Huszonkettedik hang

Huszonkettedik hang

Csáó mindenkinek! \m/
A búfelejtő este alakulása sokatokban felvetődhetett, hogy nem egy tisztességes, "szűzies" parti lesz. Hát nem is, ezt garantálom! A mostani, és a következő hang ezt a bulit fogja kifejteni, a továbbiakban pedig egy kis "vandálkodást" olvashattok. Azt már csak jövőhéten!
Rock 'N' Roll! |m|

*****

- ... és kirúgott.

Cash felszisszent. Csendesen kullogtunk tovább az úton, szorosan egymás mellett, hogy a ritkán velünk szembe jövő járókelőknek legyen helye elhaladni. Az esti levegő igen kellemes volt, nem túlságosan hideg, sem meleg. A legjobb idő egy sétára.

- Szóval akkor álláskeresésbe fogsz?

- Nagyon úgy tűnik - sóhajtottam. - Lehetőleg azelőtt, hogy a vén boszorka kirúgna az albérletből.

- Na ide hallgass, bébi - karolta át a vállam, mire nevetve bújtam az oldalához. - Semmi sem akkora tragédia, hogy parázz miatta! Oké? Ez csak egy meló volt. Egy nagyon szar meló - dünnyögtem, egyetértően bólintottam. - Szóval innentől jobb jöhet.

- Mennyire pozitív vagy, barátom! És sosem hallottalak még ennyire hosszan, összefüggően beszélni.

Vállat rántott, szája felgörbült, amint egyik pillanatról a másikra az utcát kezdte fixírozni maga előtt. - Ha nincs rá szükség, nem szoktam. Szeretek magamnak valóan elvonulni a gitárommal, pengetni, meg gondolkodni. Olyankor a kígyómmal játszok.

Felnevettem.

- Nem, ez most komoly! - kuncogott ő is a félreérthető poénon.

Járás közben a vállára hajtottam a fejem, amíg ki nem fogyott a szuflám a nevetéstől. Az erős fényben, ahogy elhaladtunk a lámpák alatt, olyan érzésem támadt, hogy a reflektor velem szemezik. - Van kígyód?

Jókedvűen megcsóválta a fejét, fekete, göndör sörénye ide-oda ugrált. - Van. És nem a farkamra gondolok! Ciara a neve.

- Tényleg? Baró. Bírom a kígyókat, meg ezeket a hüllő féleségeket. Minden állatot.

- A macskákat?

- Azokat is. De inkább kutya párti vagyok!

- Aha.

Meglöktem. - Azt ne mondd, hogy tartasz macskát!?

- Van kettő. Őket nem hurcolom magammal, hanem az anyámnál vannak. Én vagyok a gazdájuk. Csipázom a kis szőrgombolyagokat!

Sosem hittem volna, hogy odavan az állatokért. Kinézném, hogy talán a bizarr, egzotikus állatokat dédelgeti, de egy macskát? Az nagyon meglepett.

- Szerencsések - nyafogtam. - Ilyen gazdát fogtak ki maguknak!

- Az nem kifejezés - büszkélkedett.

- És milyen fajtájú Ciara?

- Burmai piton. Egy három méteres nőstény.
Füttyentettem. - És mindenhová viszed, amerre mész?
- Igen - nyöszörögte nehezen, ahogy a szájában lógó rúddal egyensúlyozott, hogy meggyújtsa. - Ő az én kiskedvencem.
- Nekem is volt egy csomó hüllőm, meg kutyám - magyaráztam, mikor is megálltunk, hogy csatlakozzak hozzá a cigizésben. - A fateromat nem zavarta különösebben, de egy éve valamiért nem hoztam magamhoz állatot. És megkaptalak titeket.
Hangosan nyerített.
Egy-két perc után a fülembe duruzsolt. - Akarsz melegíteni a bulira? Van egy tuti díler haverom a környéken. Sokkal megbízhatóbb, mint Jonathan.
Á! Jonathan. Ő hozott anyagot a múltkor. Tudtam, hogy valami ilyesmi neve van!
- Vágjunk bele, haver.
- Ez a beszéd, bébi!

*****

A város ezen részén nem voltam járatos, pedig a Rainbowtól és a Cathouse-tól nem messze található a társasház sorozat, ahová mentünk. Az ugató kutyák elcsendesedtek, nem volt autózúgás, talán óránként egy. Csendes, ijesztően furcsa környék. Cash megállt az egyik panelház alatt, morogva kereste a kapucsengőn azt a bizonyos nevet. Ujja csúszkált a dobozon, a nevek között. - Hol az anyádban vagy már?
Aztán meglelte a megfelelő gombot, megnyomta háromszor egymás után, és a nehéz, festékmaradványos, rácsos ajtó kitárult. Huncut mosolyt vetett rám.
- Ez a jel? - kérdeztem a dohos, koszos lépcsőházba lépve. A postaládák enyhén szólva szakadoztak a falról, ezt még a feketeségben is jól láttam.
- Olyasmi. Így tudja, nem a zsaruk, vagy bankárok, vagy ezek a szarfaszúak jöttek.
Elindult felfelé, villanyt se kapcsolt. Utána bukdácsoltam, elég hamar, a földszinti lakások egyikéhez baktattunk, ahol már a folyosón éreztem a drogot, hallottam a bent lévők önfeledt viháncolását. Cash féloldalas takarásában vártam, hogy miután bekopogott, ajtót nyissanak. Odabent a lármában megállapíthatatlan volt, hogy hallották-e vagy sem az érkezésünket. A pár perc után kinyíló ajtó a sikerről árulkodott.
Előbukkant egy jégeralsós, fehér atlétás, mezítlábas, köntösbe csomagolt pasas, egy hetes borostás, sovány arccal. Kevés haja sötéten terült szét a fején, szeme beesett, teljesen bevérzett. Kedvesen a gitárosra mosolygott. - Cash!
- Hé, hogy s mint, ember? - lépett máris kézfogásra, a tag meg nem tétovázott, kinyitotta a lakás bejáratát.
- Jól, jól.
Alaposan végigmért, gusztustalan, röhejes, de mégsem rossz szándékú üdvözlő vigyorral fogadott. - Ki a csaj?
- Egy jó haverom. Környékbeli zenész.
- Oké. Gyere be, kislány!
- Helló - köszöntem Cash mellé csusszanva. Kicsit körülnézhettem a másfél szobás lakásban. Maga volt a földi pokol, meg a földi mennyország, mikor melyik. Lányok, fiúk, szaladgáltak, bujdostak, ücsörögtek a lakásban, füstölögtek, mint a gyárkémény, szúrták magukat, vízipipáztak, szippantottak, iszogattak. - AJ vagyok.
- Laurens - felelte röviden. - Mit adjak, mitől pörögnétek legszívesebben?
- AJ?
- Rád bízom.
Cash zavartan belekezdett. - Hát nem is tudom... talán... adhatnál egy kis füvet, vagy... hernyó nincs?
Szeme sarkából rám nézett, de nem reagáltam a pislákoló lámpafény alatt. Megborzongani megborzongtam, igyekeztem azért hidegvérrel állni a lábamon. A srác nagyot szusszant, köhécselt egy párat az eddig elfogyasztott cigarettáktól, aztán hasát vakargatva elindult a házba. - Van, hogyne lenne. Gyertek!
Épp előttünk zúzott el egy lány, félmeztelenül, ami annyit jelent, hogy a bugyin kívül más nem volt rajta. Cash élvezte a látványt, még utána is fordult. A pillanatnyi szellő meghozta a felfrissülést, és nyomban tudtam, valamitől nagyon beállt, hallucinál, képzelődik. Talán madárnak hiszi magát.
Követtük a tagot egy lepattant szobába, szerencsére nem feküdtek az ágyon a sarokban, vagy térdeltek lányok a közelben. Úgy tűnt, ez tiltott zóna, bejönni nem igen jöhettek be sokan. Cash, meg Laurens, a díler kellemesen elbeszélgettek valami meccsről, bár azt hangos nevetésekkel, meg valami bandáról, míg az utóbbi előszedte a nekünk járó, megérdemelt mennyiséget. - Tudod, Casher, hogy szeretlek, tesó!
- Igen, persze.
- Szóval, - kezdte kihangsúlyozni a szavait - ez a cucc nagyon kemény! Szín tiszta, ütős hernyó. Vigyázzatok vele, oké?
Egy dílertől ritkán hallani intő szavakat, hacsak nem arra pályázik, hogy a beállt csajt megfektesse, vagy esetünkben szimplán jó haverok a vevővel. Tekintetében mérgező komolyság ült. Casht hidegen hagyta, mert csak kuncogott. - Oké, oké.
- A fürdő épp tiszta. Találtok kanalat, meg fecskendőt, ami kell. Itt nyugiban belőhetitek magatokat!
Jelentőségteljes pillantást váltottunk, némaságom ellenére, talán annak javára értettem meg, mit akar elmondani. - Kösz. Gyere, bébi!
Hálásan biccentettem a srácnak, az meg legyintett. Kicsit lemaradtam Cash-től ugyan, ám a kicsi, szűk, kanyargós lakásban hip hop utolértem, egy-két nem kívánatos dolog kerülgetésével. Becsusszantam hozzá a házhoz képest igen rendezett fürdőbe, ő meg gondosan bezárta, nehogy megzavarjanak. - Készen állsz? - csillogott fel barna szeme, a cigit meg természetesen most sem volt hajlandó elnyomni. Sosem lesz.
- Vágjunk bele, öregem!
Igénybe vettük a budiülőkét, és körülötte elkezdtük a kis rituálét.

*****

Mennyein friss voltam, üde, lebegő. Fel sem tűnt eddig, hogy a földi lét ennyire könnyűnek bizonyulna, a szaros számlák, a munkanélküliség mellett. Míg mások hiperaktívakká, avagy nyugodtakká válnak, én mindkettő lettem egyszerre. Merész, mégis megfontolt és...
Hű!
Az, ahogy a szoba néha forgott, mint egy kacsalábon forgó palota, extázisba húzott. Akár egy hullámvasút. Fel, le, és ezt a gyomromon éreztem leginkább. A szer rögtön hatott, intenzíven, kíméletlenül. Ültünk a kövön, csendesen, cigizgettünk, de ki-kiesett a rúd, annyira elképesztett az érzés. Tátva maradt tőle a szám, mindenről elfelejtkeztem. Telefonomon láttam csak, mennyi az idő.
Megpróbáltam megemlíteni Cash-nek az indulást. Aligha ment.
- Buli? - nyögtem vigyorogva.
- Sárga - válaszolta.
Feltápászkodtunk a fal mellett. Én kicsoszogtam, ide-oda billegtem az első lépéseknél, az ajtót is elfelejtettem bezárni. Utánam lépett be egy csaj, szóval nem akartam visszamenni, hogy megtegyem. A folyosókon labirintusban éreztem minden lépésemet, napoknak tűnt a járkálásom. A kijárattal együtt hatalmas kő esett le a szívemről. A szagos, idegen lakásból kilépve lecsüccsentem az alacsony lépcsőre, szórakozottan meredve a széttárt lábaim közé, hol az egyik cipő orrát vizsgálgatva, hol a másikat, hol egyiket sem. Az idő kiesett, amikor Cash kijött utánam, leakrobatázott a lépcsőn - az elszállt állapotomban úgy tűnt. - Pattanjunk, aranyom!
Felugrottam, kinyújtóztattam elmacskásodott lábaimat, a karjai alá bújtam, úgy vágtunk neki a Los Angeles-i éjszakának, az utcáknak, a bulinak.

*****

A Cathouse nem nyüzsgött annyira, mint kellett volna. Cicamicák szaladgáltak az asztalok között, a kiéhezett srácok vizslatták őket elől, aztán hátul, majd jóízűen öntöttek a garatra pár pohárkával, mielőtt elölről kezdték az egészet. A sejtelmes félig világos, félig sötét megvilágítás az asztalok, és a szórakozóhely nagy része felé egy vad, vágyakozó, szabad, erotikus hangulatot teremtett a bárnak. A nagy fény, ami a táncoló lányokra vetült most a színpadon, elkápráztatta a hímneműeket.
A bejáratnál az a tahó biztonsági őr beengedett belépővásárlás nélkül, de a szeme mindvégig rajtunk maradt. Cash nem foglalkozott vele, nekem viszont kedvem támadt betörni az orrát. Egyes "jeles" napokon, koncerteken, csajos-, pasis estéken belépőt kell fizetni, kivétel a két legutóbbi bulifajta. Még valamikor tavaly nyáron egy csajos estére úgy engedett be minket Lorrie-val, ha felemeltük a pólónkat.
Kivénhedt fasz az biztos.
A sejtelmes sötétbe érve megcsapott a bár furcsa világának illata. Bőr, a hajlakk, a zselé, különböző jött ment szaga együttesen, megspékelve az ital fanyar kiborogatott, vagy bőrön keresztül párolgó aromájával.
Sas szemem a környékemet pásztázta, egy szőke ribanc után. Rebekah a helyszínen se volt, valószínűleg hátul hangolnak, pakolnak a koncertre. Szívesen megkérdőjelezném, hogy az, amit összecsapkodnak, igazán koncertnek lehet-e nevezni. Még belépőt sem kértek az estére, ebből következtetően tudni, mennyire lesz nagy buli... a szervezők, sem a tulajdonos nem fárasztja magát vele.
Cash mellett haladtam, szorosan, bőrkabátjaink ropogva súrlódtak. Még javában repültem a szertől, rajta is látszott némi nyoma kis kiruccanásunknak. Szembetűnt még, hogy egyáltalán nincs odaáig, meg vissza. Gyakorlottabb, és talán a szervezete nem éppen elégszik meg ennyivel. Oroszlánsörénye felém pördült, pár tincse már most izzadtan tapadt össze, nagy bozontos hajzuhataga alatt ragyogtak a szemei, mosolyából kilátszottak hófehér fogai.
Viszonoztam a gesztust.
- Keressük meg a srácokat - jelentette ki hangosan. Nálam egy okéra, meg sűrű bólogatásra futotta.
Átvágtunk néhány embercsoport között, akik többnyire nem láttak az alkoholfelhőtől, ami elborította az agyukat, és részegen csellengtek jobbra-balra. Én néha kecsesen, utólag kaptam észbe, hogy a Földön járok, nem pedig lebegek, úgy, hogy a lábam nem éri a padlót. Sokkal kellemesebb érzés lesz leülni, mint eddig bármikor. Cash határozottan kanyarodott le, nyilván kiszúrta a tömegből a társaságunkat. Jól tippeltem. Megtaláltuk a mi asztalunkat, zsúfolásig tele emberekkel.
Az Evencrew hiánytalanul - Cash megérkeztével - üldögélt, a szokásos egyik kéz cigi a másik pia felállással. Ash ült bal szélen, mellette valami kis csinos gyönyörűséggel. Lefogadom, hogy ezen mindannyian osztoznak, és cicamicának fingja sincs, mire vállalkozott velük. - Szia kislány! - köszöntött az énekes másodpercekkel megelőzve az őrjöngő köszönéseket, amikkel bombáztak. Felállt, két arcpuszival üdvözölt, ami lágyan, kellemesen úszott a sör, és a fanyar cigaretta keverékében.
Ahogy hátrébb húzódott, megnéztem, mit visel. Egy vörös fejkendőt bronztincsei felének takarásával, laza, ujjatlan trikót egy fehér dzsekivel, meg valami vékony testnadrágot, egy hosszított szárú bakanccsal. Na meg persze nem maradt el a díszítő ékszersereglet. Az asztal körül mindenki arcán vigyor hintázott. A kabátos, lenge ruhás, tűsarkús, barna szépség bólintott, aztán visszahúzódott a háttámlához.
Oliver elnyomta megnyomorított rúdját, hogy egy újabbat gyújtson. Nate félig elmélázottan bámult rám, mielőtt felrázta volna Matt, és Emmett vad nevetése.
Edet sehol sem láttam, abban sem bíztam, hogy talán a férfi mosdóba látogatott. Egyszerűen nem jött el.
Len csendesen megvolt Robbal két percig, amíg feltűntünk Cash-sel a színen. - Sziasztok.
- Mássz ide, csajszi! - intett Oliver magához.
Nagy nehezen bevergődtem a szoros helyre két vadállat közé, ezt Nate nem volt rest kihasználni. - Szeva AJ! - talált meg karja máris a vállamon. - Minden tuti?
- De mennyire.
Éreztem, hogy kihallatszik a hangomból a túlzott jókedv, bizonyára a drognak köszönhetően. De még az élethű motor Rob pólóján, vagy Emmett pucér nője a hasán, mind-mind félelmetesen élethűnek tűnt. Szerencsére Ash, meg a többiek egyszínű felsőt viseltek, nem kaptam frászt, hogy esetleg életre kelnek.
Felsóhajtottam. Otthonra találtam a sok feszülő nacis, csizmás-bakancsos, kabátos-trikós, láncos-karkötős, iszákos-zenész barmom között. - Takarodjatok a helyemről! - dörrent Cash játékosan, átmászott a fiúkon, hogy a sarokban foglalhassa el az őt megillető részt. Ahányszor egy ilyen boksszerű asztalhoz ülünk, odaférkőzik.
Akik még nem köszöntek, öklözésre, pacsira nyújtották a kezüket. Pár percig elvesztettem a fonalat, de Rob feltette életem legszebb kérdését. - Isztok?
- Naná! - vágtam rá azonnal, izgatottan.

©