Hetedik hang

Hetedik hang

Szevasztok! \m/

Hosszú szünet után, amiről nem éri meg hosszadalmasan ecsetelgetni, ezért csak annyit mondok, iskola, és magánélet. Elég erről ennyit mondanom. De végre összedobtam az új hangot, amiben jobban megismerhetitek az Evencrew-sokat.

Jó olvasást!

Rock 'N' Roll! |m|

*****

Amint összetoltuk az asztalokat, mintha egy fal omlott volna le a két banda között. Beszélgetni kezdtünk, faggatóztunk, és mellette kellemesen fogyasztottuk az italainkat, nikotinbombával mérgezve magunkat egyik cigis doboz fogyott a másik után. Feltűnt, hogy alig maradt már cigije a csapatuknak, és látszott, hogy nincs pénzük újat venni, ellenben nekünk, akik most kaptunk pénzt.

Barátságosan átnyújtottam a Garry-től vett dobozokat, amiket hálásan, nagy mosollyal elfogadtak. Kezdtem rájönni, milyen kis ribanc voltam, amiért nem ismertem meg őket közelebbről, hanem a versengés okozta feszültséggel elítéltem a srácokat. Az egyikük, Oliver, a dobos fazon oltári vicceket mesélt, és az egész társaság fetrengett a röhögéstől.

Épp egy újabb mesélésébe fogott bele. - Unoka kérdezi: "Nagyi, nem láttad a tablettáimat?" Az volt ráírva, hogy Extasy. "Francba a tablettáiddal! Láttad azt a bazinagy sárkányt a konyhában?"

Amint láttam, mindenki kezdett megpuhulni velük kapcsolatban. Lorrie csüngött minden szón, amit a csapat tagjai kiejtettek. Mintha csodálta volna őket. Tágra nyílt szemekkel helyeselt, bólogatott. Ő volt az első, aki rájuk vetette magát, szó szerint. És láttam, Ash mennyire élvezi a figyelmet Lorrie nagy szemeiben, mikor megszólal.

Eddie keveset beszélt, gyilkosan méregette a társaság egyes tagjait. Nem láttam jól, de mintha Nate-tel vetekedett volna gondolatban, az meg viszonozta. Emmett hamar cimborának fogadta Robot, Matt is csatlakozott a csevejükhöz. Én igazából mindenkire fókuszáltam.

- Szóval, - vettem kezembe a beszélgetés menetét - ki honnan származik? Honnan jöttetek?

Ash kezdte, hosszadalmasan kifejtve otthonának hollétét. Ez nekem tetszett, sőt, úgy éreztem, rokonlelkek vagyunk. Sokat bírunk beszélni, de mélyen is tudunk hallgatni. - Texasból jöttem. Egy nagyon király hely. Nemrég jöttem ide, L.A.-be, hogy szerencsét próbáljak. Szeretnék lenni valaki.

Válláról a hátára seperte bronz tincseit, vörös kendőjét a fején pedig kedvére megigazította. A semmiből Oliver folytatta a láncot. - Jacksonville. Az az én hazám. Ott születtem, ott fogok meghalni. Miután kő gazdagra kerestem magam, és meglesz nekem Megan Fox.

Felhorkantam, vigyorogva csóváltam a fejem, miközben a srácok azon csipkelődtek, kinek ki lesz meg legalább egyszer a hírességek közül.

Férfiak.

- Én Chicago-i vagyok - felelte Nate, átható pillantását rám szegezve, lehamuzva dugiba a padlóra.

- Chicago. Mindig el akartam menni oda - vallottam be fennhangon.

Lorrie felsóhajtott, szemének forgatása közben. - Én Londont akarom látni.

Valamennyien felógattunk.

- Miért? Mi van? - próbálta felülmúlni a nevetést a társaságban.

- Semmi - hessegette el a témát okosan Eddie, megpaskolva a lány fekete haját, aztán a combjait. Azóta, hogy itt vannak Ash-ék, most szabadult fel először.

Kisgyermeki álma Lorrie-nak, hogy kijusson oda, meg Párizsba, a szerelem városába. Én ahányszor megemlíti, röhögök. Kíváncsi vagyok Londonra, de Lorrie tudhatná, hogy kevés esély van arra, hogy valaha meglátogassa a várost, mikor itt kell húznia az igát, hogy megélhessen.

- Te? Honnan jöttél? - kérdeztem Robot. Állán kisebb borosta sűrűsödött, szőke hajának megfelelő árnyalattal.

Lazán hunyorgott egyet, feldobta karjait maga mögé. - Seattle-ből. Elég hideg, ehhez képest a napsütéses, tengerpartos L.A.-hez viszonyítva.

Megrázkódtam. Világ életemben napsütéses helyen akartam élni, sejtésem szerint így lesz utolsó napomig. Kinéztem a szivárványüveges ablakon, bár nem látszott annyira, reggel van-e, vagy este, úgy becsültem, hogy éjfél talán.

- Öm... Hát én Stoke-ból jövök.

- Stoke? - vontam fel a szemöldököm.

Oroszlánsörényéből kikandikálva bólintott. - Anglia.

- Te angol vagy?

Lorrie hangjából sikított a döbbenet. Cash büszke volt arra, hogy angol származású. Elnézve őt, meg sem fordult volna a fejembe. - Ja. Sokan alig hiszik el.

- Én is köztük vagyok - dörmögtem füstkarikát fújva. - Hogy kerültél ide?

- Az anyám hozott magával. Elváltak apámmal még kiskoromban. Itt kapott álláslehetőséget.

- Aha. Az fasza.

- Mondhatjuk.

Valamelyikük megszólalt közülük, nem tudtam behatárolni, melyik, mert melegem volt, mint az állat, meg kicsit spicces voltam. - Nektek mi a sztoritok? Ki hová valósi?

Kótyagosan körbenéztem. Nagy nehezen szólni készültem, Matt megelőzve időt hagyott arra, hogy összekapjam magam, míg rám nem kerül a sor. - Vancouver. Én is Kanadában születtem, mint AJ.

- Kanadaiak vagytok? - csillant fel Rob szeme ránk.

- Ja - nyögtem ki nagy nehezen. - Belleville.

- Hű! Az király!

Barátnőm füstölgő szájjal folytatta. - Én idevalósi vagyok. Semmi extra.

Emmett fellökte kezét a magasba, úgy nyújtózkodott. - Hollywoodból kecmeregtem erre.

Eddie a dohányt szedte szét a fehér rúd kibontásával, majd visszacsomagolta. Az asztal alatt pontosan bevitt rúgással hoztam vissza a jelenbe, a kínos csendbe, amit a némasága okozott. Zavartan, nemtörődöm módra motyogott. - St. Louis.
Len utolsónak mesélt. - Tennessee-ben születtem. Volt egy punkrock bandám. Sokat utaztunk, koncerteztük, és mikor ideértünk, beleszerettem a L.A.-be. A húgom már nagykorú, úgyhogy ő folytatta az életét a családi házban.
- Anyádék?
- Ők sosem foglalkoztak úgy velünk, mint a rendes szülőnk. A nagynéném nevelgetett minket.
- És a húgod jó bőr?
- Haver - korholta Len Nate-et. - Szálljál le róla!
- Jól van na! - nevettünk mindannyian.

Elégedetten hátradőltem. - Mióta működtök bandaként?

Egymás között kezdtek értekezni. - Kilenc hónapja?

- Valahogy úgy.

- Ja. Nyolc, kilenc hónapja.

- A pontos dátumot nem tudom.

- Nem akkor, mikor annak a csajnak a házibulija volt?

- De.

Rögtön lecsaptam témára. - Házibuliban?

Ash szája bugyiszaggatóan felfelé kunkorodott. - Hát. Egy csinos bögyöske születésnapját ünnepelték. Alice-nek hívták!? - szétnézett, de látszott, nem nagyon jutnak dűlőre. - Arról az estéről ködösek a képek - legyintett, sejtelmes vigyorral. - Azt tudom, hogy virgonc volt.

- Az biztos.

Még Eddie is perverzül képzelegni kezdett, idióta képet vágott a többi fiúhoz hasonlóan. Az asztalon doboltam az ujjammal, meg-megfricskáztam az üvegemet, mielőtt felemeltem, hogy igyak belőle.

- Rob ismerőse, és meghívtak minket vele együtt. Előadtunk két számot, de ittunk, mint az állat. Cash csinált egy bukfencet, meg egy seggen csúszást a padlón, gitárral.

Lorrie-ból meg belőlem kitört az éktelen nevetés. Cash-en jelentkeztek az emlék okozta vicces pillanatok nyomai, elfojtott mosollyal, míg a banda tagjai, akik telibe látták az egészet, fulladoztak. - De bazd meg... Annyira részeg voltam, hogy felbotlottam a lábamba, és... és aztán meg... tovább játszottam.

Nate megütögette a vállát. - Nagyobb ováció fogadta, mint az egész fellépést.

- Mi történt utána?

Ash összeszedte magát. - Nate-tel félrevonultunk, egy hátsó szobába piálni, meg dumálni. Mi ketten haverok vagyunk a középsuli óta, és akkor még a felállás ideiglenes, próbaidős volt, ha úgy tetszik - egyet szívott a cigiből, majd elnyomta. - Eldöntöttük a végleges felállást, és megalakultunk. Ennyi a sztori.

- Tanulságos - jegyezte meg Matt üresen.

- Ti emlékeztek, mi hogy álltunk össze? - pattant ki Emmett fejéből a gondolat. - Mert nekem kicsit homály...

- Öt éve. Már öt éve. A középsuli utolsó évében. Lorrie-val lógtam a parton, néztük a szörfösöket, meg a deszkásokat.

- Ott deszkázott Ren.

- Tudtam, hogy nem bírod ki - vágtam hozzá az üres sörös dobozt a közelben, ami elől levetődött a székre, az asztal alá, így nem találtam el. Mellette Ash, meg Eddie arrébb húzódtak.

- Az az a felfújt hólyag?

- Ühüm - bólogattam Ash-nek. - A pasim volt pár évvel ezelőtt, tizenhét éves koromban. Sokáig jártunk. Szakítottunk, mert kiderült, hogy félrekúrt. Vagy tizenhatszor.

Felhümmögött a társaság.

- Ezért nem kötöm le magam - hadarta a vöröses hajú. - Olyan vagyok, mint egy nyúl. Kefélés az életem. Két nap szex nélkül már depressziós vagyok.

Egy ideig kuncogtunk, végül mindenkit érdekelt a történet. Muszáj volt befejezni. - Szóval Lorrie-nak kellett egy tampon, mert megvolt neki...

- Hé!

A sörös doboz visszafelé repült, újabb felesleges utat megtéve.

- Ez nem publikus!

- A sztori része - kacsintottam. - Tehát otthagytuk a partot, boltot kerestünk. A parthoz közeli parkon mentünk keresztül. Zenét hallottunk a bokrok mögül. Az ACDC - Hells Bells-ét játszották, nagyon szarul.

Rápillantottam Eddie-re, aki ekkor fintorgott egy játékosat.

- Lorrie tovább akart menni, de visszarántottam, hogy várjunk. Megérte. A szám belendültével akkora energia áradt a játékból, hogy megszédültem. Odamentem a sráchoz. Ő volt Eddie - intettem az említett felé. - Megbeszéltünk egy találkát itt, aznap estére. Azt rebesgették, mikor megjöttünk Lorrie-val, hogy egy őrült csávó jött fel LA..-be. Emmett ücsörgött ott hátul, - mutattam az aktuális irányba - mi meg kisebb megbeszélés után rárontottunk.

- És színre léptem én.

- Igen. Matt abban az időben valahogy a középpontba került a dobolása miatt. A gyakorlással mindenkinek az idegeire ment az utcában, de akiknek jó füle van hozzá, nem csak ennyit hallott. Addigra összeállt bennem a bandaalapítás ötlete. Megkerestük, hol lakik, és megkérdeztük, hogy csatlakozik-e. Len vele volt, ők is akkor ismerkedtek meg.

- Még apád akkor a városban volt - tette hozzá. - Felismert, mai napig nem tudom, hogy. Ismerte apámat meg anyámat. A nagyapám egyszer elverte őt, mikor egy csajt a kertünkbe hozott dugni.

Egy emberként adtunk hangot örömünknek.

- Ennyi, meg egy Bambi.

- Hol szoktatok próbálni? - furakodott közel Lorrie a rekedtesen mennyei torkú Ash-hez.

- Egy kis putriban nem messze. Mindig váltogatjuk a próbatermeket, már szinte minden lebújt megjártunk. Sokszor tovább állítanak minket, de mentünk el pár helyről mi is.

- Nekünk egy van a kezdetek óta. Mehetnénk oda tovább bulizgatni.

- Remek gondolat. Támogatom!

*****

Az utcán úgy mentünk, mint valami csorda. A hézag köztünk nőtt, aztán összehúzódott, mentünk erre, arra. A hosszú utcán hozzánk hasonlóan pár csapat tolongott, a sarkokon ribik strázsáltak, az út széleken autók hada parkolt. A város ezen része ki volt világítva, mint egy karácsonyfaégő, és az éjszaka feketeségét egy kettőre eltüntették.
Vicces történeteket regéltünk egymásnak, mutogattunk egy-egy kirakatra. A hangunk az egész utca alapzaját túlordította. Cigifüst övezett minket, jókedv, magába szippantó hangulat. Én mentem elől, Lorrie, meg Eddie, mögöttünk a többiek jöttek, elfoglalva a széles járdát.
Odaköszöntünk a punkos fazonoknak a söröző előtt, a kedves haverjaimnak még a suliból a túloldalra, akik közül sokan rappeltek. Sosem vonzott ez az irányzat, de tudtam értékelni, mert volt, amit szerettem benne. Nagyon csíptem az Evencrewt, igazán felháborító, nem hétköznapi, belevaló kis csapat volt. Meséltek sztorit egy zsémbes nőről, aki nem hagyta próbálni őket valamelyik bérelt termükben. Ash mondta, hogy egyszer látta a Mettalica énekesét egy reptér környékén. Izgalmas lehetett. Nate-nak aláírása volt mind az összes AC/DC tagtól, Rob együtt lógott a Kiss-szel, Oliver Doroval fényképezkedett.
- Tényleg?
- Hót ziher!
- Irigyellek, haver!
Nekünk nem nagyon volt ilyen élményünk. Egyedül Matt fogott kezet Steven Tyler-rel, én meg Ozzy Ousbourne-nak köszöntem a művészbejárónál, koncert előtt.
Öregem!

*****

- Vágódjatok le! - invitáltam be a skacokat, miután kellőképpen kicsodálkozták magukat.
Mind végigültek a kanapén, a kiszorultak a padlón ültek. Kedvcsinálónak a dugi piákat húztam elő az egyik kedvenc rejtekhelyemről, ahol tartani szoktam néhány üveggel váratlan esemény esetére.
Ez az. Nem?
Mindenkinek felcsillant a szeme a szürke füstköd mögül, ami halványulni halványult, de a szaga tisztán érezhető volt a ruhánkba, a levegőbe tevődve.

©