogta, "Szeretem a puncit" feliratú pólója süvített a farmerja felett. Többnyire saját számokat "adtak elő" - egyrészt, ha már ennyire muszáj fellépniük -, örültem ennek a ténynek. Nem szívesen vállalnám egy feldolgozásuk meghallgatását sem, mert a feldolgozott muzsikát elfelejteném, sürgősen.
- Mi ez... a szar?
- Hát, Nate, - veregettem meg a vállát - ahogy mondtad, szar. Ők úgy hívják, "zene".
- EZ?
Zavartság ült a képükön, ingerültek lettek, feszültek. - Bazd meg, ez egy ótvarság!
- Számból vetted ki a szót, Ash! - haldoklottak Matt-ék.
Emmett tragikus halált imitált. - Öljetek meg! Kérlek!
Bandám basszusgitárosa nagyot nyelt. - Szívesen megteszem, csak valaki vállalja az enyémet is.
- Kurvára abba kéne hagyniuk! A faszomnak vonyítanak...
- Szétkúrom a kibaszott fejüket!
Az énekes, meg a szólógitárost járták a cifrábbnál cifrább káromkodások, a poénkodás, az ócsárolás kéz a kézben tartottak velünk. És még az első dalt nyomták le.
Mi lesz velünk?

©