Tizenkettedik hang

Tizenkettedik hang

Csáó! Újra Itt! |m|
Sok jó sztorit olvastam, hallottam az elmúlt hetek alatt, amiket érdemes lesz beleszőni a történetbe, mert botrányosan jók. Majd olvashatjátok!;) Mindenkinek jó olvasást!
Rock 'N' Roll! \m/

*****

Fél órája ácsorogtunk a srácokkal hátul. Gary többször bejött, hogy megkérdezze, lesz-e a dologból valami, vagy mégsem. Csak Ash hiányzott. A többi tag azt állította, sokszor késik, sőt, ritka az olyan, mikor pontos.

- Mindig?

- Ja - motyogta Cash. - A múltkori fellépésünk a kivételek közé esett.
- Cigit?
- Adj egyet.
Rágyújtottunk, füstölögve a kis idegességtől, meg a cigitől, a folyosón ácsorogtunk. Mélyen szívtam a rúdból. Szemem sarkából láttam Eddie kétkedő pillantását, és ha kettesben leszünk, biztos megemlíti, mennyire hülye vagyok, hogy lerontom a bandát ezzel a trehány csürhével.
Én máshogy gondolom.
Karba tett kézzel dőltem a kopár falnak, átjárt a felrobbantó energia, ami alig várta, hogy felrobbanjon, kiszabaduljon. Cash-en látható volt a düh frontemberük iránt. Nem akarta elszúrni, elbaltázni a lehetőséget, amivel pénzhez juthat azzal, amivel foglalkozik. A zenéléssel.Bentről nevetgélés szűrődött ki, halk dobkísérettel, gyengéd gitárszólamokkal. Összenéztünk bozontos hajúval, egy vállrántással elintéztük a kérdést, és bezsúfolódtunk az öltözőbe. Mindenki jókedvűen iszogatott, Oliver meg Matt egymásnak mutattak csuklómozdulatokat, trükkös dobtitkokat felszerelésük mögött. Eddie Lennel, Nate-tel dumálgatott, dobozos sörök gyűrűjében, fel sem tűnt nekik, hogy Cash-sel beléptünk.
Rob szórakoztatta Lorriet, aki szintén nem volt ideges a késés incidense miatt. Sőt, elvarázsoltan karistolt a lábával Rob lábai előtt a padlón, elkápráztatva, sóhajtozva, Emmett a kanapén lógatta lábát, fütyörészett, dúdolt egyedül.
- Talán nekünk is innunk kéne - vetettem fel az ötletet, az asztalra halmozott italokra nézve, amiket Gary jóvoltából vedelhettünk.
- Nem kérdés.
Felbontottunk egy sört, majd egy whiskyt, aminek ketten jutottunk a végére. Alig nyeltük le az utolsó kortyot, és csendült fel a nevetésünk az elöntő meleg, felszabadult érzésből, Ash bezuhant hozzánk. Fel sem fogtam, mennyi idő telt azóta, hogy vártuk, az iszákolás miatt. Végignézett a társaságon, utoljára a mi duónkat pislogta meg mosolyogva.
- Bocsi skacok.
- Ugyan, nem gáz - kecmeregtem fel a sarokból, felsegítve a tántorgó Casht. - Kipakoltuk a cuccokat, most már induljunk!
- Játszatok le egy számot, - javasolta futtában Ash, aki az idegességére szintén sörrel felelt - mi addigra képbe jövünk. Egyet lepengetünk, és kezdődhet a közös razzia!
- Szuper. Gyerünk - intettem a fejemmel, mire Emmett túlontúl csendesen, lehajtott fejjel kiment, Lorrie Matt hátára pattanva távozott, Len a levegőben boxolt járás közben, Eddie a kezét tördelte, hogy bemelegedjen egy esetleges gyors hajrára. - Kint találkozunk! - intettem a srácoknak.
A folyosón Emmett utoljára ment, mikor ő hagyta el elsőnek a kis zugot. Belassított, a fal kemény támaszára hagyatkozva vánszorgott előre. Csuklott. Másodpercekkel később ez áttört öklendezésbe, köhögésbe.
- Jól vagy? - tettem fel kuncogva a kérdést. Tudtam, mit jelentett.
A gát átszakadt, hangosan, sugárban hányta le a padlót, valamennyire felcsapta a falat, a cipőjét. Hasamat fogva nevettem, látszott, hogy ő már azelőtt ivott, hogy megérkeztünk volna a fellépésre, a tartalom pedig most alatta csordogált. Undorító, eszelős látvány volt a sok egybefolyó, azonosítatlan kaja, alkohol, zöld, sárga, vörös színkeverékekkel.
Mintha semmi sem történt volna, megtörölte a száját, sápadtsága eltűnt, immár józanabbul igyekezett a színpadra. Könnyesre röhögötten csoszogtam, a temérdek, lázadó fiatal elé, akik türelmességük gyümölcseként láthatják ma este először a Black Start az Evencrew-val együtt.
Bocsánatkérően biggyesztettem le a számat Gary-re, a pult mögött. Legyintett, aztán söprögető kézmozdulattal kezdésre biztatott. A kicsit megszeppent embercsapat nem volt olyan lelkes, mint a múltkor, vagy ahogy vártam. Mámorosan vettem fel a gitáromat, próbáltam szólni pár értelmes szót azoknak, akik eljöttek, és maradtak, nem mentek el máshová.
- Jó estét nektek, kibaszott jó emberek! Bocsánat a késésért, technikai hibáink adódtak. Most itt vagyunk, játszunk... - inogtam meg hirtelen - egy dalt, mielőtt a környék legjobb fiúbandája, az Evencrew is játszik egy nyitószámot a közös koncert előtt. Had szóljon a *Girlfriend, itt, a Rainbow-ban!
Lorrie késve kapcsolt a vokálozást illetően, ezen felül az első megpróbáltatást sikeresen vette. Igen, látszott, hogy ő sem szín józan. Eddie, meg Len nem vitték túlzásba az élvezetek hajszolását. Matt pár liter után is józannak tűnik. Kevés alkalom volt, mikor annyira rúgott be, hogy összefüggéstelenül beszélt, vagy ehhez hasonló.
A bugyuta röhögcsélést pia nélkül is szokta csinálni...
Eljátszottuk a számot, addigra a másik banda oldalt ácsorgott. Rob éber szemei világítottak, de nehezen tudott ébren maradni, kedve lett volna állva elaludni. Nate zsebre vágta kezeit, Ash Cash-sel dumálgatott, Oliver képzeletben már a színpadon állt, és játszott, mert erősen, dühösen dobolt a semmin.
- Ti jöttök - taszigáltam oldalra egy izzadt hajtincsemet.
Ash hátba veregetett, őszinte, kedves mosollyal lódult fel a négy másik Evencrew taggal. - Hé, hé! - kiáltott a mikrofonba, feltartva a közönséget a személyes beszéddel, ameddig a banda beállt. - Mindenki szórakozni jött ma este? Remélem is. Szóljon hát ez a dal azoknak, akik azt hiszik, milyen menők, de igazából idegesítőek. Kapjátok be!
A *Nice Boys első sorai elhagytál a száját, és azonnal egy másik világba repítettek. Mindannyian vadan, szabadon zenéltek, élvezték a dolgokat saját maguk formájában. Semmi sem számított. Nem volt jó, vagy rossz, családi problémák, egyéb magánéleti ügyek. Csak a zene létezett, fenntartotta a fontosságot az emberi lét és a zene sokszínű világával.
Elbambultan merültem el az előadásukban, az esztelennek tűnő rohangálásban, a hajdobálásokban. Már színpadra lépésüknél begerjedt a hely, egy fajta feszültség lobbant végig a Rainbow falai között. Őrület keringett mindenkiben. - Hálás köszönet azoknak, akik meghívtak minket ma egy pohárkára!
- Csajok, - emelte fel flörtölően szemöldökét Cash - meghívnátok egy italra?
- Mi lesz már, szomjan halunk!
Megnevettetett a követelőzős rocksztár viselkedés. Mindannyin annyira tébolyultan próbálkoztak...
- Szeretném, ha ez az este mérföldkő lenne nektek is, mint ahogy nekünk. Haver, add már ide - vette ki futólag a Cash szájában égő

nikotinrudat, meggyújtva azzal a sajátját. - Kösz. Szóval,legyen történelmi este ez, életetek legjobb koncertje, és bulija, mert nekünk az! Az előbbi csodás, rohadt tehetséges banda vadóc kis művésznőjükkel... - Ash meglátta középső ujjamat, amit felé emeltem. - Ne mutogass, cicám! Édes vagy. Egy közös előadást szánunk nektek, szóval pörögjetek, pörögjetek! Gyertek faszikáim!
Hátamra sepertem a gitárt, futólépésben, kinyújtóztatott karokkal szökkentem Ash-hez, egy másik mikrofonnal, de persze jól vállba vertem.
- Mi legyen az első szám?
- Nem tudom, mit szólsz a legújabbhoz?
Bólintottam. - Sírtál már valaha nőért?
- Sosem - a tömeg felbolydult. - Te egy csávóért?
- Egyszer. Akkor sem érdemelte meg.
- De vannak szerelmek, amik igen. Szóljon hát a *Don't Cry, emberek!
A lassú szám alatt felemelt karokkal hajlongott a közönség, tetszett nekik a közös hangszín Ash barátommal, a dobosok egyszerre történő dobbantásai, a szólónál Cash, és az én játékom, de a dal további részében, hagytam érvényesülni. Nem akartam elhappolni előle a "szerepét".
- Gyertek közelebb, nem harapunk! - intettem a kicsit meghátrált tömegnek, sokan leghátra menekültek a hangos zenétől. - Vonszoljátok a seggeteket. Fasza.
Jeleztem Eddie-nek, hogy játsszon ő, mert most csak énekelni fogok. Közönyösen felvette a hangszert, és megnézte, jól fel van-e hangolva.
- Szeretitek Elvist? Ha? Jó, mert most az ő szelleme jön el hozzánk!

*****

Igaz, fele annyi pénzt kaptunk, de nem érdekelt. Vigyorogva mentünk haza, lökdösődtünk, versenyeztünk. Képtelen vagyok felfogni, mikor fogant meg bennem az elvetemült ötlet, hogy hazaviszem magamhoz őket, egytől egyig. Nagy hangzavarral estünk be a lépcsőházba, páran bezsúfolódtunk a liftbe, akik nem fértek be, felfelé rohantak a lépcsőn, versenyezve, ki ér fel hamarabb.
Ugráltunk a felvonóban, az velünk együtt mozgott. Szórakozottan vágódtunk ki az emeleten, nemsokkal utánunk loholtak a lépcsőn futók. Teljesen kimerültünk, mikor beértünk a nem makulátlan lakásba, ami egyelőre rendezett volt. - Üdv nálam!
Körbejárták a helyet, benéztek mindenhová. Négyen - Ash, Len, Matt, Emmett - libasorban bemásztak a budiba, felszentelni azt, mire a többiek leheveredtek a nappaliba. Kanapéra, padlóra. Kapcsolgatták a tévéadásokat, röhögtek egyen-kettőn. Konyhából kiérve, kezembe pár sütivel, keksszel, chipses zacskóval épp az időjárás jelentést vezető nő nagy dudái voltak a téma, amik kitakarták New Yorkot a térképről.
Kapkodták a rágcsát, a budiba vonult srácok rárepültek a kólára, a megmaradt sörösüvegeimre. A hangulat a tető fokára hágott, azt hittem, a szomszédok hamarosan átjönnek szólni a csendháborítás miatt, vagy a zsaruk fognak meglátogatni. Lorrie könnyedén kiigazodott az Evencrews tagok között, többet beszélgetett velük, mint velünk.
- Kéne szerezni valahonnan hernyót...
Mindannyian felkaptuk a fejünket, és Rob-ra figyeltünk.
- Ja - bólintott Cash.
- Van egy ismerősöm, aki ezzel foglalkozik. Felhívjam?
- Viccelsz, mire vársz?
Eddie a sok tüskés, sokszínű karkötőjével játszott, látszólag nem érdekelte a dolog. Szeretett itt lenni, azt tudom, és tisztában voltam vele, hogy csak miattam jött el. Elhatároztam, sodródom a mai este eseményeivel, mindenféle fenntartás nélkül.

*****

Lüktető fejgörcsre ébredtem. Kicsavart, kényelmetlen pózban feküdtem, elzsibbadt minden végtagom. Rossz szájízem mellé száraz torok, kiszáradás párosult. A hűvös szobámban nem volt fény, de még így is hunyorognom kellett. A tegnapi ruhámban, izzadtan süppedtem az ágyba, a cipő rajtam feszült, a lábam bemelegedett.
Másnaposan, zsibbadtan, izzadtan kelni kevés kényelmet rejtett, ám visszagondoltam a tegnap homályos emlékeire, amik az idő elteltével kitisztultak, rávilágítottak arra, hogy: megérte. Hajnal kettő körül feljött Rob dílerbarátja. A nevére nem emlékszem... Jim? Jonathan? Ilyesmi. Szóval átjött, ellátott minket minden földi jóval, INGYEN, feltéve, hogy maradhatott ő is. Úgy véltem, elég nagy a hely, egy fővel több, kevesebb, az mindegy.
Csak bírjak kitakarítani. Azt sem tudom, milyen romokat hagytunk magunk után.
Kinyújtóztattam a karomat, nagy szusszanásra lettem figyelmes. Kómásan kihajoltam az ágy széléről, Eddie kuporgó, mocorgó testét láttam lent. - Reggelt.
- Neked is - motyogta szárazon, kissé nyersen.
Szürreális volt a hálómban rátalálni. Megsajnáltam, hogy lent kellett aludnia. - Gyere fel!
Öt percbe telt, mire mellém tudott csapódni. Fájó homlokomat masszíroztam, éreztem még a tegnap nyomasztó hatását, ez bátorsággal töltött fel, és belekezdtem. - Mi a baj?
Elakadt a szava. - Hogy érted?
- Furán viselkedsz hetek óta, mióta összebarátkoztam Ash-ékkel. Nem kedveled őket, ez...
- Nem. Egyikük sem szimpatikus. Talán Nate, senki más - mondta undorral az arcán. Szeme csillogott az idegességtől, barna hajába túrt, aztán könyökével féloldalasan letakarta arcát. - Sokkal többet lógsz velük. Nem értem, mi bennük annyira különleges.
- Semmi. Egyszerűek, mint mi. A féltékenység nem menő, Eddie! A barátom maradsz, de végre van egy olyan társaság, amelyikkel jól megvagyunk. Ne érezd úgy, hogy hanyagollak - böktem meg, de nem mozdult. - Haverok maradunk! Mindig.
Kilesett rám, majd visszabújt, morogva.
- Megbeszéltük?
- Ühüm.
- Helyes. Ha van kedved, csinálhatunk közös programot. Mi ketten, és utána a banda.
- Csak mi? - kérdezte.
- Aha.
Kajánul elvigyorodott, tarkójára fonta mindkét kezét. Felvont szemöldöke magabiztosságot sugallt. - Jól van.

©