Huszonegyedik hang

Huszonegyedik hang

Halihó Nektek! \m/
Az előző hang következményei még csak most jönnek! Nem ígérem, hogy szépítem a dolgot, főleg nem azt, hogy ezt AJ nem adja vissza százszorosan! De ahogy AJ-re, sok más emberre rájár a rúd. Ilyenkor egy megoldás van: zenélés ezerrel!
Rock 'N' Roll! |m|

*****

Térdemre támasztott kézzel, fájó tüdővel imbolyogtam a mozgólépcsőn, tartottam magam, nehogy elessek a vásárlók, dolgozók szeme láttára, főleg ne azért, hogy a dagadt biztonsági őr röhögjön magának a kameraszobában. A levegő reszelősen, szaggatottan járt ki-be az orromon, az oldalamba bele is nyilallt a rossz tempó miatt. Azt szorítva léptem az emeletre, és siettem, hogy eljussak a boltig.

Na ne.

Divatrocker plázacica platinaszőkeség Rebekah jött velem szemben, valami förtelmes krokodil vigyorral, amitől az amúgy csábító Joker mosoly is milliókkal szebben festett. Lenézően villogtatta csillámokkal borított kabátját, a falat pólójából kilátszott agyonsportolt hasa, hosszú, pálcika lábait testre tapadó bőrnadrág szorította, és egy magas szárú csizmában topogott. - Nocsak! Ide csóró, virtuóz nélküli csatornapatkányokat is beengednek?
- Nem tudom, de rendesen elcsodálkoztam, hogy megláttalak itt.

Hangosan fújt egyet, orrlyuka kitágult, mint a dühös bikáké. - Még mindig többet érek nálad, te kis senki!

- Hát persze - lassítottam a kocogással, lassan körbesétáltam körülötte. Párszor egymásnak ugrottunk, pontosabban én neki, és annak nem lett jó vége. Tudta, hogy képes lennék megagyalni a pláza szent folyosóján, épp ezért örvénylett félelem az összeszűkült szemecskéiben. - Hol hagytad a "virtuóz" barátaidat?

- Előre mentek próbálni. Fellépünk a CatHouse-ban - húzta ki magát büszkén.

Ez enyhén szólva padlóra vágott.

Ők? A CatHouse-ban?

A hely a Rainbow közvetlen szomszédságában van, csak úgy, mint a Whisky. A hármas fogat a környék legjobb bárjai. Azt nem értettem, miért léptek fel a Rainbow-ba, Garry hogy engedhetett ekkora szentségtörést, de hogy ők a CatHouse-ban? Az túl magas nekem.

- Sajnálom. Igazán kár azért a helyért. Miért kell nektek folyton lejáratni minden szórakozóhelyet a környéken?

- Kíváncsi lennék, téged egyáltalán beengednének-e oda.

- Miért ne? Ha te bemehetsz, a hajléktalanoknak is ott a helye, nem hogy nekem! - löktem meg a vállammal, mire összehúzta magát, várva a támadást. Ami ugyebár elmaradt. - Sietek, úgyhogy ajánlom, - sziszegtem a padlón kuporgó csajnak - hogy békén hagyj!

Szorította a száját. Nem mert megszólalni. Elvégre, a határt feszegette, és ebben a stresszes helyzetben, a késés miatt még frusztráltabb, rövidebb a tűrőképességem. Dühösen dobbantottam, aztán folytattam az utamat. Ideges lettem, amiért újabb értékes perceket pazaroltam erre a libára. Már hiába vetettem meg a lábam, jóval egy órát késtem. A bolt elé érve láttam, hogy a nyitva tábla kifelé fordítva tapadt az üvegre belülről, a lámpák égnek, az ajtó nincs zárva.

Seymour nyitott.

Reménykedtem egy utolsó esélyben, de nem. Hamarabb ért be nálam. Nagyot nyeltem, kiszáradt torkom ellen. Óriási levegőt vettem, és bementem az üzletbe. A pult felé lépdelve éreztem, gyászos levegő van a boltban, mintha a lemezek, a sorok között idegenség ülne. Tudtam, mit fogok hallani, mennyit, miért, és mert megérdemlem. De ezzel együtt jönnek a kérdések.

Ha kirúgnak, hova megyek dolgozni? Hogy fizetem az albérletet? Ha az befuccsol, hol fogok lakni? Mi lesz a próbateremmel? A bandával?

Vágtázó szívvel dobtam kabátomat a kassza mellé, vigyáztam, nehogy felborítsam a gyújtókat, minél nagyobb haragot csattintva magamon Seymour jóvoltából. Inkább csendesen álltam, vártam egy vásárlót, próbáltam az ingatag munkámra koncentrálni, ami egyre csak volt munkának tűnt, és túlontúl fullasztónak.

Sikerült összeszednem a bátorságomat, mire az iroda ajtaja kicsapódott. Nem néztem fel, ám éreztem, hogy szaporán üget, majd lefékez, értetlenül rám akasztva tekintetét. - Te mit keresel itt?

Akkora haraggal, fölényességgel ért el a hangja a bolt minden szegletébe, az én fülembe főleg, hogy azt hittem, menten összetörtnek az üvegek. - Dolgozom - feleltem vakmerően, egyenesen az arcába szegezve pillantásomat. - Mit kéne tennem?

- Elhúzni a francba, Janie - ütött elém az asztalra. Várta, hogy megugorjak, ehelyett földbe gyökerezett lábakkal, szikla szilárdan cövekeltem a kassza mögött. - Mától nem dolgozol nekem. Nem dolgozol itt. Ki vagy rúgva!

A rég várt szavaktól a szívem egyszerre lett könnyű, és súlyos. A gondok, a felszabadultság kéz a kézben rohamoztak meg, mint egy sereg, letaszítottak az épelméjűségről. Csakhogy mindig tudtam, mit csinálok. Ehhez hasonló esetekben pláne.

Kecsesen visszabújtam a kabátomba, ő folyamatosan kiabált.

- Az utolsó esély! Ez volt az utolsó esély, és ne merd azt mondani, hogy nem adtam eleget, és nem figyelmeztettelek! Megtettem, te meg egy hanyag kis ribanc vagy, aki a munkáját hátrább helyezi, mint a zenét. Megbántam, hogy felvettem egy rocker senkit, mint te!

Persze. Évekig dolgoztam nálad. Az el van felejtve, ugye?

Kihúztam a hajamat a kabát alól, megigazgattam, fájdalmasan végignéztem az üzleten, amit valójában szerettem. Sok dalnak, rajznak a melegágya, a születésének helyt adója. A főnököt gyűlöltem nagyon, és nem szimpla főnök-beosztott viszony miatt. Rásegített azzal, hogy egy szemétláda, ott fúr, ahol tud. Élvezi, hogy kikészíti az embereket, csak sajnos engem éveken át tartó próbálkozással, sőt, most sem tudott megőrjíteni.
- Mi lesz már? Kifelé!
- Várj, elmaradt az a rész, amikor a kirúgott fél felhánytorgatja a saját nézetét - toppantam a férfi elé. - Egy nagyfejű zsírgombóc vagy, aki nem képes arra, hogy valakivel is kedves legyen! Ezért zárkózik el tőled a feleséged, és válik elviselhetetlenné. Te kerülöd, bezárkózol az irodádba, mondván, hogy dolgozol, de mindketten tudjuk, hogy mit művelsz. Az is egy undorítóan szemét dolog, amit műveltél a kezdetektől! Gyűlölsz, mert nem márthattad belém az üszkös farkadat! Igaza van a feleségednek, tartsd meg magadnak! - böktem meg a vállát. Szemei tágra nyíltak a döbbenettől, a szavak megállás nélkül hömpölyögtek belőlem, hogy minél több dolgot vághassak a fejéhez. - Egy nagy rakás szerencsétlenség vagy!
Egy nagyot köptem a ruhájára, káromkodva próbálta letörölni, letakarítani magáról.
- KI INNEN!
Nem kellett kétszer mondani. Semmi szükség nem volt arra, hogy kipenderítsen, mentem magamtól. Rebekah a mozgólépcsőhöz közeli padnál várt, diadalittas mosollyal. - Mi van, AJ? Baj van a paradicsomban? - kényeskedett.
Dühömben felé kaptam, erre vad sikoltozásba, menekülésbe kezdett. Még ha egy ujjal hozzáértem volna...

*****

A kulcs elfordult a zárban, a könnyű szatyorral markomba csörtettem a házba. A hangulatom a béka segge alatt kilométerekre volt, rohadtul felhúzta az agyam az egész, és a felelősség, ami nyomja a vállamat a banda, és a saját életemet illetően, még jobban terhelte, lefelé süllyesztette az esti jókedvemet.
A konyhába mentem, a pultra sorakoztattam a megvett kajákat, italokat, nekiestem pakolni. - Jó reggelt!
Ash csoszogott be, és vágódott a székre. Nemrég kelhetett fel, legalábbis az arcán ülő fáradtság erről tett tanúbizonyságot. - Jobbat - motyogtam.
- Valakinek szarul kezdődött a napja. Hogyhogy hazajöttél? Szabadnapod van?
- Ami azt illeti, egy jó ideig - néztem rá a vállam felett. A cigarettáját gyújtotta meg, közben összehúzta a szemöldökét. - Kávét?
- Kérek.
Annak reményében tettem fel a vizet, hogy a lefőtt kávé segít ellazulni, tisztán látni, a higgadtság ürességével ajándékoz majd, ez ebben a percben lehetetlennek tűnt. Csendben iszogattuk az erős, fekete kávét.
- Reggelire mit kérsz?
- Amit te. Nincs különösebb kívánságom - fújta felém a füstöt.
Rájöttem, hogy ma tulajdonképpen még egy rúddal sem szívtam, és ahogy a fali óra mutatja, reggel tíz óra van. Reggeli után tuti az fog segíteni.
Mi más?
A rántottának való tojásokat sorra törtem fel, négyet Ash-nek, magamnak kettőt. Étvágytalanságom oka az idegesség, a gyomorgörcs, és bizonytalan voltam, hogy egyáltalán fogok-e enni. Ash tapintatosan nem faggatott.
- Most keltél?
- Igen - válaszolta. - Baromira kipihentem magam - köszörülte meg a torkát, pillanatnyi rekedtes hangját felváltotta a meleg, barátságos férfihangszíne. - Fel sem tűnt, hogy elmentél.
- Nem akartalak felkelteni. Örülök, hogy sikerült aludnod! Greta... nem fog aggódni, hogy nem éjszakáztál otthon?
- Nem. Tudja, hogy megy a bandával. Sokszor vagyok a srácokkal, másoknál, de Greta lakása a főhadiszállásom.
A tojás sistergése belengte a konyhát, gyakorlatiasan, közel sem tökéletesen bökdöstem a készülő ételt. Poharakat kerestem, elővettem két villát, és ezzel elég idő állt rendelkezésre a tojásnak, hogy az alja odaégjen. - A francba - dühöngtem.
- Nyugi, AJ! - szólítgatott Ash. - Semmi baja.
Szétszórtságom a felszínre tört. Gyűlöltem, mikor kétbalkezes vagyok. Általában menzesz előtt jelentkeznek a tünetek, a mostani eseteket könnyűszerrel ráfogtam arra, hogy szarul indult a reggelem. A megfeketedett aljú tojást kiszedtem az én tányéromra, Ash-nek pedig a nagy halmot, mely rendesen elkészült. Ash elnyomta a cigit, hogy hozzáláthasson a kajához.
- Jó étvágyat!
- Neked is - vigyorgott, jóízűen belekezdett az evésbe.
- Inni mit kérsz? Üdítőt, sört...?
- Üdítőt.
Mindkettőnknek öntöttem egy pohár citromos italt, aztán végre helyet foglalhattam. Piszkálgattam a tojás rántottát, egyszer-kétszer lapátoltam egy adagot, az összeszűkült gyomrom képtelen volt bevenni. - Kérsz még? - kérdeztem, mikor láttam, hogy elfogyott a tányérjáról az utolsó falat.
Bólintott.
Kicseréltem a tányérokat, öntöttem egy újabb pohár citromos lét. Mosolyogva láttam a képét, amint jóízűen eszik, néha elmereng rágás közben. - Kirúgtak - mondtam ki savanyú szájízzel.
- Ó! - hagyta abba egy pillanatra. Hátradőlt a székben. - Az komoly. Mi történt? - törölte száját a kézfejébe.
- A főnökömmel sok mindenben nem értettem egyet. És sokszor késtem. Ma meg betelt a pohár.
- Tudom, nem vigasztal, de az én melóm sem tart sokáig. A késések - mondott ennyit, megmagyarázva mindent, amit tudnom kell.
Pár perc múlva összeszedtem az üres tányérokat, poharakat, és a mosogatóba dobáltam őket.
- Köszönöm a reggelit - állt fel, hogy kinyújtóztassa végtagjait. - Megyek, összeszedem a bandát. Estére szervezünk egy kis búfelejtést, jó? - ölelt meg szorosan. A tipikus Ash illat ráragadt a ruháimra, kellemesen simultam a nyaka alá.
- Jó. Kösz.
- Semmiség, kislány! - simogatta meg a hajam. - Gyújtsunk rá! Fogadok ma még nem sikerült.

*****

- Szevasz bébi - köszöntött Cash, cigi, és whisky szagú, apró puszikkal, egy féloldalas öleléssel.
- Szia.
- Eléd jöttem, ha nem baj.
Amúgy sem lehetett tisztán érteni, mit mondd, a szájában fityegő nikotinrúddal viszont oda kellett figyelnem. - Dehogy baj. Helyezd magad kényelembe haver, még megfésülöm a hajam, utána mehetünk! Sört találsz a hűtőben!
Bozontos sörénye alól füst szállt felfelé mosolygós szájából, barna szemei ártatlanul villogtak, mikor megindult az előbbi útbaigazításra. Egy fekete Jack Daniels pólót vett fel ma estére, egy feszülő, fekete bőrnacival, meg az acélbetétes bakancsával. Nem maradhattak el a karkötők, a nyakláncok, a szegecsek kabátjáról, amit érkezésekor a vállára hajított.
A fürdőbe ugráltam. A kezem ügyébe akadt hajkefémen nagy, szőke hajcsomók gyülekeztek.
Jó lenne kihúzgálni őket a közeljövőben.
Enyhén sminkelt arcom köré simára fésültem rakoncátlan hajamat, fújtam a nyakamra egy-két fújásnyi márkátlan, olcsó parfümöt, és leellenőriztem a kinézetem. Hosszú, kiengedett loboncom rávetődött a vállamra, lefedve azt, és kicsit belelógott a szűk toppomon szereplő Jim Morrison képébe. A felsőt követte a kedvenc kopott, szakadt farmerem, a világos, fehér tornacipőmmel. A kiegészítőim hadát járkáláskor húzgáltam fel, majdnem belerohantam Cash-be, a nappaliban.
- Vihetem? - rázta a megcsappantott üveget.
- Nyugodtan melegíts.
-  CatHouse-ba megyünk - tájékoztatott. - Ash oda szervezte a bulit.
Elfintorodtam. - CatHouse?
- Nem jön be?
- De. Nem arról van szó. Egy csaj, akit rühellek, ott nyomul a bandájával.
- Ja. Szard le! Megrángatjuk őket, mint a Phoenix-i srácokat.
Lustán összesomolyogtunk. - Az király volt!
- Ki gondolta volna, hogy ennyire kemény vagy, kislány?
- Én mondtam. Fiúk között nőttem fel, mondhatni, a "farkasok neveltek", mint Mauglit! Szóval tudhatnád, hogy nem vagyok átlagos - nyújtóztam egyet a gyenge, narancssárga fény alatt. - Mehetünk?

©